A Sarah Addison Allen regényéhez hivatalosan hozzákapcsolt jelző az „elragadó”. És tényleg az, pontosabban: magával ragadó. Igazi tündérmese felnőtteknek, varázslattal, misztikummal fűszerezve, szerelemről, barátságról, hűségről. Épp a megfelelő mértékben romantikus, anélkül, hogy csöpögőssé, élvezhetetlenné válna. Épp a megfelelő mennyiségű misztikum jellemzi, anélkül, hogy animista, reinkarnációs vagy más vádakkal illethetnénk.
Igazi mese, az a műfaj, ami nagyon hiányzik a felnőttek életéből, ami miatt titokban, a gyerekeinkre hivatkozva, de szívesen nézünk rajzfilmet; az a műfaj, amely megengedi, hogy büntetlenül higgyünk a kötelező happy endben, a segítő aligátorokban; abban, hogy a szerelem örök, hogy mindenkire rátalál, és hogy a barátságok a szó szoros értelmében életmentőek. Hogy a pénz fontos, de nem a legfontosabb, és csak a szép emlékek megőrizendők.
A regénynek tulajdonképpen két főszereplője van. Eby Plim azon szerencsés emberek közé tartozik, aki már fiatal korában felismerte azt az életutat, ami meghozta számára az igazi boldogságot. Ellen tudott és ellen is akart állni a vagyon bűvöletének, meg tudta valósítani azt, hogy a pénz csupán eszköz legyen az életében, ne cél. Férjével igazi társak voltak, Eby a férje halála után sem omlott össze. És nem omlik össze most sem, amikor élete legnehezebb döntését kénytelen meghozni: mivel egyedül nem tudja vezetni és fenntartani a Lost Lake-i üdülőt, egyetlen logikus döntés, hogy eladja a területet egy ingatlanfejlesztőnek, ő pedig megpróbál továbblépni.
A másik főszereplő, Kate Pheris már korántsem volt ilyen szerencsés: férjét nagyon fiatalon elvesztette egy balesetben. A fiatal nő életének irányítását teljesen átvette az anyósa, aki azelőtt is folyamatosan próbálta kontrollálni a ifjú pár életét. Cricket teljes jogot érzett a parancsolgatáshoz, hiszen Kate a férje halála után teljesen elzárta magát a valóságtól, még nyolcéves lányuk, Devin nevelésére is képtelen volt. Mígnem egy nap a gyász sötétjét át nem törte az a gondolat, hogy ha nem szedi össze magát, férje után a kislányát is elveszíti. Rádöbbent, hogy lánya ösztönösen érezte át és értette meg a fájdalmát, és nem hagyta átformálni magát zsarnoki nagyanyja által, aki teljesen más mentalitást és értékrendet képviselt. A más városba költözés, új iskolába kerülés előtt anya és lánya úgy dönt, hogy az utolsó vakációt Lost Lake-ben töltik. Azon a titokzatos helyen, amihez Kate családjának valamilyen köze van ugyan, de amely létezésének minden nyomát eltüntette egy régi kéz, és csak nemrég bukkant rá Devin a padláson.
A szálak így összefutnak Lost Lake-ben. Megérkeznek a nyaralóvendégek is, akik mindösszesen hárman, azaz hárman vannak. Ki-ki a saját problémájával. Mindenkit sokként ér a hír, hogy az üdülőtelep eladóvá vált. Mélyen érinti ez a helyzet Eby néma francia barátnőjét, aki szintén itt élte le az életét. És ott van Wesley Patterson, Eby pártfogoltja, a helyi ezermester és pizzázótulajdonos, aki szintén sok sebet hordoz magában: árván nőtt fel, apját és testvérét tűzvészben vesztette el, szíve mélyén egy ki nem nőtt és be nem teljesült kamaszkori szerelmet hordoz. Ja, és itt él az aligátor, a varázslatos tó lakója… Amit (vagy akit?…) csak az láthat, aki igaz szívű, ártatlan és tud hinni a csodában. És az egész történetben az a szép, hogy ezt a földönkívüli jelenlétet lassan mindenki megtapasztalja. A történetek pozitív irányt vesznek, az emberekből előjön a jó… és mint egy igazi mesében, a végén minden jóra fordul.
Igazi téli olvasmány, amolyan takaróba burkolózós-kandallós-forró teás regény. Felkelti a vágyat a csendre, visszavonulásra, a határidők taglalta hétköznapokból a mese időtlen békéjébe való visszatérésre.