Az idahói Coeur d’Alene könyvtárában valaki folyton elrejti azokat a könyveket, amelyek Donald Trump amerikai elnökkel szemben általában véve kritikus hangnemet ütnek meg. Ugyanezt történik néhány másik könyvvel, amelyek különböző témákat tárgyalnak: LMBT, bevándorlás, emberi jogok, nők választójoga. Körülbelül húsz könyvről van szó, némelyikük már több alkalommal is eltűnt, mesélte a CNN-nek a könyvtár igazgatója, Bette Ammon. Egy könyv, amely a fegyverviselésről szól, november elején került elő a félreeső helyen lévő fikciós részlegről, egy alsó polcról, egy halom könyv mögül.
A könyvtár személyzete 2018 nyarán kezdett először gyanakodni, amikor előre lefoglalt könyveket nem találtak a helyükön. Aztán találtak egy papírra vetett üzenetet is, amelyen a tettes azt írta, hogy számos olyan könyvre bukkant a könyvtárban, amelyek az Egyesült Államok elnökét támadják, és ő el fogja rejteni ezeket a köteteket, hogy távoltartsa ezt a fajta propagandát a fiataloktól.

A könyvtár alkalmazottai azóta próbálják kideríteni a Trump-adminisztrációt bíráló és más, egyesek számára érzékeny témákat boncolgató könyveket kitartóan elrejtő személy kilétét, mindeddig sikertelenül. Próbálkoztak már kamera felállításával is, de aztán rájöttek, hogy nem sok hasznát veszik, hiszen nincs idejük folyton a képernyőket figyelni, sem a felvételeket újranézni. Az ügyről már értesítették a rendőrséget is. Ha sikerül elcsípni az illetőt, eljárás indulhat ellene.
Ha a könyvrejtegetőnek az volt a célja, hogy eltűntessen bizonyos címeket a könyvtárból, akkor nem járt sikerrel, mondta Ammon. Michael Wolff Tűz és düh című könyvéből jelenleg három példánya van a könyvtárnak, éppen amiatt, hogy azt az egyet, amelyet eredetileg beszereztek, folyton elrejtette a titokzatos alak. Ugyanez a helyzet April Ryan Under Fire című könyvével, immár abból is három példányt tart polcon a könyvtár. Rick Reilly Commander in Cheat: How Golf Explains Trump című könyvét szintén többször eldugta a lelkes Trump-szimpatizáns, így aztán novemberben Reilly látogat el a könyvtárba, és hoz magával tíz példányt a könyvéből. A szerző a Twitteren üzent az illetőnek, azt kérdezve, őt képes lesz-e elrejteni.
To: Whoever keeps hiding my book in the Coeur d’Alene (ID) library …
— Rick Reilly (@ReillyRick) November 5, 2019
Can you hide me? Cuz I’ll be there Nov. 21 at 7 p.m.
I’m bringing 10 more books.
Your move.#CommanderInCheat https://t.co/DG8brSJDNk