Az önsegítő könyvek és tíz pontos élettanácsadó YouTube videók világában a saját életünk irányíthatóságába vetett hit mindennapos mozgatórugóvá vált. A boldog és kiegyensúlyozott élet illúziója, mint elérhető cél fogalmazódik meg, melyet akaraterő és kemény munka segítségével bárki elérhet. Meghatározott és korlátozott számú sémát látunk magunk körül a boldog életről: stabil, jól fizető munkahely, társadalmi hasznosság, család, egészség stb. – a folyamatos előrelépés, haladás, fejlődés elengedhetetlen és központi eleme a jó életnek. A boldogság valami jövőbe helyezett, kötelezően kitűzött céllá válik, amely felé törekedni kell, s amely nélkül hiányos, hamis, beteljesületlen egy emberi élet.
Zadie Smith regényének hősei mindnyájan a boldogságukat hajszolják. Az NW valamennyi alakja saját, vagy sajátjának hitt boldogságképét kergeti; nyugtalanságát, elégedetlenségét pedig szégyenteljes, titkolnivaló tabuként rejtegeti. A regény nem a boldogság kereséséről, vagy az ahhoz vezető útról szól, inkább a folyamatos törekvés által előhívott szorongásokról, félelmekről, az önazonosság és változás huzavonájában létrejövő feszültségekről. Sokkal inkább identitásregény, mint történések által vezérelt Odüsszeia. Hihetetlen líraiságával és a részletekre figyelő érzékenységével a jelenlegi világhelyzetnek (vagyis inkább hangulatnak) az általam ismert egyik legbensőségesebb portréja.
A regény öt, egymástól nézőpontban, stílusban és szerkesztésben egyaránt eltérő nagyfejezetből áll, melyek a látogatás/vendéglátás logikája szerint rendezik a történéseket. Az első és utolsó fejezet címe látogatás, a második, illetve harmadik fejezet a vendég és házigazda címet viseli, a negyedik pedig, az útban (ennek alfejezetei mind egy-egy londoni útszakasz nevét viselik, a történések így nem csak metaforikusan, de a regény terében is egy útvonalat rajzolnak ki). Az NW három központi alak egymásba kapcsolódó életét, vagy életének egy bizonyos szakaszát követi: Leah, Felix és Natalie (a fülszöveg tanúsága szerint négy ilyen hősről van szó, bár ezzel én vitatkoznék, hiszen a negyedik, Nathan nézőpontját nem követi a narráció) nagyon különböző problémákkal küzdő, mégis nagyon hasonló sorsú harmincasok. Mindegyikük az életük, sorsuk, világban elfoglalt helyük kérdésével szembesül és bár másra vágynak, mást akarnak, mindegyikükre súlyként nehezednek a születési helyük és a társadalmi elvárások által kimért korlátok és megszorítások, illetve a saját maguk által elképzelt helyes és boldog élet terhe.
A külváros gyakorlatilag gettóként működő társadalma, sajátos történelme és dinamikája mindhárom regényhős életét meghatározza – valóban egy velejéig urbánus szövegről van szó. A regény címeként is választott NW a történet hősévé válik, központi szerepet kap. Leah ragaszkodik London északnyugati részéhez, saját teste meghosszabbításának érzi a várost. Míg férje társadalmi előrelépésről és az ezzel járó költözésről álmodozik, addig Leah konzerválni próbálja saját énjét és a negyedet, ahol felnőtt. Felix családja szervesen belefonódik London NW újkori történelmének kulcskérdéseibe, édesapja egyike a foglalt házakban élő aktivistáknak, akik a városban élő fekete kisebbség jogaiért harcoltak – Felix egy boldog, kiegyensúlyozott, hagyományos életre vágyik, de képtelen leválasztani magát a városról, amelyet többek közt a szülei tettek olyanná, amilyen. Natalie pedig szabadulni próbál – nem feltétlenül saját akaratából, inkább a társadalmi előrelépés elvárásának részeként: elhagyni a külvárost annyit tesz, mint elnyerni a kemény munka gyümölcsét, beteljesíteni az elvárt és kitűzött célt. A vendég/vendéglátó dinamika, amely a regényt uralja, az otthon, valahová tartozás, valahová megérkezés képzetkörét is mozgásba hozza. A város része Leah, Felix és Natalie identitásának – még ha nem is a London NW lerajzolható, földrajzi dimenziója (a regényhősök folyamatosan reflektálnak a város megmutatható és megélhető valóságai közti különbségre: a metrótérkép nem képezi le az ő valóságukat, bizonyos negyedek, utcák nevei fiktívnek tűnnek, mintha elképzelhetetlen lenne számukra, hogy valaki lakhat a város azon részén is, stb.)
Azt állítani azonban, hogy Zadie Smith regénye leírható lenne pusztán a jó élet elérése fölötti szorongások történeteként, leegyszerűsítő és hamis lenne. A történet és a nyelv, amelyen íródott hihetetlenül komplex módon képes olyan érzéseket, hangulatokat, helyzeteket átadni, amelyek korunk fiatal felnőtt, vagy a felnőtté válással először szembesülő nemzedéke számára hol összekacsintósan, hol borzongatóan ismerősek lehetnek. A gondolatfolyamot imitáló narráció képes leleplezni olyan szégyenteljes, ki nem mondott szorongásokat, nyelvi és gondolati kliséket, nevetséges és feszült társadalmi valóságokat, amelyeket érzünk ugyan, de megfogalmazásukhoz vagy nyelvünk, vagy bátorságunk nincs.
A három nézőpont önreflexív, önelemző természete egymástól nagyon eltérő, viszont lényegükben nagyon hasonlító kérdéseket tud megmutatni. Leah retteg a változástól, a tervezéstől, az előrehaladástól. Életét spontán módon pillanatnyi döntések és rövidtávú célok rendszerében éli, szeretne jó ember lenni, jó döntéseket hozni – annyira fél azonban a felnőtté válás felelősségétől, hogy minden változás, legyen szó költözésről vagy gyermekvállalásról bénító hatással van rá. Folyamatos önanalízise és baráti- illetve munkahelyi kapcsolatai állandó elemzése egy szégyen és önellentmondás, önazonosság és megfelelési vágy által uralt bizonytalanságot mutat. Leah történetszála egy olyan sebezhető és hiteles önképet rajzol ki, amely szinte kínosan mélyre tekintő empátiát tesz lehetővé az olvasó számára, de ugyanakkor saját sebezhetőségünk felismeréséhez is segítséget nyújt. Hihetetlen humora és éles társadalomkritikája megmenti attól, hogy önsajnáló vagy túlságosan vallomásos legyen – egy őszinteségében megdöbbentő és éppen emiatt felemelő olvasmánnyá teszi.
Natalie magával az önazonosság kérdésével küzd. Próbál szót fogadni az önmegvalósításra buzdító szlogeneknek, de folyamatosan elbizonytalanodik saját identitásával kapcsolatban – nevét, születési helyét, szokásait, ízlését és szókészletét is megváltoztatja, folyamatosan visszatér a ki vagyok én? kérdéséhez. Csak hogy érthető legyen, mit értek azalatt, hogy a regény hihetetlenül érzékeny poétikával íródott: a Natalie szemszögét követő fejezetek kiugró módon sokszor nevezik a különböző szereplőket teljes nevükön (Leah például folyamatosan Leah Hanwellként jelenik meg), ami a szereplők önazonosságára, társadalmi helyére irányítja a figyelmet. Natalie saját nevével/neveivel pedig folyamatos hatalmi libikókát játszik a szöveg, hol az egyik, hol a másik világlátásra, értékrendre, társadalmi közegre mutatva rá (gyermekkori nevét, a Keishát túlságosan gettós hangzása miatt dobta el magától).
Felix történetét reális és irreális vágyai szervezik – szeretné feleségül venni a tökéletes nőt megtestesítő barátnőjét, szeretne jól menő céget alapítani, híres lenni és gazdag. A megélt valóság és a folyamatosan újragondolt jövő közti feszültség szintre tragikussá teszi a történetet. A származása és saját valósága miatt egyszerre szégyent és büszkeséget érző fiú szintén az önazonosság és a neve által is sugallt boldogság kérdéseivel küzd (a Felix boldogat jelent, amint arra a regény több pontján is utalnak).
A regény természetesen ennél sokkal árnyaltabb és bonyolultabb, hihetetlenül izgalmas és szerintem fontos szöveg, mely nem csak az életcél, életút, önkép és önazonosság, de a felnőtté válás, származás, rassz, osztály és szexuális orientáció kérdéseivel is komplex módon tud foglalkozni, mely kérdések tárgyalását itt csak leegyszerűsítően tudnám megtenni. A narráció hihetetlenül lírai (néha konkrétan szabadversbe vagy képversbe átcsapó), zenei és képekben tobzódó. A regény metaforikus, mégis konkrétságában brutális nyelve pedig meg ért volna egy az ebben a kiadásban olvashatónál sokkal alaposabb fordítást is. Ha hátulütőt vagy hibát kellene keresnem ebben a szövegben, az sajnos a fordítás lenne, mely helyenként ugyan rátalál a regény által kívánt melodikusságra, ám sokszor láthatóan nem tud mit kezdeni az eredeti szövegnek magára nyelvre, szóhasználatra reflektáló természetével. Ráfért volna tehát a könyvre még egy lektori vagy fordítói ellenőrzés, de ennek ellenére is élvezhető és nagyon hatásos szöveg. Csak ajánlani tudom.