Velicovich egy ízig-vérig harcra született katona. Viszonylag fiatal korában döntötte el, hogy belép a seregbe és hazáját szolgálja. Kőkemény kiképzés, majd háborús körülmények között viselt szolgálat után kínálkozott számára élete lehetősége, hogy egy elitebbnél is elitebb alakulat tagja lehessen, ahol titkos elfogó- és megsemmisítőakciókra szakosodott. Az volt a feladata, hogy kiiktassa a világ legveszélyesebb terroristáit, a legmodernebb technikai feltételek birtokában, úgy, hogy egyetlen percet sem kellett éles bevetésen töltenie, a “piszkos munkát” a rajtaütésekre szakosodott különleges kommandós egységek, valamint a hipermodern drónok hajtották végre.
Fizikailag nem ő irányította a drónokat, ahogyan a rájuk szerelt kamerákat sem ő mozgatta, és esetenként az általuk szállított rakétákat sem ő indította. A drónok irányítását a légierő nevadai és új-mexikói központjaiból végezték helyette. Velicovich feladata ezzel együtt is meglehetősen összetett volt, hiszen a történések középpontjában ő állt, ő mondta meg, hová menjen a drón, kit kövessen, mire figyeljen, és kit vegyen célba. Neki kellett összehangolnia a hírszerzés jelentéseit a drónok, valamint a különleges egységek bevetéseivel. Ahogyan maga is fogalmazott, élet és halál ura volt, hiszen neki kellett megtalálni a célpontot, és neki kellett aláírnia a halálos ítéletet. Megítélése szerint közvetlen befolyással lehetett az eseményekre, képes volt változtatni a háború menetén, ebből kifolyólag pedig akár a világon is.
Nyilvánvalóan kitér a civil áldozatok kérdésére is, és igen, maga is beismeri a számtalan ártatlan sebesült és halott tényét. Minden erejükkel azon voltak – emeli ki –, hogy a minimálisra csökkenték a járulékos veszteségek mértékét. Így tehát soha, egyetlen akciót sem terveztek meg alapos körültekintés nélkül – állítja. Amennyiben egy bevetés bizonyíthatóan civil áldozatokkal járt volna, ott azonmód megálljt parancsoltak. Azt azonban megjegyzi, hogy az ellenségeik soha nem haboztak beáldozni a polgári lakosságot akcióik sikeressége érdekében. A civil áldozatokra nem statisztikai adatokként tekintett, inkább az volt a lényeg, hogy megvédjék az amerikaiakat és más ártatlanokat, akik nem rendelkeztek olyan hatalommal, mint ők. Rég elfogadtam magamban, hogy rossz dolgokat teszünk még rosszabb emberekkel, mert egyszerűen nem tehetünk mást. Azok a fanatikusok az elpusztításunkra teszik fel az életük.
A mindent porig zúzó hadműveletek nem csupán az ellenség sorait gyengítették, hanem Brett Velicovich lelkivilágát is rendesen megcsonkították. Bevallása szerint a sok száz, képernyőkön végignézett bevetés (amely rendszerint 1-1 terrorista sejt kiiktatásával végződött) kiölt belőle minden érzést, immúnis lett a halálra, elveszítette saját szívét, ez pedig rosszabb volt a halálnál. Az ellenség monitorokon végigkövetett semlegesítése mindent elsötétített benne, teljesen eltorzult a világképe, jelentősen meglazultak társas kapcsolatai. Kimaradt mindazok életéből, akik ragaszkodtak hozzá, saját önzése és a véget nem érő háború miatt. Adott ponton már saját anyjával sem kívánt kapcsolatot tartani.
A legújabb típusú hadviselés egyik nagyon fontos ismérve, hogy a magasan fejlett technikai eszközök beépítésével szinte szemünk láttára zajlanak a háborúk. Brett Velicovich erre rátesz még egy lapáttal a kiválóan megírt Drónharcosban, hiszen a nagyon közeli múlt történéseit írja le. Sokszor olyan eseményeket tár elénk, amelyeknek a mai napig sem került pont a végére.
Az eredetileg megírt történetet megnyirbálták az illetékes amerikai hatóságok, számos részlet kimaradt a nyomtatott verzióból. Azok talán az igazság egy ismeretlen oldalát is megmutathatták volna, de akár az olvasó számára irreleváns információkat is tartalmazhattak. A történet szempontjából talán nem is fontos. Élvezhető olvasmány, igényes munka. A háborús irodalmat kedvelő olvasók számára kötelező darab kell legyen, hiszen a modern kori hadviselés egy egészen új aspektusába enged betekintést.