Élete tragédiáját, élete fordulópontját és élete „üzletét” rajzolja meg zseniálisan Beck Weathers, az 1996-os Everest-események túlélője. Sokak számára ismerős lehet a történet, a nemrégiben vetített Everest című filmből, de ennek a eseménynek állít emléket Jon Krakauer Ég és jég című könyve, valamint Anatolij Bukrejev munkája, a Hegyi őrület is.
Weathers nem önmaga választotta a hegymászást, inkább a hegymászás, a hegyek választották őt. A mászással gyakorlatilag egy kényszeres választ adott mély depressziójára. Nem egy tudatos terápiás kísérlet volt. Bármibe belefogott volna, betegségét kezelendő, hiszen a betegség a kétségbeesés szélére taszította az addig is krónikusan alacsony önbecsülését – állítja. „Viszolyogtam magamtól, utáltam az életemet, és nagyon közel álltam az öngyilkossághoz.”
A mászásba első alkalom után azonmód beleszeretett. A kényszeres cselekedetből előbb hobbi, később életforma lett, aminek eredményeként elidegenedett a családjától, ám a hegymászás megmentette életét, begyógyította lelke sebeit, visszanyerte valódi énjét általa, még ha a fizikai és esztétikai síkon jelentősen megcsonkította is. „Még ha tudnám is pontosan, hogy mi fog történni velem az Everesten, megtenném újra. Azon a napon ott fent a hegyen a kezemet adtam a családomért és a jövőmért. Jó üzlet volt” – vallja Weathers. És tulajdonképpen ezen kijelentésével meg is ragadja történetének legfajsúlyosabb vetületét. Számára nem az az igazi tragédia, ami 1996 tavaszán történt az Everesten, hanem lelke sérült és életképtelen világa, aminek egyik folyománya a fizikai értelemben vett, az empíria szintjén is értelmezhető baleset volt. És nem akkor győzött, amikor felért a Seven Summits néhány csúcsára, de nem is akkor, amikor tetszhalálából visszafordulva lejött az Everest halálzóna körüli pontjáról, hanem amikor a világot bejárva, saját beteljesülését keresvén megtalálta bensője békéjét, életében először jól érezte magát saját bőrében. Boldogságának elsődleges forrását saját házában találta meg, és nem a kontinensek tetején vagy a világ nyolcezresein.
Valamiféle megmagyarázhatatlan erő folytán nyerte vissza eszméletét a halottnak nyilvánított Weathers az Everest Déli-nyergén. Talpra állította és elkalauzolta a táborba, élete „reszketeg újrakezdéséhez”, majd visszavezette családjához, megújult érzelmi impulzusokat adott neki, de további értékeket adott hozzá személyes kapcsolataihoz is.
Sokan zsigerből utasítják el a magashegyi mászás bármilyen szinten történő megértésének még a gondolatát is, mások békés kívülállóként szemlélik, de nem tagadják létjogosultságát, míg megint mások értik és elfogadják az önmegvalósítás ilyenszerű kifejeződését. Azonban a lélek valódi útja – ahogyan Weathers története is – túlmutat az önmegvalósításon, a hamisan kreált elveken, az öncélú és hasztalan győzelmeken, az anyagi javakon. Az önmeghatározást, az önmegismerést valahol belül kell keresnünk és megtalálnunk. Ennek felismerése néha a tapasztalható, anyagi valóságban meglehetősen sokba kerül, és ezt kiválóan támasztja alá Beck Weathers élete is. De megéri!
A könyv technikailag is nagyon rendben van, a Weathers életének fontos szereplői mind-mind megszólalnak, és saját nézőpontjukból ismertetik a történteket. Az első részben rögtön az események sűrűjében találja magát az olvasó, ugyanis Weathers itt mutatja be az Everest történéseit. A további fejezetekben mintegy magyarázatként ábrázolja a világ tetejének megmászására tett kísérletig vezető utat. Megismerjük nagyszerű családját és ízelítőt kapunk néhány kiemelkedően fontos csúcs megmászásáról is.