Diane Ackerman számtalan gyermekeknek szánt mű, verses kötet, esszé, regény szerzője. Különleges affinitással a természettudományok iránt, könyvei tudományos alapokon nyugszanak, és erőteljesen tükrözik a szerző széles körű kíváncsiságát a természeti világ iránt. Írásai olyan neves folyóiratokban jelentek meg, mint a National Geographic, a The New Yorker, a Smithsonian. A Menedék tulajdonképpen nem a legújabb mű, 2007-ben jelent meg Amerikában, és szinte azonnal a The New York Times bestseller listáján landolt, érthető okok miatt. 2017-ben film készült belőle, Niki Caro rendezésében, Jessica Chastain főszereplésével.
Antonina és Jan Żabiński a varsói állatkert kinevezett vezetői. Jan, mint a természettudományok doktora, igazi hivatásként éli meg a munkáját, amelyet szeretett felesége és egyben munkatársa segítségével végez. 1939-ben, amikor kitör a második világháború, a varsói állatkert gazdag állatvilággal, bőséges területtel rendelkezik. Jan és Antonina lelkiismeretes és szenvedélyes állatkertészek, gondozásuk alatt az állatok nemcsak szakszerű ellátásban részesülnek, hanem egyeseknek közülük megadatik az a kiváltság is, hogy az emberek lakta villában éljenek, ha nem is állandósult jelenléttel, de szívesen látott vendégként mindenképp. A villa egy csodálatos ökoszisztémává növi ki magát, tipegő csirkék, nyulak, nyestkölykök és madarak és egyéb állatok lakják, na és persze a Żabiński házaspár és kisfiuk.
A háború kitörése rohamos változásokat hoz Varsó életében. A zsidókat a város egyik negyedében kialakított gettóba különítik el, ezzel együtt az együttélések és átjárhatóságok új kapcsolati szabályrendszere bontakozik ki. Hirtelen vigyázni kell arra, ki kit tart a barátjának, kinek köszön, kinek segít, kit gyűlöl vagy kerül, vagy kivel él egy fedél alatt. Bár eleinte szinte zavartalannak tűnik az állatkert élete, gyorsan kiderül, hogy sem a háború, sem a németek nem tesznek kivételeket. Hitler okkultizmussal kevert ideológiája megalapozza mindazon tettek sokaságát, amelyek arra irányulnak, hogy a genetikailag tökéletes tisztaságú árja fajt megalkossák, és minden tökéletlent és hibásnak vélt emberi tényezőt kiiktassanak. A köztudatban talán kevésbé ismert tény azonban, hogy az eugenikai elvek követése nem csupán az emberi faj tisztaságára terjedt ki, Hitler tudósai azon fáradoztak, hogy kihalt fajokat támasszanak fel úgy, hogy visszakeresztezik az egyedeket egy zárt populáción belül. A tarpánok, e szinte mitikus, kihalt lovak újjáteremtése többek között az ilyen irányú célkitűzések egyike volt. Ennek okából Jan és Antonina állatkertjéből a háború első felében a lengyel lovakat, amelyektől részben a célkitűzés sikereit várták, átszállították németországi állatkertekbe, természetesen a nyilvánosságnak adott teljesen más magyarázattal. Lutz Heck, a berlini állatkert vezetője bizonyos értelemben barátként közelített Antoninához és Janhoz, akik akkor még hittek benne, amikor lovaikat átszállította. Azt azonban nem tudták, hogy később a Białowieża-erdőbe akarta visszatelepíteni őket, ahogy az őstulkot és az európai bölényt is az újjáalkotás után, hogy Hitler és az ő barátai szabadon vadászhassanak rájuk.
Ahogy a háború egyre jobban bekebelezte Varsót, egyre több olyan zsidó akadt, akinek sikerült valamiképpen megszöknie a gettóból, és barátaiknál kerestek menedéket. Ezzel egy időben megszületett a föld alatti mozgalom is, amelynek egyik oszlopos tagja éppen Jan volt. A menekülő és bujkáló zsidók az állatkerti villában találtak menedéket, ahol a bombatámadások és az átszállítások következtében üresen maradt ketreceket vették birtokukba. Akkoriban egy föld alatti átjárót is ástak a villa és a fácánház között, hogy oda bujtassák a szökevényeket. Antonina igazi háziasszony volt, az idő előrehaladtával több tucat „vendéget” szállásolt el és élelmezett kamrákban, szekrényekben, pincében, alagutakban. Volt, aki csak néhány napra érkezett, de volt, aki sokáig velük maradt. Amíg a férje távol volt, és a gettóból való kimenekítéssel meg az ellenállás szervezésével foglalkozott, Antonina a velük élő állatokról és a folyton változó vendégekről gondoskodott. Az állatoknak itt emberi nevük volt, az emberek pedig állatok neveit viselték, talán ez az egyik legnyomósabb oka annak, hogy a villát „ház az őrült csillagzat alatt” jelzővel illették mindazok, akik tudtak a különleges együttélésekről. A szökevényeken való segítést Antonina egyfajta természetességnek tekintette, azt vallotta, hogy az embernek kötelessége van segíteni ott, ahol tud. És segítettek is. Közel háromszáz ember köszönheti nekik a megmenekülését, Antonina gondoskodó szeretetének, együtt érző lelkületének, Jan kockázatvállaló, merész személyiségének köszönhetően a villában a háború pusztítása alatt is az élet uralkodott. Az állatok állandó jelenléte lelkileg nyugtatóan hatott arra, aki akár csak pár napra is betévedt. Lassan igazi menedékké nőtte ki magát az elpusztított állatkert, állomáshely, átszállóhely, pihenőhely, búvóhely volt azoknak, akik a második világháború ideológiája miatt üldözöttekké váltak.

Diane Ackerman rengeteg dokumentációs anyagot használt fel könyve megírásához. A mű gerincét mégis Antonina naplójegyzetei alapján alkotta meg a szerző, tulajdonképpen az ő életét, mint fő vezérfonalat használja arra, hogy ezt a nagyszerű történelmi és emberi szempontból is páratlan könyvet megírja. Újságcikkek, interjúk és visszaemlékezések segítették abban, hogy hitelesen kapcsolja össze a különböző eseményeket és személyeket. Antonina bölcs, intuitív nőként igazi társa volt Jannak, odaadó és védelmező anyja gyermekének, később gyermekeinek, hiszen a háború utolsó évében világra hozta kislányát. Egy olyan nő képét adja nekünk, aki mintha sorsszerűen lett volna ott, ahol, és kivételes „szerencsével” lett volna megáldva pusztán azért, hogy bizonyos feladatokat végre tudjon hajtani. Az ő lényén, szemén és gondolatain keresztül látjuk Varsót a második világháborúban, házában ezerféle, híres és kevésbé híres személlyel, akik életében mind fontos és egyedülálló szerepet töltöttek be. A szerző minden kétséget kizáróan alaposan, és részletesen utána járt a történelmi tényeknek, a szereplők alakjai így valóságosak, a történések és a helyszínek nem kevésbé. A regény egy gyönyörűen megszerkesztett és megírt mű, részletgazdag, mélyreható elbeszélő stílusával a háborús irodalom egy igen értékes darabja. Nemcsak azt tudjuk meg belőle, hogy mi történt egy állatkerttel és annak állataival a háborúban, hanem azt is, hogyan fonódnak össze egymástól idegen emberi sorsok a közös cél és közösen átélt események kapcsán. Mint természetrajzos, a szerző különös figyelmet szentel az állatoknak, sokszor már maga a felsorolás annyira gazdag, hogy szinte látjuk magunk előtt a sokféle állatot, azok minden vonásával, kiadott hangjával, jellegzetes viselkedésével. Jól bánik a képi eszközökkel, ennek köszönhetően látunk, hallunk, tapintunk embereket és állatokat, nyomort, halált, életet és szeretetet egyaránt. A háború pusztító ereje azonban az érem egyik (igaz, súlyosabb) oldala, azonban volt annak pozitív hozadéka is. A szerző szavaival élve: „A megszállottságnak számtalan formája van, némelyik ördögi, némelyik véletlenszerű. A Białowieża-i erdő rengetegében sétálgatva az ember nem is gondolná, hogy az milyen szerepet játszott Lutz Heck ambicióiban, a Varsói Állatkert sorsában, valamint Jan és Antonina emberbaráti opportunizmusában, akik a náciknak a történelem előtti állatokkal és egy őserdővel kapcsolatos rögeszméjéből kovácsoltak tőkét ahhoz, hogy veszélyeztetett szomszédok és barátok tucatjait mentsék meg.”
[youtube width=”640″ height=”360″]https://www.youtube.com/watch?v=IkoaH_zOXuA[/youtube]
A Menedék nem véletlenül ihlette meg Hollywoodot. Olyan emberi értékeket közvetít, amelyekből sohasem lehet elég, különösen azokban az időkben, amikor egy szelet kenyér, egy pohár víz vagy egy hetek után először eltöltött nyugodt éjszaka minden vágyakozás netovábbja lesz. Jan és Antonina tettei történelmi tények ugyan, de mai napig kiható, értékes dokumentumok alapjai is. A szeretet, a küzdelem, emberség és bátorság könyve ez, amely garantáltan élvezetes az olvasónak.