Ebdürrehim Bey Haqverdiyev: A hegy tetején (Napkút, 2020)

Ebdürrehim bey Haqverdiyev: A hegy tetején

Írta : Ebdürrehim Bey Haqverdiyev
Magyar cím : A hegy tetején
Fordította : Kenessey Mária
Kiadó : Napkút Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2020
Terjedelme (oldalszám) : 120
60
Vidd hírét!
 
 

Abdurrahim bey Asad bey oglu Hagverdiyev az azeri irodalom és közélet jeles képviselője volt a XX. század elején. Részt vett a politikai életben, a színházi és irodalmi közeg elismert személyiségeként sokat tett hazája kulturális értékeinek megismertetéséért. Ebben az évben ünnepli Azerbajdzsán az író születésének 150. évfordulóját, és jelen kötet megjelenését az Azerbajdzsáni Köztársaság Budapesti Nagykövetsége támogatta, az előszót, a méltatást pedig az azerbajdzsáni nagykövet, Vilayat Guliyev írta, aki méltán emeli ki Kenessey Mária érdemeit a fordítást illetően.

Ez a kis kötet válogatott novellákat tartalmaz, ezekbe a novellákba pedig belefér egy egész világ. A történetek kedvesek, tréfásak, cinikusak, gúnyosak, szívhez szólóak, de legfőbb tulajdonságuk, hogy általuk megimerünk egy másik világot, kitárul előttünk Hegyi-Karabah vidéke, a kereskedők és a falu bolondjainak élete, a társadalmi csoportok rétegződése, az idősek és fiatalok, a férj és feleség, a szülők és gyermekeik viszonya, egy olyan életforma, ami gyökeresen más, mint a nyugat-európai átlagemberé.

A novellák kendőzetlenül tárják elénk a furfangos ember gondolkodásmódját, de a küszködést is. Már a legelső történetben szembetűnik, hogy az apa rengeteget dolgozik, hogy el tudja tartani a családját, közben a fia csellel próbál boldogulni, kihasználva az egyszerű emberek babonáit, hiedelmeit. A Zarándokhely remekül mutatja be ezt az ellentétet. 

Egy másik jellemzője a kötet egyes szereplőinek a kivagyiság. Gaszim, a vadász olyan történeteket talál ki, és mesél hallgatóságának, amik fantáziába illők, teljességgel hihetetlenek, és természetesen saját magát állítja be hősként, azonban a házában összegyűltek ekképpen is figyelnek a sztorikra, kifejezetten szórakoztatónak találják ezeket, ezért újra és újra összegyűlnek meghallgatni Gaszimot.

A fösvénység és az alkudozó kereskedő egy nagyszerű példája a fogfájós Hadzsi Rüsztem alakja, aki mindent elkövet, hogy olcsón megússza a fogorvosi kezelést, mindegy, milyen áron, de átverje a fogorvosát, ezért saját ép fogait is képes kihúzatni.

A megélhetésért folyó küzdelem, a becsületesség mintaképe Mirza Szefer alakjában jelenik meg, így kissé helyreáll az olvasó lelki békéje, hisz nem csupán ellenszenves figurákat, történeteket ismerhetünk meg, és ezzel a portrék palettáját is színesíti a szerző.

Annyira életszerűnek tűnnek ezek a portrék, teljesen elképesztő, ahogyan “mindenmentesen” tálalja elénk az író, vagyis nem ítélkezik, nem kritizál, azonban a történeteivel abszolút kifejezi, hogy milyenek is ezek az emberek. Egyszerű fogalmazásmódja igazából tükrözi azt is, hogy nem csupán író, nem ez a fő foglalkozása. Írásai nélkülözik azt a kifejezési technikát, amitől igazán szép irodalmi művet olvashatunk, azonban képszerűen fogalmaz, a valóságot szemlélteti, ez pedig mindenképp nagyra értékelendő.

Az elbeszélések között van visszatetszést keltő is, ilyen például a címadó történet, amelyben a szerző elmeséli, hogyan bánnak az emberek az együgyűekkel, a szellemi fogyatékosokkal. Valahogy olybá tűnik, hogy az a természetes bánásmód, ahogyan a szereplők viselkednek: kigúnyolják őket, a messzemenőkig megalázzák szegény szerencsétleneket, de még a szellemileg ép embereket is az őrületbe kergetik puszta szórakozásból.

Ebdürrehim Bey Haqverdiyev (1870-1933)
Ebdürrehim Bey Haqverdiyev (1870-1933)

Egy másik aspektus, ami megragadta a figyelmemet az, ahogyan a nőket leírja, szerepelteti az író: minden esetben alárendelt szerepben jelennek meg az anyák, feleségek, leányok. Ez persze nem annyira meglepő, hisz a mai napig jellemző az iszlám világában ez a fajta bánásmód, mégis érdemes szót ejteni róla.

Ugyancsak feltűnő az azeri-örmény ellentét, ami napjainkban újra kiélesedett, háborús övezetté változtatva Hegyi-Karabah vidékét. Talán ebből az egy szempontból érződik a szerző részrehajlása, hisz azeriként lenézően, lekezelően beszél az örményekről.

Amit hibaként említhető a könyv korrektúrája szempontjából: sok a karakter-elütés, vagy hiány, ami zavaró tud lenni. A borító kedves, tetszetős a szemnek, ezért plusz pont jár.


Vidd hírét!