A történet kerek: komplex, de nem komplikált, szerteágazó, de felesleges intrikák és mellékvágányok nélkül, és pont akkor ér véget, amikor véget kell érnie. Semmi nincs pluszban, semmi sem hiányzik, és azt hiszem, ez nagyon kevés regényről mondható el. Hogy szomorú a vége? Hát persze, de nem olyan szinten, hogy civakodni akarunk a szerzővel, hogy ezt meg minek kellett. Tényleg minden a helyén van.
Ez a kis kötet válogatott novellákat tartalmaz, ezekbe a novellákba pedig belefér egy egész világ. A történetek kedvesek, tréfásak, cinikusak, gúnyosak, szívhez szólóak, de legfőbb tulajdonságuk, hogy általuk megimerünk egy másik világot, kitárul előttünk Hegyi-Karabah vidéke, és egy olyan életforma, ami gyökeresen más, mint amit megszoktunk.
A szerző az erdélyi kisvárosok tipikus hangulatát hozza elénk, teljes tükröt tartva a mindennapi élet elé. A pletykákat elmesélő Elvira néni személye valójában egy kollektív tudat kivetülése is, amelyben mindazok a valós és valósnak hitt történések szerepet kapnak, amelyek megragadják az érdeklődésünket.
Dér Adrienn fantasztikus kalandregénye nagyobb gyerekek, ifjak számára íródott. Főhőse egy olyan kisfiú, aki kellőképpen kíváncsi ahhoz, hogy jó kis kalamajkába keveredjen, de kellőképpen helyén van az esze és a szíve ahhoz, hogy kitartással és bátorsággal végigcsinálja a rá mért próbatételeket.
Johann Lippet regényének legnagyobb erénye az, hogy mindenféle erőlködés nélkül, olyan természetesen mutatja be az emberi sorsokat, hogy sokan saját szüleikre, nagyszüleikre, gyerekkorukra ismerhetnek a sorok között, függetlenül attól, hogy svábok, vagy nem svábok az olvasók. Ez a partikularizmus és univerzalitás kéz a kézben jár mindvégig, és olyan kérdéseket is feszeget, ami napjaink Európájára is jellemző.
Vajon mit jelent a szülőföldből kiszakadva elvándorolni, és egy teljesen idegen kulturális- , nyelvi- vagy – ha úgy tetszik – társadalmi közegben (újra)szocializálódni? Mit jelenthet az önmagát, az önazonosságát újraalkotni kényszerülő egyén számára szakítani a gyökerekkel, elengedni a sóvárgásra ítéltetett múltat, elfogadni az emlékezés irányíthatatlanságát, és az alapoktól építeni újra mindent, többek között a részben megsemmisült egyént? Bodrožić művét olvasván választ kaphatunk a fentebb megfogalmazott kérdésekre.
