Albert Levente sorozatindítónak szánt regényét, A hasznos idiótát olvasva ambivalens, amolyan „tetszik is-nem is” érzések fogtak el. Fenntartásaim egy része nem elsősorban az íróval kapcsolatosak, hiszen arról, hogy milyen nehéz magyar „hard-boiled”-krimit írni napjainkban, nem most esik először szó… Ahogy egy kedves ismerősöm találóan megfogalmazta: nem az írók a hibásak ezért, inkább a jelenlegi társadalmi-szociális környezet, amelyben valahogyan nem tud hiteles lenni egy-egy ilyen történet. Elgondolkodtam rajta, s tényleg: amikor azt a kifejezést hallom, hogy „magyar rendőr”, az utakon ellenőrizgető, rendezvényeken biztosító, szálka-a-köröm-alatt ember képe jeleneik meg előttem. Előítélet, elismerem, de az kövezzen meg érte, aki… A rendőrség nagyon sok osztálya, azoknak munkája láthatatlan marad többségünk számára. Nem beszélve az ügyészségről.
Bárhogy erőlködöm, Albert Levente könyvét sem tudom magyarnak képzelni. A borítón szereplő karakter is a tipikus amerikai „hard-boiled”-krimi főhőst juttatja eszembe. A hasznos idióta, dr. Varga László ügyész amúgy szimpatikus figura, megszerethető és el tudom képzelni egy krimisorozat főszereplőjének. Megfelelően zűrös az élete ahhoz, hogy sok jó sztori épülhessen rá, ugyanakkor jó néhány olyan tulajdonsága van, ami miatt megkedvelhető, befogadható. Talán jó lenne, ha a szerelmi élete kevésbé volna bonyolult (mert így kissé James Bond-osra sikerült), de a foci és a gasztronómia határozottan maradhatna. Bár olvastam véleményt, mely szerint a focit nagyon nem kellene belevinni a történetbe, én mégis azt mondom, miért ne, ha ettől egy hitelesebb, „magyarosabb” nyomozókaraktert sikerülne felépíteni. A mellékszereplők közül dr. Mátrai Dorottya ügyészségi fogalmazó alakját (aki, mint a könyv végén olvasható részletből megtudhatjuk, benne lesz a második részben is) többnek szeretném látni, mint egy, a főhős mögött botladozó okoska szépségét, akinek a legjobbkor villan ki a csodás popsija, illetve Mira, Varga lezüllött, drogfüggő felesége is kiléphetne a történetből. Vagy így, vagy úgy… Nem látom indokoltnak sem a főhős jellemfejlődése, sem a történet továbbépítése szempontjából.
Maga a sztori jó, bár nem használnám rá azt a szót, hogy „hiteles”. Eléggé bele van csapva a lecsóba: van itt korrupt rendőr, sőt korrupt drogterítő rendőrcsoport, ukrán maffia, cigány maffia, gátlástalan és becsületes sajtós, örömlány és strici, hataloméhes polgármester és még mohóbb ellenlábas, van „mindenki mindenkivel”, vagyis bonyolult szerelmi szálak, szóval jó sok minden. Mint ahogy egy sorozatkezdő részben annak lennie kell. Várjuk a folytatást, ami a jövő héten is érkezhetne. Mert ez a műfaj számomra nagyon kérné a gyakoribb megjelenést. Így „bealszik”, „leül” a karakter, a történet, esély sincs arra, hogy a valamilyennek megszületett magyar krimi meg is éljen. Szóval, izgalmas a történet, fordulatos a nyomozás, nem elsősorban a technika, hanem az éles szem és éles ész oldja meg az esetet. Az elbeszélés lineáris, együtt tudunk haladni a nyomozókkal, utolsó percig nem derül fény a gyilkosra. Váratlan a befejezés, az a főbűnös, akire talán senki sem gondol, de nem épp ettől jó egy jó krimi?
Egyetértek azokkal a recenzorokkal, akik megjegyezték, hogy kár volt a fülszövegben kiemelni a „Sok humor” mondatot. Teljesen félreviszi ez a kijelentés az elvárásokat. Albert Levente regényében éppen megfelelő mennyiségben van jelen a humor, pont annyi van, amennyi kell, amennyi a való életben is jelen tud lenni. És ez elég is. Ami viszont túl sok, az a trágárság. Mondogatom/írogatom, hogy az erotika és a pornó között nagyon vékony a határ, és az én olvasatomban nagyon fontos értékmérő egy-egy könyv esetében, hogy a szerző képes-e egyensúlyozni ezen a határon. Nos, Albert Leventének nem igazán sikerült, legalábbis a könyve első felében. Indokolatlan pornográf leírások, ami miatt például nem adnám kamasz gyerek kezébe a könyvet, pedig maga a műfaj nem indokolná a tiltást. És azért írom ide ezt ilyen őszintén, mert a regény felétől egész normálisan, tűréshatáron belül vannak bemutatva az ilyen típusú mellékszálak… Jó lenne ez utóbbi vonalat követni, hiszen mint mondtam, ez a műfaj egy szélesebb olvasóközönségnek szánt olvasnivaló.
Mindent egybevetve, várom a folytatást, hiszen egy könyvből nem lehet egy írót megítélni. És éljen dr. Varga László, az ínyenc és focirajongó nyomozó ügyész!