Roboz Léna: Balkáni árnyak

Írta : Roboz Léna
Eredeti cím : Balkáni árnyak
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : Balkáni árnyak
Kiadó : Athenaeum Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 253
70
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A borító és a fülszöveg szaftos, korszerű és lenyűgöző történetet harangoz be, de a könyv kissé alulmúlta az elvárásaimat. Az alcím „Mai. Magyar. Valóságot” ígért. A keresztbe tett ujjak és a drága öltöny, no meg a beígért téma – a korrupció leleplezése – alapján azt gondoltam, beláthatok egy hangyabolyba, felismerhetek közszereplőket, újságból olvasott történeteket, vagy hogy lesz valami izgalom, esetleg kópé humor, vagy valami rejtett szellemesség.


Bár mindez elmaradt, megkaptam helyette a kis újságírónő, Sára vergődéseit. Kicsit olyan volt, mint a Dallas, ahol minden jelenetben whiskyt ittak – itt rengeteget kávéztak. A főhős viszont ugyanolyan bizonyítási kényszerrel él, mint milliárdos texasi „ismerőseink”. A regény kezdetén az élete romokban hever, az önbizalma szintén – még szerencse, hogy anyagilag jól van eleresztve. Összeomlott élettel, rossz szokásokkal felvértezve a magyar főváros újságírói között is idegenül próbál túlélni. Miután megfenyegeti a főnöke, hogy ha nem kapja össze magát, megválnak szolgálataitól, kap egy esélyt: egy korrupciós ügyet kell felgöngyölnie. Innen már minden egyértelmű. A küldetést természetesen sikeresen teljesíti, és közben – természetesen –, a korrupciós botrányon kívül (csak itt, csak most, csak önnek!), fény derül egy sor magánéleti furcsaságra is.

Kár, hogy a szerző csak tények közlésére szorítkozik, és túl sokat bíz az olvasó fantáziájára. A jó krimi természetesen társadalombírálat is egyben, de legalább annyira pszichológiai tanulmány is. Nos, ez a vonulat itt szinte teljesen elmarad. Hiába ígéretes a téma, hiába bukkannak fel remek húzások, a jellemek kivétel nélkül mind elnagyoltak és sekélyesek, a történéseknek pedig túlságosan „nőies” a megközelítése. A téma súlyához valahogy kevesebb leírás (partyk, épületek, luxusruha és dagadó férfiizom) és több akció kellett volna, és több csavar. Ahhoz pedig, hogy valósághűbbnek érezzük, kevesebb véletlen. A korrupció ugyan valóban végig ott húzódik a háttérben, le is leplezik, persze, sőt, arra is rávilágítanak, hogy a veszély éppen abban rejlik, hogy bárki (és mindenki) belekeveredhetik. De leginkább tendenciózus, szájbarágós mondatokkal oldja meg a szerző. („És pont ebből volt már nagyon elege. Hogy a rendőrség a helyzeteket oldja meg, nem az ügyeket.”)

Az egész történet egy kicsit együgyű hollywoodi ízű sztori, melyben mindenki jól öltözött, de ha nem, akkor legalább kielégült, vagy pedig edzés közbeni/utáni izzadságban fürdik. Vannak jók, és rosszak, de a jókról kiderülhet, hogy tulajdonképpen rosszak. A rosszakról sosem derül ki, hogy jók. A rendőr rendőrként gondolkodik, öltözik és reagál, legfeljebb magában morog kicsit, mert a rendszer bedarálta, naiv ifjonti álmai ellenére. Az amerikai úr kisportolt és elegáns, a halántéka őszül. A korruptak titkolóznak, de mindig elkövetnek valami hibát. A nagy szerelem elpukkan, a kollegiális viszonyból viszont nagy szerelem lesz. És mindig van egy levél, amiből kiderül az, amit egyébként sosem tudnánk meg.

Nem mondhatnám azt sem, hogy a rózsaszín felhőcskék ellenére optimista lenne a regény. Újságíró főhősünk végül kénytelen belátni, hogy jobban jár, ha félbehagyott egyetemi tanulmányait folytatja, mint ha korrupciós ügyeket göngyöl fel. Valahogy minden kicsit sáros, jobb ebből időben elmenekülni, még mielőtt az ember belemerülne…


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •