Kakuk György: El Camino de Balkan

Írta : Kakuk György
Eredeti cím : El Camino de Balkan
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : El Camino de Balkan
Kiadó : Athenaeum Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 224
80
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •  

Hétköznapi kelet-közép-európai ember számára az úgynevezett “menekültválság” csak úgy nagyjából a 2015-ös év júliusában kezdett igazán valósággá válni. Jobban mondva jelenséggé, mert valósággá, hacsak személyes élményünk nincs róla, még ma sem vált. Abban az időben lett egyre inkább tele a kereskedelmi csatornák túlnyomó többsége a megállíthatatlanul hömpölygő, aluljárókban és pályaudvarokon „állomásozó”, fekvő, alvó, kisgyermekeket etető és pelenkázó, síró, kiabáló, szemetelő Közel-Keleti arcvonással rendelkező emberek sokaságával. Többnyire a médián keresztül találkozhattunk először azzal a kifejezéssel is, hogy migráns, ami aztán idővel szinte teljesen felváltotta a menekült fogalmát. Azok számára, akik nem az úgynevezett tranzit útvonalak valamelyikének közelében élnek, a menekültek valami távoli, megfoghatatlan, esetenként veszélyes, piszkos, zajos, káros, de mindenek felett idegen és nemkívánatos embertömeget jelentenek. És sokszor azok számára is, akik naponta találkoznak velük. Ez ugyan mind egy realitás alapját képezi, de korántsem jelent teljes és átfogó képet arról, hogy mi is történik az utóbbi évek Európájában, vagy, hogy honnan és miért jönnek feltartóztathatatlanul ezek az emberek a Közel-Keletről.


Kakuk György a magyarországi Demokratikus Koalíció (DK) elnökségi tagja, újságíró, író. Jogászként diplomázott Szegeden, majd a Mai Nap, később a Kurír újságírója lett. Dolgozott a Magyar Televíziónál, rendszeresen készített riportokat a Magyar Rádió külpolitikai műsorának, később a TV2 koszovói kiküldött tudósítója volt. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ajánlatára igent mondva a szervezet koszovói missziójának médiaszakértőjeként dolgozott. 2007-2012 között az ENSZ kelet-timori missziójának lett a szóvívője, 2012-ben tért haza Magyaroszágra. 2015 augusztus 7-én egy görögországi nyaralásból hazafele indulva döntött úgy, hogy beáll a nyugat–balkáni útvonalon a keletről érkező menekültek útvonalába, és velük tart a magyar határig. Ez alatt az öt nap alatt európai uniós polgárként gyakorlatilag illegálisan lépte át a határokat, mert így kerülhetett a legközelebb ezekhez az emberekhez és sorsokhoz, akiket többségükben egyetlen cél vezérel: keresztülgyalogolni Európán és megérkezni az ígéret földjére, Németországba, esetenként Hollandiába vagy Norvégiába. Saját bevallása szerint ez az öt nap megváltoztatta az életét, tapasztalatait és helyszíni benyomásait az El Camino de Balkan Facebook oldalon (ahol képekkel van dokumentálva az utazás és természetesen olvashatóak a különböző hozzászólások is), és az Átlátszó Világtérkép blogján tette közzé, végül pedig kötetbe szerkesztve El Camino de Balkan címmel tárta a nagyközönség elé. Az Átlátszónak adott interjúban arról beszél, hogy otthonról, íróasztal mögül, monitor mögül nem lehet megérteni azt a zajos és zavaros jelenséget, amit a menekültválság jelent. Megjegyzi, hogy kívülről az egész sokkal bonyolultabbnak és veszélyesebbnek tűnik, mint amilyen valójában, és mindig az első kézből való információk bizonyulnak igaznak. Mindazok, akik csak a sajtóból értesülnek erről, azoknak lehet egy olyan érzése, hogy az egész menekülttömeg egy homogén, egységes massza, pedig nem az, hanem egy ugyanolyan tagozott társadalom, mint bármilyen más társadalom. Ennek megfelelően vannak benne nagyon szegények, van középosztály és vannak benne gazdagok, akik mást engedhetnek meg maguknak, például azt, hogy szállodában aludjanak, vagy hogy ne gyalog, hanem busszal vagy taxival utazzanak, ami a legdrágább szállítóeszköznek számít ebben az esetben is. Az El Camino de Balkan című könyv, riport ugyanezt mondja el az olvasónak. Az, hogy magának az írónak is saját bevallása szerint téveszméje volt arról, hogy “a menekült az leszakadt, koszos, rongyos, elhasználódott”, azt nevezhetjük egy általános jelenségnek, előítéletnek. Azonban mélyebben és közelebbről megtapasztalva kiderül, hogy ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más. Kakuk György különös, elsősorban kiváncsiságtól vezérelt utazása során arról számol be, hogy Belgrádban, a buszpályaudvar közelében lévő fodrászszalonokban sorban állnak a menekültek, hajat vágatni, borotváltatni, hisz mindenki rendesen akar kinézni, ugyanúgy próbálják gondozni és tisztán tartan magukat, mint bármelyikünk.

A szerző öt napos útja a menekültekkel csak a kezdete volt egy nagyobb és hosszabb utazásnak. Miután 2015 augusztusában szerencsésen megérkezett Szegedre, októberben úgy döntött, hogy továbbindul a Közel-Keletre, hogy bejárja az Európán túli menekültútvonalakat is. Az El Camino de Balkan erről az átfogó utazásról szól, részeltekbe menően, testközelből mutatja be korunk egyik legégetőbb válságát személyes történeteken keresztül, amelyek áranyaltabbá és kevésbé egyértelművé teszik a menekültkérdést. A könyv pontosan tükrözi mindazt, amit egy riport jelent: pontos, tárgyilagos, világos, elfogulatlan. Bár ez utóbbi azért nem teljesen igaz, hiszen az érezhető, hogy valamilyen állaspontot képviselni kell, ez esetben a humánus megközelítés a legnyilvánvalóbb. A könyv három részből áll, ebből az első annak az öt napnak a történéseit írja le, amely alatt az író a görögországi Idomeni-ből a menekültek által használt útvonalon hazatér Magyarországra. A második rész egy politikai szemszögből megközelített beszámoló, amelyben szó esik a 2015 szeptember 1-jei jelképes kerítésátvágásról is. A szerb-magyar haráron tervezett  közös sajtótájékoztató alatt, Röszke és Horgos között ugyanis más is történt. Kakuk György a belgrádi hírügynökség tudósítójával, Milica Mancsics Sztojkovics nevű munkatársával közösen egy dróvágóval átvágta az akkor már álló, pengedrótból készült kerítést. “Ez a kerítés nem más, mint a magyar kormány hatalmas óriásplakátja, amely a félelemmel és a gyűlölettel manipulál. Így el kell tűnnie.” Ez volt a sajtótájékoztató vége. Ezzel a tettel Kakuk György nemcsak, hogy magára haragította a határrendészet munkatársait, hanem állítólag Gyurcsány Ferencet is beelőzte, aki maga akart odamenni, hogy átvágja a kerítést.

A szerző: Kakuk György (fotó forrása: az El Camino de Balkan Facebook-oldala)

A könyv harmadik része a Közel-Keleten megtett útvonalat írja le. Libanon, Szíria, Irak és Kurdisztán, Törökország és Görögország mind megvilágításba kerülnek. Kakuk György újságíróként bejárta azt az útvonalat, amelyen a menekülni kényszerült emberek legkülönfélébb képviselőivel volt alkalma megismerkeni. Beszámolói során konkrét személyek és élettörténetek elvenedenek meg, amelyek egészen más nézőpontot adhatnak az esetlegesen szélsőséges medián “nevelkedett” olvasó számára. Valósághűen ír az Iszlám Állam kialakulásáról, azaz a DAESH-ről, annak eszmei és politikai mozgatórugójáról, vélt és valós céljairól, és ha úgy tetszik, a háttérhatalomról is, amely a működéséhez szükséges nyersanyagot minden tetikntetben biztosítja. A fent említett közel-keleti államok belpolitikai harcai során az összecsapások és a szövetségesek támadásai során sok százezer ember lett otthontalanná, munkanélkülivé, jövő nélkülivé. Ezeknek az embereknek a nagy része nem akarja elhagyni a hazáját, de arra kényszerül, ha az életét biztonságba akarja helyezni. Kakuk György törökországi útja során már erőteljesen előtérbe kerül az embercsempészet, amely a maga torz és kegyetlen módszerei miatt emberek százainak az életéért felelős. Ezt a felelősséget azonban nem vállalja egyetlen értinett ország sem, ahol bizonyítottan virágzik az embercsempészet, talán azért, mert az esetleges anyagi veszteséget remekül kárpótolja az embercsempészetből befolyó hatalmas összeg. Ennek a jelenségnek számunkra a legszívbemarkolóbb momentuma a világsajtó által is leközölt három éves kisfiú holttestének a partra sodródása a görög partoknál. Ennél azonban sokkal több végzetes partotérés és emberi tragédia öleli körbe a menekültkérdést, amelynek végén nem csak a kérdőjelek, hanem az eltűnt, árván maradt kisgyerekek, özvegyek, elveszett családtagok száma is növekszik. Olyan tragédia ez, amely fölött nem lehet érzéketlenül szemet hunyni, és a megoldás felelőssége az európai politikára hárítódik-vallja a szerző.

Kakuk György kötete, az El Camino de Balkan egy alig kétszáz oldalas olvasmány, mégis több ezer oldal súlyával vetekszik. A politikai hangvételt szinte teljesen mellőzve az írónak sikerül korrekt, átfogó(bb) képet adni arról, hogy mi is történik körülöttünk. Az egyes nagyhatalmak politikai játszmái és anyagi érdekei olyan “menekültpolitikát”szülnek, ahol minden számít, csak éppen az ember és annak méltósága marad ki a játékból. A könyv olvasása közben többször is elérzélenyültem. Pedig a világon semmi hatásvadász jelleg nincs benne. Az egyszerű tények, amikor egy nő leveszi az edzőcipőjét, hogy egy menekült asszonynak a lábára adja, valahogy megszólítják az emberben az együttérzést. Remélhetőleg. Mert lehet félni a menekültektől, lehet őket utálni, lehet őket kihasználni, de ez még nem törli el azt a tényt, hogy ők is emberek, és ugyanúgy biztonságra vágynak, ahogyan bárki. Kakuk György szakmailag és emberileg is összefoglalja mindazt, ami ennek kapcsán elmondható. Egy, a Marosvásárhelyi Rádiónak adott interjújában viszont elmondja, hogy visszatekintve azt látja, hogy ez egy befejezetlen történet, hiszen ezek az események ma is zajlanak, és nem lehet elszakadni a napi történésektől. Európa második világháborús történései után az egyik legfontosabb válsággal néz szembe, de “ha bárkinek az az illúziója van, hogy egy kerítéssel, egy drótakadállyal, bármivel megoldható a kérdés, meg fog lepődni. Európai Uniós, euroatlanti szinten, az egész Földközi-tenger medencéjét érintően valamiféle rendezésnek neki kellett volna már futni. Minél később futnak neki, annál később lesz eredménye, és annál tovább fog tartani“– mondja az Átlátszónak adott interjúban. És semmi kétség, ez egy reális meglátás.

Az El Camino de Balkan szerintem kötelező olvasmány kellene legyen. Csak azért, hogy tisztábban és messzebbre lássunk, hogy elkerüljük azt, hogy egyik ember csak az egyik elemét, a másik pedig csak a másik vonatkozását tudja látni ugyanannak a dolognak, Erdő Péter szavaival élve. Végtelen nehéz és felelőtlen dolog megfelelő ismeretek hiányában ítéletet mondani. A jelenség pedig sokkal összetettebb, mint amennyire látszik. Kakuk György összefoglalója hiteles, bátor, érdekes olvasmány, elgondolkodtató, olykor finoman provokatív és éles társadalmi tükörszilánk. Érdemes elolvasni és érdemes utána olvasni.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  
  •