A regény főhőse Kate Priddy, egy fiatal angol lány, aki édesanyja váratlan kérésének eleget téve Bostonba költözik fél évre, lakást cserélve soha nem látott unokatestvérével, Corbinnal, aki a lány londoni lakását foglalja el erre az időszakra. Kate eleinte vonakodva megy bele a dologba, hiszen mindentől retteg, a leváratlanabb helyzetekben kap pánikrohamot, amiben nem kis szerepe van egykori barátjának, aki néhány évvel korábban elrabolta és majdnem végzett vele. Az eset óta a félelem szerves része a lány mindennapjainak, emiatt képtelen normális kapcsolatokat kialakítani. Azt remélve vállalja az utazást, hogy az új környezet segít új alapokra helyezni életét.
Az amerikai kiruccanás azonban a lehető legrosszabban indul, megérkezése után rögtön egy tragédiával találja szembe magát: a Corbinéval szembeni lakásban holtan találják a lakást bérlő Audrey Marshall nevű lányt, aki a kiszivárgott információk szerint brutális gyilkosság áldozata lett. Az ügy felkavarja a lakóház életét, és Kate sem igazán tud kívülállóként tekinteni a helyzetre, de igazából azt követően kezdi foglalkoztatni a dolog, miután kiderül, hogy Corbin titkos viszonyt folytatott Audrey-val. Kutakodni kezd unokatestvére lakásában, szóba elegyedik a szomszédokkal, és egyre több olyan részlet kerül felszínre, ami unokatestvérére tereli a gyanút. A dolog azonban egyre kuszább lesz számára, amikor az épület egy másik szárnyában lakó fiatal férfiről, Alanről – akivel Kate már megérkezése napján megismerkedik – kiderül, hogy már jó ideje kukkolta Audrey-t a lány lakására néző ablakából. Közben felbukkan egy újabb férfi, Jack, aki Audrey régi barátjának mondja magát, és akit látszólag rendkívül megvisel a lány halála, mégis van benne valami furcsa, amit Kate nem tud hová tenni. Bár kíváncsisága hajtja, egyre bizonytalanabbá válik, és nem tudja, hogy kiben bízhat meg. Miközben érzelmi labilitásán és félelmein próbál felülkerekedni, észre sem veszi, hogy a veszély mindvégig ott leselkedett a közelében.
A Védtelenült olvasva, az már az első oldalak után nyilvánvalóvá vált, hogy ami a szerző korábbi regényében különösen tetszett – az egyes szám első személyű, váltakozó narrátorú történetmesélés –, itt hiányzik, vagy legalábbis nem abban a formában van jelen. Swanson új regényében a történetmesélés egyes szám harmadik személyű, és bár itt is váltakozik a narrátori nézőpont – az egyes fejezetek négy karakter (Kate, Alan, Corbin és Henry, Corbin fiatalkori haverja) szemszögéből láttatják az eseményeket – ennek igazából nincs különösebb jelentősége. A regény struktúrájában ez nem válik szét nagyon markánsan (leszámítva talán Henry felbukkanását), a nézőpontváltásokhoz pedig nem társulnak különösebb fordulatok. Csak emlékeztetőként: az Egy gyilkosság árában egy-egy új nézőpont beemelése egyben egy-egy – a történet szempontjából érdekes és izgalmas – csavart is jelentett. Itt, ha történik is erre kísérlet, sem az eseményeket nem képes felpörgetni, sem az izgalmakat fokozni, így szükségessége megkérdőjelezhető.
De alapvetően Swanson új regényével nem ez a legnagyobb gond, hanem inkább az, hogy semmilyen téren nem kiemelkedő. Ahhoz, hogy egy krimi/thriller eléggé meggyőző legyen az olvasók számára, szerintem legalább egy dolog kell az alábbiak közül: egy jó, lehetőleg nem túl elcsépelt téma, egy kellőképpen izgalmas, jól felépített sztori, ezek hiányában (de inkább ezekhez társulva) néhány jól megrajzolt, hiteles karakter. Ha ezek közül semmi nincs meg, akkor elég nagy bravúrra – de minimum lehengerlő stílusra – van szükség a szerző részéről egy igazán pozitív összképhez. Sajnos a Védtelenül ezek közül egyiket sem képes nyújtani. A történet átlagos és túlságosan kiszámítható, a szemfülesebb olvasó elég hamar rájön a gyilkos személyére. Utóbbi még nem lenne gond, hiszen valószínűleg a szerző célja nem is az volt, hogy egy megoldandó feladványt adjon az olvasó kezébe, viszont ennek hiányát semmi sem ellensúlyozza. Az indítékok nem meggyőzőek és nem is nagyon életszerűek, az Audrey meggyilkolásához vezető folyamat első lépése erőltetett és felületes, nincs rendesen kibontva. A karakterek nem feltétlenül rosszak – bár nem is kiemelkedőek –, az viszont borzasztóan zavaró velük kapcsolatban, hogy egymás számára tök ismeretlen szereplők már az első találkozásukkor úgy csevegnek bizalmas vagy legalábbis nem hétköznapi dolgokról, mintha ezer éve ismernék egymást. Swanson elbeszélési stílusával alapvetően nincs gond, kellőképpen olvasmányos és könnyed, de annyira azért nem lenyűgöző, hogy egymagában képes legyen a hátán vinni a regényt.
Így amivel az olvasó marad, az valójában nem túl sok: egy nem különösen izgalmas, középszerű thriller. A Védtelenül tipikusan az a könyv, amire azt szoktam mondani, hogy a szerző túlságosan is szeretné kézben tartani a dolgokat, ezért keveset bíz az olvasó fantáziájára. Amikor az ember olyan szerzőtől olvas, akinek már ismeri valamely korábbi könyvét, óhatatlanul is hajlamos az összehasonlításra. A krimi/thriller műfajában, ahol manapság elég nehéz igazán új és eredeti dolgokkal előrukkolni, ez talán még inkább így van. Egy ígéretesnek tűnő regény után pedig szinte elvárásként fogalmazódik meg a szerzővel szemben, hogy későbbi regényei legalább az előző színvonalát üssék. Ezt figyelembe véve, számomra a Védtelenül egyértelműen csalódás volt. Megkockáztatom a kijelentést, hogy az olvasók többsége pár hónap múlva valószínűleg semmire sem fog emlékezni belőle.