A több száz dolláros Stephen King-könyv

Vidd hírét!
 
 

Stephen King korunk egyik legjobb és legmeghatározóbb tollforgatója; a könyvei világszerte több mint 350 millió példányszámban keltek el, regényei és novellái nyomán filmek és tv-sorozatok születnek. Talán nem túlzás azt állítani, hogy ma már nincs olyan könyvesbolt, ahol az egyik polcon ne lenne legalább egy King-könyv. Van viszont egy olyan regénye, amelyet szinte lehetetlen beszerezni, s ha mégis rábukkansz egy eladó példányra, horribilis összeget kell fizetni érte. Ez a korai regénye ráadásul magyarul még soha nem jelent meg, és feltehetően már nem is fog.

Stephen King: Rage

Az 1977-es Rage-ről van szó, amelyet King nemes egyszerűséggel hagyott elfogyni a könyvpiacról, mert gyaníthatóan több bűncselekményt is inspirált. A sztorit még középiskolás korában írta 1966-ban, majd 11 évvel később Richard Bachman álnéven publikálta. A regény főszereplője Charlie Decker, egy középiskolás fiatal, akit, miután tettleg bántalmazza az egyik tanárát, az igazgató kirúg az iskolából. Decker viszont bosszút áll: az öltözőszekrényéből magához vesz egy félautomata pisztolyt, végez két személlyel, majd túszul ejt egy egész osztályt. Érted már, hogy miért nem lehet megtalálni ezt a könyvet?

Néhány iskolai lövöldözés esetében az elkövetőt állítólag befolyásolhatta vagy ösztönözhette a Rage, ezért King 1998-ban egyszerűen hagyta, hogy elfogyjon a könyv a piacról, és nem engedélyezett több utánnyomást. A regény eredetileg szerepelt az 1985-ös The Bachman Books című kötetben is, de az 1998 utáni kiadások már csak három regényt tartalmaznak, a Rage onnan is eltűnt. Persze, aki keres, az talál. Az Amazonon fellelhető a könyv egy-egy régi példánya, de borsos ára van: akár 700 amerikai dollárt is elkérnek érte. A BookFinder.com 2013-as listája szerint a Rage a második legkeresettebb könyv volt azon kiadványok sorában, amelyekből ma már nem készül utánnyomás.

Na de mi vezetett mindehhez? Íme az okok, időrendi sorrendben: 1987-ben Jeffrey Lyne Cox a kaliforniai San Gabrielben 60 középiskolás diákot ejtett túszul, de egyikük lefegyverezte még mielőtt a dráma tragédiába torkollott volna. A Los Angeles Times szerint Jeffrey a történtek előtt többször is elolvasta a szóban forgó King-regényt. 1989-ben a 17 éves Dustin Pierce a Jackson megyei középiskolában (McKee, Kentucky) tizenegy diákot ejtett túszul azzal a céllal, hogy a regénybeli szituációt rekonstruálja. A kilenc órás túszdráma végül áldozatok nélkül ér véget, Dustin megadta magát a rendőröknek. 1996-ban a 14 éves Barry Dale Loukaitis a Washington állambeli Moses Lake-ben egy tanárát és két diáktársát lőtte le, majd megpróbált túszul ejteni egy iskolai alkalmazottat, de lefegyverezték. Állítólag őmaga vallotta azt, hogy a King-regény hatása alá kerülve követte el tettét, és az élet minden területén igyekezett utánozni Charlie Deckert, a Rage főszereplőjét. 1997. december 1-jén a Kentucky állambeli Paducah-ben a Heath középiskola 14 esztendős diákja, Michael Carneal három lőfegyverrel érkezett az iskolába és tüzet nyitott a diáktársaira. Hármat megölt, ötöt megsebesített, majd eldobta a fegyverét és megadta magát. Később a rendőrök az öltözőszekrényében megtalálták a Rage egy példányát. Ez volt tehát a negyedik olyan iskolai lövöldözés vagy dráma, ahol az elkövető gyaníthatóan a könyv miatt döntött úgy, hogy fegyvert fog a diákokra.

Túlélőket menekít biztonságos helyre egy rendőr a Sandy Hook-mészárlás alatt (fotó: AP)
Túlélőket menekít biztonságos helyre egy rendőr a Sandy Hook-mészárlás alatt (fotó: AP)

Az 1997-es eset után Stephen King állítólag arra kérte a kiadóját, hogy ne adják ki többé a regényt. Átfogó magyarázattal viszont csak 2012-ben állt elő, miután Adam Lanza a Connecticut állambeli Newtownban a Sandy Hook általános iskolában 2012. december 14-én húsz 6 és 7 év közötti gyerekkel valamint hat felnőttel végzett, mielőtt főbe lőtte volna saját magát. King a Guns című esszéjében magyarázta meg, miért kérte, hogy “vonják ki” a könyvét a piacról.

Egy vékony regénynél több volt az, ami cselekvésre sarkallta az iskolai lövöldözőket, írta King a Gunsban. Ezek boldogtalan és súlyos pszichológiai problémákkal küszködő srácok voltak, akiket elnyomtak a suliban és akiket megviselt, hogy a szüleik elhanyagolták vagy egyenesen bántalmazták. Nem az én könyvem törte meg őket, nem attól váltak gyilkosokká; az én könyvemben csupán találtak valamit, ami megszólította őket, mert már reményvesztettek voltak. Ezzel együtt úgy láttam, hogy a Rage egy lehetséges gyorsító a folyamatban, ezért vontam ki a piacról. Az ember nem hagy szem előtt egy kanna benzint, ha tudja, hogy egy piromániás kezet tehet rá.

King sietett leszögezni azt is az írásában, hogy jogi értelemben semmilyen nyomás nem nehezedett rá; a könyv kivonását erkölcsi kötelezettségének érezte. Úgy ítélte meg, hogy a könyv egyeseket esetleg kísértésbe hozhat, és úgy gondolta, hogy ez a felelősségteljes döntés. Mint hangsúlyozta, a lőfegyverek továbbra is könnyedén elérhetőek minden őrült ember számára, és ez mindaddig nem fog változni, amíg a fegyvertartásért lobbizók az övéhez hasonló döntést nem hoznak.

Tyler McCarthy írása nyomán; eredetileg megjelent a Fox News weboldalán.


Vidd hírét!