Ungvári Tamás (1930-2019)

Elhunyt Ungvári Tamás író

Vidd hírét!
 
 

Június 29-én, szombaton meghalt Ungvári Tamás Széchenyi-díjas író, kritikus, műfordító – tájékoztatta a család az MTI-t. Tarlós István, Budapest főpolgármestere közleményben nyilvánított részvétet a családnak; Budapest saját halottjának tekinti a szombaton elhunyt írót.

Ungvári Tamás Budapesten született 1930. szeptember 25-én. 1952-ben végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) magyar-angol szakán, ezután a Csillag című laphoz került, ahol hamarosan rovatvezető lett. Később dolgozott a Magyar Nemzetnél, a Budapester Rundschau szerkesztőjeként és a Petőfi Színház dramaturgjaként. A Magyar Színházi Intézet tudományos főmunkatársa, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, a Színház- és Filmművészeti Főiskola docense és egyetemi tanára is volt. 1989-ig a Magyar Tudományos Akadémia Színháztudományi Bizottságának tagja, és két cikluson át a nemzetközi P.E.N. Club magyar tagozatának főtitkára volt. A hatvanas évek végétől többször tanított külföldön: oktatott a Cambridge-i Egyetemen, a kaliforniai Fulbright-on, a Columbia, a Yale és a Harvard egyetemeken, valamint a Zsidó Egyetemen.

Irodalomtudósként műfajelmélettel és -történettel, valamint a modernség megnyilvánulási formáival foglalkozott a 20. századi próza- és drámairodalomban. Fordítóként elsősorban angol és amerikai drámákat ültetett át magyarra, jelentősebb műfordításai közé tartozik Arthur Miller Az ügynök halála, Bertolt Brecht Galilei élete, valamint Graham Greene négy regényének adaptálása magyarra.

Ungvári Tamás 2018-ban, alkotás közben a könyvtárban (fotó: a szerző Facebook-oldala)
Ungvári Tamás 2018-ban, alkotás közben a könyvtárban (fotó: a szerző Facebook-oldala)

Ungvári Tamás írta a Beatles Biblia és A rock mesterei című könyvet. Lezáratlan nyomozás címmel egy önéletrajzi ihletésű művet is publikált. 2010-ben jelent meg A „zsidókérdés” magyarországi története című könyve. A Nyomtalanul – A gyilkosok köztünk vannak című munkája unokatestvére, Elbert János irodalomtörténész felderítetlen halála után kutat. Legújabb műve az idei könyvhétre jelent meg A gólem és a prágai rabbi címmel.

Ungvári Tamást 1985-ben József Attila-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2010-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki, Budapest díszpolgára lett, és megkapta a Magyarországi Zsidókért Díjat, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elismerését is.

Forrás: MTI


Vidd hírét!