Alejandra S. Inzunza – Jose Luis Pardo – Pablo Ferri: Narcoamerica

Írta : Alejandra S. Inzunza – Jose Luis Pardo – Pablo Ferri
Eredeti cím : Narcoamérica
Eredeti kiadás : 2015
Magyar cím : Narcoamerica
Fordította : Barna Domokos
Kiadó : Cser Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2017
Terjedelme (oldalszám) : 243
88
Vidd hírét!
 
 

Alejandra S. Inzunza, Jose Luis Pardo és Pablo Ferri az El País újságíró-mesterkurzusán találkoztak Madridban, 2009-ben. Néhány évvel később egy öreg Volkswagen kisbusszal bejárták Latin-Amerika országait, tényfeltáró riportokat készítve. Amikor azonban az út során egyre gyakrabban találkoztak a kábítószerhez kapcsolódó jelenségekkel, úgy döntöttek, ezzel a témával kezdenek komolyabban foglalkozni. Az utazás alatt több mint 55 ezer kilométert tettek meg, az ennek során összegyűjtött személyes történetekből állt össze Narcoamerica című könyvük, amelyet a Mexikói Újságírók Nagydíjával, valamint a spanyol nyelvű újságírás Ortega y Gasset-nagydíjával tüntettek ki.

Ha egy szóban kellene jellemezni a könyvet, akkor csak annyit mondanék: megrázó. Bár a napi olvasmányélményeim során találkoztam a téma számos vetületével, mégis megdöbbentő ezt így egyben, ennyire kendőzetlenül és töményen adagolva olvasni, közben pedig szembesülni azzal, hogy a kokain útjában felbukkanó emberek milyen széles palettát fednek le. Van közöttük egyszerű földműves, csempész, bérgyilkos, rendőr, politikus, törvényszéki bíró és kábítószerfogyasztó – és ez csak néhány azok közül, akiket a szerzőknek sikerül megszólaltatni, névvel vagy névtelenül. Az ő történeteik mozaikszerűen egymás mellé illesztett, néha nem is szervesen összefüggő életképek, az összhatás mégis sokkoló – és nem is feltétlenül csak a kokain útját kísérő töméntelen mennyiségű erőszak és tragédia miatt.

A személyes történetekből fakadó hitelességen túl két dolgot emelnék ki a könyv pozitívumaként. Az egyik a nagy mennyiségű (szám)adat, amelyekkel a szerzők kiegészítik a beszámolókat, és amelyekből néha hihetetlennek tűnő dolgokat tudhatunk meg. A másik a történetekből és adatokból kirajzolódó alapos társadalomrajz. Olvasás közben döbbenünk rá, hogy mennyire behálózza a társadalom egyes szintjeit a jelenség, és milyen mértékű gazdasági hatásai vannak. Az, hogy a Wall Street-en vagy esetleg valamelyik európai diszkóban valaki felszippant egy csík kokaint, emberek tízeinek vagy éppen százainak jelenti a mindennapi megélhetést, kezdve a perui magashegyi ültetvényeken kukorica helyett kokacserjét termesztő földművestől vagy a mélyszegénységből kitörni próbáló, sokszor naiv drogfutároktól, a némi fizetéskiegészítés reményében a megfelelő időben „félrenéző” rendőrig vagy az éppen fényűző életmódot folytató drogbáróig – és folytathatnánk a sort.

A drogkereskedelem által megmozgatott pénzösszegek olyan nagyságrendűek, hogy adott esetben országok gazdasági helyzete függ attól, hogy ez a piac működik vagy sem. (Egy példa erejéig visszatérve a korábban említett számadatokra: a drogkereskedelem forgalma – amely mellesleg a világ GDP-jének 1,5%-át teszi ki – képes volna fedezni Latin-Amerika alapvető infrastrukturális és szolgáltatásokkal kapcsolatos szükségleteit.) Ezeket olvasva értjük meg igazán, hogy miért annyira nehéz ezzel a jelenséggel felvenni a harcot. Egyrészt az államok vezetői és rendfenntartói is tisztában vannak azzal, hogy a kokainelőállítás, -eladás és -fogyasztás elleni drasztikus fellépés komoly társadalmi problémákat generál a megélhetés nélkül maradó rétegek körében. Bár a drog útját egyre több erőszakos cselekmény kíséri – és ezek megakadályozására vannak kísérletek –, a halálesetek jelentős része járulékos veszteségként szinte elfogadottnak tűnik bizonyos országokban. Amennyiben pedig a politikum és az állami erőszakszervezetek is érintettek a drog útjának egyengetésében, szinte esélytelen a hatékony fellépés. Számomra itt lett teljesen világos az, hogy a drogkereskedelem mennyire összefonódik a korrupcióval, utóbbi felszámolása nélkül az előbbi elleni harc reménytelen vállalkozás.

A könyvet olvasva néhány hiányérzetem is volt. Egyrészt hiányoltam a hivatkozásokat és jegyzeteket, amelyek nemcsak azt könnyíthetnék meg, hogy az olvasó alaposabban elmerülhessen a témában, hanem egy-egy érdekes részlet utólagos visszakeresését is. A könyv szerkesztési elve ugyanis – és ez a másik problémám a könyvel – ezt nem segíti túlságosan. Jóllehet az egyes fejezetek próbálják azonos vagy legalábbis kapcsolódó tematikákba rendezni a sztorikat, nekem többször volt az az érzésem, hogy kissé szétesik az egész, túl sok benne a hirtelen ugrás vagy témaváltás. Bár lényegesen szűkítette volna a szerzők mozgásterét, én áttekinthetőbbnek tartottam volna egy olyan szerkesztési logikát, ami a kokain útját a termelőtől a fogyasztóig terjedő útvonalon, földrajzi elrendezés szerint követte volna nyomon.

Mindezektől eltekintve az a munka, amit a három újságíró ennek a könyvnek a megírásába fektetett, dicséretre méltó, különösen azt figyelembe véve, hogy számos esetben olyan környezetben fordultak meg az információgyűjtés során, ahol mindennaposak az erőszakos halálesetek – tehát gyakorlatilag a saját életüket is kockáztatták. Külön érdemük az, hogy igazából nem foglalnak állást valami mellett vagy ellen, nem próbálják semmiről sem meggyőzni az olvasót, hanem arra törekszenek, hogy a leghitelesebb módon rávilágítsanak a drog világának legtöbb árnyalatára, az olvasóra bízva, hogy ebből mit szűr le magának következtetésként.


Vidd hírét!