„A hatvanas években szinte minden este ott ült a Zeneakadémia nagytermében egy hatvan év körüli, hórihorgas, ősz férfi és alacsony, molett felesége…” – így indít Kati Marton A kém című művének ajánlója. Én meg azért indítok így, mert megdöbbentő, hogy mennyire közel van még hozzánk időben és térben az, amit az írónő bemutat. Az árulás, a fanatizmus, a haláltáborok, a rettegés sajnos nem régmúlt, pókhálós történelmünk részei… Még él az áldozatok egy része, és a hóhérokból is… De nem tanultuk meg a leckét, még mindig talál okot „jogos” és „igazságos” háborúra a világ… Noel Fieldek még mindig vannak…
Kati Marton könyve nem kémregény, ahogy a címe sugallná: amit leír, hihetetlen ugyan, mégsem fikció… Mind igaz. Komoly kutatások előzték meg a könyv megírását, tanúsítják ezt a végén olvasható Bibliográfia és Jegyzetek fejezetek is. Illetve személyes indíttatása is volt az írásnak: Kati Marton szülei az ötvenes években magyar újságíróként az amerikai hírügynökségeket tudósították Budapestről, többek között beszámoltak Noel Field letartóztatásáról és kirakatperéről is. Őket is letartóztatták, sőt az írónő édesapja ugyanabban a cellában ült, mint Field és a vallatótisztje is ugyanaz volt. A Marton házaspár készítette a (valószínűleg) egyetlen interjút Fielddel és feleségével.
„Az olyan eszmei áramlatok – mint például a keresztesek szent háborúi, a fasizmus, a kommunizmus vagy az iszlám radikalizmus –, melyek azt ígérik, hogy végleg eltörölnek minden emberi, társadalmi és politikai igazságtalanságot, sokszor ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolnak az emberekre.” – írja Kati Marton A kém előszavában, amelynek a nagyon találó Lélekhalászat címet adta. Egyszerűen és lényegretörően foglalja össze egy kém vagy egy terrorista lélekrajzát: hétpróbás manipulátorok vesznek célba idealista, nyughatatlan, tenniakaró fiatalokat, aztán fokozatosan ráveszik arra, hogy minden anyagi és szellemi vagyonukat felajánlják egy ügy, egy vezető javára. Ezzel a lépéssel a fiatalok sok kérdésre választ nyernek, megszabadulnak a kétségektől, életük egy önmagán túlmutató célt nyer. Ezek a magányos, hányódó emberek közösséget is nyernek, a velük egyformán gondolkodókét, ahol az imádott vezér mindent tud. Ezért a sok „jóért” természetesen áldozatokat kell hozni: vagyont, szellemi és kulturális értékeket, emberéletet, családot is bedobni a közösbe… „Egy bizonyos ponton túl a megtért hívő többé már nemigen képes visszaszerezni erkölcsi szabadságát és az önálló gondolkodásra való képesséégét. A hit nélkül, úgy érzi, értelmetlen az élete. Elvtársai nélkül csak a magány vár rá. Ráadásul az ügy szolgálata közben a hívő szinte minden esetben kompromittálta is magát valamiféleképpen. Ahogy telt az idő, mindinkább lehetetlenné vált számára, hogy visszatérjen a régi életébe.”
Noel Fieldet neveltetése arra ösztönözte, hogy valami jelentőségteljes dolgot vigyen végbe az életben. De példaképe, az édesapja korán meghalt, így nem volt, aki a fiatalember becsvágyát helyes irányba terelje. Ehhez jött még a demokráciából és a kapitalizmusból való kiábrándulás a nagy világgazdasági válság idején, valamint a Nyugat Hitler iránti békülékeny magatartása. A kiemelkedően okos, ám befelé forduló, álmodozásra hajlamos idealista Field a proletárdiktatúra, Lenin és később Sztálin szolgálatába szegődött. És ez váltott át vak fanatizmusba, nem véve figyelembe, milyen távol esik a munkásállam utópiája a valóságtól.
Field amerikai állampolgárként már az 1930-as években csatlakozott a nemzetközi kommunista mozgalom titkos, földalatti szervezetéhez. Ez a súlyos munkanélküliség, a fajgyűlölet, a gazdasági összeomlás éveiben logikus lépésnek tűnt… Az idealista, manipulálható fiatalembert ezután szervezte be a szovjet hírszerzés. A háború évei alatt már titkosügynökként dolgozott, látszólagos emberbaráti cselekedei mögött pártérdekek is meghúzódtak (például az unitárius segélyszervezet pénzén személyválogatóan csak kommunistákat mentett ki a világháború poklából). Amikor Sztálin, megcsúfolva a kezdeti ideákat, építeni kezdte a saját személyi kultuszát és diktatúráját, sok régivágású kommunista áldozatául esett a tisztogatásoknak és a kirakatperek kegyetlen ítéleteinek. Noel Field vak fanatizmusa ebben is segítségére volt a Vezérnek: összekapcsolták személyét Titóval, Amerikával és a kommunistákkal, és kirakatperek sokaságában az ő vallomása alapján ítéltek el rengeteg embert (többek közt Rajk Lászlót és társait). Ő pedig játszotta szerepét annak ellenére, hogy őt magát is börtönbe vetették… Megölni nem merték, mert mégiscsak amerikai állampolgár volt, de eltüntették. Mint ahogy börtönben tartották feleségét, és évekre „elsüllyesztették” a keresésére induló öccsét is. Áldozatul esett nevelt lánya, Erica is, aki még a Gulag poklát is megjárta. Noel Field mindezeket teljesen természetesnek találta mint az ügy oltárán hozott áldozatokat. Az ’56-os forradalom utáni megtorláshullám, „tisztogatás”, vérengzés enyhülése után Field Magyarországon kért menedékjogot… Mint a keleti blokk legkommunistább országában… Sztálin halála után sem adta fel megszállott felfogását, nem volt képes elfogadni, hogy élete vakvágányra futott. Soha nem ismerte be hibáit, nem bánta meg azt a szerepet, amit a történelem egyik leggyilkosabb diktatúrájában játszott. 1970. szeptember 12-én hunyt el, a farkasréti temetőben nyugszik. „Noel Field az élete végéig megmaradt egy ideológia önkéntes foglyának, amely még akkor ragadta magával, amikor a legmagasabban égett benne az ifjúság tüze. Azzal indult neki az életnek, hogy megváltoztatja a világot, de egy idegen országban, idegenként fejezte be.”
Dokumentumregény volta ellenére (vagy épp azért?) Kati Marton könyve nagyon sokrétű. Mintha Noel Field alakja ürügy lenne arra is, hogy az írónő nagyon érdekfeszítően, közérthetően és mellébeszélés, torzítás nélkül meséljen a jelenkor történelméről. Ő maga említette egy könyvbemutatón, hogy jó lenne, ha a történelem nem maradna a tudós akadémikusok kezében, mert csak így tanulhatunk belőle. A fasizmus térhódítása, illetve ezzel párhuzamosan az antifasiszta törekvések; a kommunizmus (Lenin idealizmusa, a sztálini diktatúra, Tito szerepe); az 1956-os események; a prágai tavasz; a Rákosi-korszak; a kádári gulyáskommunizmus, „puha diktatúra” … ezekről mind szó esik ebben a rendhagyó történelemkönyvben. Megismerhetjük Field feleségének, Hertának életét, aki ha a kommunista eszmében talán nem is, de férjében mindvégig és rendületlenül hitt: háborúban, börtönben, száműzetésben. Odaadó, hű feleség vagy buta liba? Címkéket könnyű aggatni, bár nem biztos, hogy azok a teljes igazságot takarják…
A kém főszereplője Noel Field, de az igazi főhőse Field nevelt lánya, Erica Glasser Wallach. A sztálini személyi kultuszba torzult kommunista eszméket felülvizsgálva Erica elfordul nevelőapja nézeteitől, de ezzel nem érnek véget megpróbáltatásai. Sorsa egészen a Gulag munkatáboráig viszi, de túléli a megpróbáltatásokat és hazatér Amerikába a családjához. Az ő története az őszinteség, szeretet-szerelem, kitartás és küzdés története.
Kati Marton nem ítélkezik: bemutat, elmesél, kutatja az okokat, a mozgatórugókat. A történelmieket és személyeseket egyaránt.