Denis Guedj: A papagájtétel

Írta : Denis Guedj
Eredeti cím : La théorème du Perroquet
Eredeti kiadás : 2011
Magyar cím : A papagájtétel
Fordította : Király Katalin
Kiadó : Typotex Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 589
95
Vidd hírét!
 
 

Denis Guedj író, matematikus és tudományelméleti professzor. A papagájtétel című könyvét több mint húsz nyelvre fordították le, ami nem csoda, mert az egyik legravaszabb könyv, amivel valaha is találkoztam. Nagyon nehéz kitalálni, hogy miért ne olvassa el az ember, hacsak nem akarja beismerni, hogy lusta olvasni. A számos műfaj határán elhelyezkedő könyv nemcsak érdekes, hanem tanulságos is, nemcsak izgalmas, hanem tartalmas is.

Számomra egy könyv, aminek a címében papagáj van, izgalmat, színességet, fordulatosságot ígér, és Guedj könyve tökéletesen megfelelt ennek az előfeltevésnek. Ugyan nem rumszagú öreg tengeri medvék kalandjait találtam a lapokon, de újfent bebizonyosodott számomra, hogy a képzelet nem ismer határokat. Bár a helyszín sokáig a Montmartre-on levő könyvkereskedés marad, az olvasó időben és térben képtelen távolságokat tesz meg.

De ne zavarjak mindent össze…

Rouge úr levelet kap Amazóniából, melyben fiatalkori barátja tájékoztatja, hogy nemsokára hatalmas könyvszállítmányt küld számára: a teljes könyvtárát, a világ legnagyobb és legteljesebb matematikai könyvgyűjteményét. A könyvekkel együtt érkezik meg a régi barát, Elgar Grosrouvre halálhíre is, Rouge úr pedig nem tudja eldönteni, barátja halála baleset, öngyilkosság, netán gyilkosság volt-e. A Grosrouvre levelében talált utalások alapján az idős mozgássérült úriember „nyomozni kezd”. Ebben a nyomozásban segítségére van bolti kisegítője, egyben barátnője, valamint annak három gyermeke. Hogy minden még kuszább legyen: rögtön az elején az egyik gyerek, a majdnem teljesen süket Max, a bolhapiacon két marcona férfi elől elmenekít egy ritka fajtájú, ám roppant leharcolt papagájt.

A könyvkereskedés, a lakás és a könyvtár a legtöbb fejezet helyszíne. Mivel a halmozottan hátrányos helyzetű „nyomozócsoport” nem utazhat, az őserdőben meg, ahol Rougé úr barátja élt, amúgy sem valószínű, hogy sok nyomot találnának, azt a néhány „utasítást” követik, amit Grosrouvre hátrahagyott, és ami mind a matematika történetéhez vezet. A matematika tele van csodálatos történetekkel – vallja a szerző, és elvét be is bizonyítja a regény lapjain. A matematikusok kétségkívül zseniális emberek, akik olyan összefüggéseket értenek meg, amelyek az átlagemberek számára rejtve maradnak. Így aztán talán nem lepődünk meg túlságosan, ha azt mondom: a rendkívüli embereknek rendkívüli a sorsuk is. Többségük nem átlagos életet élt, és nemegyszer politikai vagy tudománytörténeti jelentőségű döntések kulcsfiguráivá váltak. A trigonometria, algebra, számelmélet, geometria és valószínűségszámítás történetén úgy vezeti végig a szerző az olvasót, hogy az végül azt sem tudja: a történet vonta bele a matematikába, vagy a tudományt felfedezve ismerte meg a történeteket?

Rougé úr egyszemélyes, monoton élete fordulatokkal és izgalommal telik meg, mihelyt megkezdik a nyomozást. Az utazás, ha fejben folyik, akkor is utazás, a kaland akkor is kaland, ha nem hollywoodi filmeken, vagy személyes eseményekben találkozunk vele. Matematikusokról szóló történeteken keresztül jutunk Görögországból az arab világba, Indiából Egyiptomba, Szürakuszaiból a Kaukázusig, sőt, egészen a tudományos akadémia mai üléseiig, miközben hol véres kardok, hol gyilkos dárdák villannak, trónok dőlnek és hadseregek foglalnak el országokat, népek és egyének sorsa bonyolódik. Közben pedig az olvasó nagyjából ugyanazt éli át, amit a nyomozók: bár mindig azt gondolta, hogy a matematika unalmas, sivár és nem neki való, lassan rájön, hogy – tetszik, nem tetszik – érti, amit olvas! A számok felfedezésétől és az alapműveletektől lassan eljutunk az elvont matematikai tételekig, a síkidomok, majd a téridomok problémáiig, sőt (Uram, bocsá’!), még az integrálásig is. A szerző a matematikai elméleteken kívül mérlegre tesz olyan kérdéseket is, mint a jó és a rossz fogalma, a rendkívüli sors, vagy az emberi kapcsolatok minősége, miközben – mindenféle korokból – elvonultan élő zseniket és pöpec maffiózókat is elénk sorakoztat. Az egyetlen láncszem pedig, ami mindezt összetartja, a közös szerelem: a matematika. És annak mindenkori szent grálja, az időben változó „következő lépés”, az egyelőre bebizonyíthatatlan, minden szakember fantáziáját foglalkoztató „sejtés”. Most éppen a Goldbach-sejtés, amit talán be is bizonyított a néhai jó barát.

Hogy a téma ellenére miért nyomoz lelkesen a három kamasz, hogy mit keres a képben egy fekete öltönybe bújt maffiózó, hogy Grosrouvre háza magától égett-e le, vagy segített benne valaki, és hogy mi köze mindehhez a papagájnak, annak kinyomozását az olvasóra bízom.

Valószínűnek tartom, hogy a szakmában járatosak számára sokkal nagyobb ínyencség a könyv, mint a laikusoknak. Viszont határozottan állíthatom, hogy a könyvet olvasva megértettem egy sor olyan matematikai fogalmat, amit korábban nem. Arra a következtetésre jutottam, hogy a regény akár didaktikai segédeszközként is használható. Hiszen – a hátoldalon olvasható rövid ismertető szerint – a könyv azokhoz szól, „akik utálják a matekot, de imádnak olvasni.” A megértést segíti az a rengeteg matematikai ábra is, ami a könyvet illusztrálja, ugyanakkor a nyomozási folyamatot is áttekinthetővé, élvezetessé és érthetővé teszi.

Mindenesetre a fordító Király Katalin bevallotta, hogy a színvonalas fordításhoz bizony meg kellett értenie a matematikát. Viszont a könyv lefordítása óta puszta kedvtelésből is olvas matematikával kapcsolatos irodalmat.


Vidd hírét!