Deborah Feldman: Unortodox (Libri, 2020)

Deborah Feldman: Unortodox

Írta : Deborah Feldman
Eredeti cím : Unorthodox
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Unortodox
Fordította : Getto Katalin
Kiadó : Libri Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2020
Terjedelme (oldalszám) : 395
75
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Az Unortodox egy bátor, életrevaló, öntudatos nő őszinte, igaz története. Az év egyik legfelkapottabb autobiográfiája eredetileg 2012-ben jelent meg. 2020-ban elsősorban a Netflix műsorán látható minisorozatnak köszönhetően lett ennyire népszerű, bár azt az elején sietek leszögezni: a négy epizódos miniszériának kevés köze van a könyvhöz.


Úgy gondolom, hogy pusztán az a tény, hogy Deborah a szatmári haszid közösségnek fordított hátat, abból a közegből tört ki, nem teszi őt különösebbé; szerény véleményem szerint rengeteg hasonló történet létezik a világban, csak azokról kevesebbet tudunk, mert az illető nem tollforgató lett, hanem egy másik terület prominens alakja: vezérigazgató egy piacvezető cégnél, nagyszerű orvos, matematikus vagy felfedező. Deborah már kis korában ellenállhatatlan vonzalmat érzett az irodalom iránt, szó szerint falta a könyveket (a legtöbbet titokban olvasta ki, és a matraca alatt rejtegette őket, hiszen angol nyelvű irodalmat nem olvashatott, jiddisre meg nem fordították le Roald Dahl, Jane Austen, Charles Dickens vagy Louisa May Alcott regényeit), szóval szinte törvényszerű volt, hogy felnőttként valahol az írói pályán köt ki.

Deborah Feldman 1986-ban született a brooklyni Williamsburgben. A gyerekesen viselkedő apja önmagáról sem volt képes gondoskodni, az anyja pedig egyszerűen elhagyta a családot, maga mögött hagyva a gyerekét is. Deborah-t így a Magyarországról származó nagyszülei nevelték fel, szigorúan a szatmári zsidó közösség szabályai és elvei szerint. Inkább nem mennék bele a részletekbe, hogy ez konkrétan mit jelent, hiszen egy könyvkritika (a műfaj terjedelmi sajátosságai miatt) nem alkalmas rá; hadd szemléltessem két egyszerű, kis példával azt, hogy mennyire zárt a közösség, és hogy mennyire merev szabályok szerint élik az életüket a világ egyik legnagyobb és legforgalmasabb városának a szívében, a 21. században. Deborah 16 évesen nem ismerte a saját testét; amikor a jegyesoktató a házasságkötés előtt elmagyarázta, hogy a testén létezik egy “folyosó”, “amely egy kis ajtóhoz vezet. Az a kis ajtó vezet a méhbe, amelynek mekor a neve héberül, ez pedig forrást jelent”, akkor ő meg volt győződve arról, hogy az ő testén nincs ilyen. Huszonegy évesen pedig, amikor életében először kóstolt prosciuttót (bár amikor befalta, nem tudta, hogy mi az), azt hitte, hogy automatikusan jön a hányás, mivel a közösségben mindig ezt tanították.

Ezek az apró részletek, mozzanatok egész jó képet festenek a williamsburgi szatmári zsidókról. Némelyikük szinte jelentéktelennek tűnik, ha a kontextusból kiragadva szemléljük, együttesen viszont átfogó képet adnak arról, hogyan él egy több mint 50 000 főt számláló közösség kevesebb mint 6 négyzetkilométeren, napjainkban, New York kellős közepén. A könyv ezzel együtt elsősorban nem a szűk látókörű, nagyon sok értelemben bigott, ultraortodox világszemléletű közösség bemutatására törekszik; sokkal inkább egy céltudatos, intelligens, minden tekintetben nyitott személy kibontakozása tárul elénk. Olyan, mint egy szép virág, amelynek a magját jó mélyre, száraz és köves talajba vetették, de az, bízva abban, hogy a felszínen napfény és éltető víz is van, kitör a sötét mélyből, és kivirágzik.

Feldman nem kimondottan kritikus a haszid közösséggel szemben, és nem neheztel senkire. Az őt felnevelő nagyszüleiről mindvégig nagy szeretettel beszél, és ha képesek vagyunk olvasni a sorok között, akkor azt is megértjük, hogy az ultraortodox zsidókkal szemben is megértő. Tulajdonképpen belátja, hogy a nagyapja (és a nagyapjához hasonlóan sok más zsidó), túlélve a holokausztot, magányos volt,  rettegett, és nem volt hová fordulnia, ahol biztonságra talált volna, így aztán vakon követte a rebbét, egyezséget kötött vele és csatlakozott a közösségéhez, elszigetelődve (és ezáltal családtagjait is elszigetelve) a nagyvilágtól – ő viszont nem akar elszigetelődve élni. Nem hibáztat senkit, tesz azért, hogy kitörhessen. Az iskolában azt tanítják a haszidoknak, hogy Isten Hitlert küldte, hogy megbüntesse a zsidókat, amiért szabadgondolkodók lettek, megtisztítsa őket és eltörölje az asszimiláns zsidókat – Deborah viszont nem hisz ebben az elméletben, ő inkább szabadgondolkodó lenne, és nem asszimilálódna a williamsburgi közösségbe, és ezért mindent megtesz. Emberi léptékkel számítva is merész, a haszid közösség keretein belül egyenesen lázadó és áruló tett, de ő mindvégig a saját szabadságát tartja szem előtt, és hisz abban, hogy sikerrel járhat. Nem a saját gyökereit tagadta meg, hanem újraértékelte azokat, ahogyan a Szeder Katának adott interjújában is említi. Ilyen értelemben az alcím kissé félrevezető (a szerző megjegyzi, hogy nem ő, hanem a kiadója választotta), jelzi azt, hogy a sztori körül néhányan igyekeztek nagyobb hype-ot gerjeszteni, mint amennyit önmagától képes lenne.

Deborah Feldman memoárjával egyetlen nagy problémám van: túl van írva. Deborah kétségtelenül jó tollforgató, és kíváncsian várom, hogy egy fiktív sztorival is bemutatkozzon. Az Unortodox az első könyve, és mint olyan, egy olvasmányos, helyenként lebilincselő írás, de néha túlságosan részletes.

Deborah Feldman
Deborah Feldman

A könyv által ihletett német-amerikai minisorozatot a Netflix mutatta be, amelyben az izraeli Shira Haas alakít egy, a brooklyni haszid közösségből menekülő fiatal lányt. Ahogy azt az első bekezdésben is említettem: a Netflix sorozata csak nyomokban hasonlít a könyvre; vagy ahogy a szerző fogalmazott a wmn.hu-nak: a könyv és a sorozat “két külön közönséget szólít meg”. A film azt sugallja, hogy a közösség rituáléit (például a hajvágás vagy az esküvő) a főszereplő (a sorozatban Esty a neve) már-már tortúraként éli meg, és úgy kell távoznia Williamsburgből, mintha legalább a berlini falon szökne át a ‘80-as években – a könyv ezzel szemben dimenzióba helyezi ezeket az élethelyzeteket, és mögöttes tartalommal látja el, amitől minden egészen más árnyalatot kap. A sorozatot nem tudom tiszta szívből ajánlani, a könyvet annál inkább.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •