Narcisztikus személyiségzavar, antiszociális személyiségzavar – aminek legdurvább formája a szociopátia, de ami „összefügghet a bűnözésre való krónikus hajlammal, az arroganciával és mások jogainak semmibevételével” –, dependens személyiségzavar – amelynek fő jellemzője, hogy „az illető képtelen az önálló döntéshozatalra, illetve képtelen felelősséget vállalni tetteiért” –, súlyos és diagnosztizálatlan tanulási problémák – amely miatt „képtelen megfelelően feldolgozni az új információkat” (26–27. o.). Ez nem válogatás egy pszichológiai kézikönyv szócikkeiből, hanem egy szakember által készített jellemzés néhány részlete. Joggal feltételezhetnénk, hogy akire mindez vonatkozik, egy szanatóriumban, a külvilágtól elzárva tölti mindennapjait. Nagyobbat nem is tévedhetnénk: az illető történetesen a Fehér Ház Ovális Irodájából a világ talán legnagyobb hatalmú embereként irányítja az Amerikai Egyesült Államokat. Donald John Trump – merthogy őróla van szó – nem éppen hízelgő jellemzését unokahúga, a klinikai pszichológiából PhD fokozatot szerző, a trauma, pszichopatológia, valamint a fejlődéslélektan témakörében számos kurzust vezető Mary L. Trump festi meg ekképpen a Túl sok és sosem elég. Avagy hogyan teremtette meg a családom a világ legveszélyesebb emberét című, 2020-ban megjelent könyvében. Nem véletlen, hogy a Trump család tagjai bírósági úton próbálták megakadályozni a könyv megjelenését – szerencsére sikertelenül.
Műfaját tekintve a könyvet akár egy tényirodalmi keretekbe oltott családregénynek is nevezhetnénk. Bár a szerző egyes szám első személyben meséli el a „történetet”, az alcímben pedig elég egyértelmű utalás van Donald Trumpra, egyikük sem mondható egyértelműen a könyv központi szereplőjének. Sokkal inkább szól a könyv magáról a Trump családról, amelynek legnagyobb szerepet játszó alakja Mary nagyapja és Donald apja, Fred Trump volt. Élete során ő fogta össze és irányította kemény kézzel a család minden fontos ügyét, neki állt hatalmában egyeseket romba dönteni, másokat pedig felemelni. A németországi bevándorlók gyermekeként született, egy skóciai szigetről származó lányt feleségül vevő Fred, apja halála után, tizenévesen kezdett anyja segítségével építkezési vállalkozásba. Kitartásának, szerencséjének, illetve az időközben kialakuló jó kapcsolatainak köszönhetően a XX. század derekára már jól menő üzletembernek számított, akinek a vállalkozása volt az egyetlen, ami igazán számított. A felesége betegségét és gyerekeinek ebből fakadó elhanyagoltságát az empátia legkisebb jele nélkül véginéző Fred lányunokája szerint súlyosan szociopata volt, aki egy rendkívül mérgező légkört teremtett a „Ház”-ban (ahogyan a család otthonát nevezték). Ennek legnagyobb vesztese idősebb fia, Freddy volt – aki nem lévén képes megfelelni az apai elvárásoknak, kitaszítottá vált, támogatás nélkül maradva, lelkiekben összetörve, súlyos alkoholproblémáktól szenvedve, fiatalon hunyt el, árván hagyva Maryt és bátyját. Freddy helyét a családi vállalkozásban már nagyon korán az apjával sok közös tulajdonságot mutató Donald vette át, akiben azonban a szülői gondviselés hiánya miatt kialakuló kisgyerekkori traumák, valamint apjának a személyiségére gyakorolt erőteljes befolyása mély nyomokat hagyott, nagymértékben hozzájárulva egy olyan torz személyiség kialakulásához, ami egész fiatal- és felnőttkorát végigkísérte (és kíséri ma is).
A szerző a család történetének elbeszélésében többnyire az időrendi sorrendet követi, Fred szüleitől indulva jut el Donald érdemtelen felemelkedéséig és elnökségéig; a könyvet ezen túlmenően négy részre tagolja, amelyek egy-egy téma és személy – többnyire a nagyapja, az apja és a nagybátyja – köré épülnek fel. Stílusát tekintve inkább regényszerű, mintsem tényirodalmi jellegű, a történet egy részét személyes élményekre alapozza – olyan családi eseményekre, amelyeken ő maga is részt vett –, másik részét olyan eseményekre, amelyeknél ő maga nem volt jelen, hanem valamely családtagtól – az esetek nagy százalékában édesanyjától – szerzett róluk információt, továbbá számos családi dokumentumot, személyes feljegyzéseket és hivatalos dokumentumokat (szerződések, banki kimutatások stb.) is felhasznál. Az olvasói élményre kétségkívül pozitívan hat, hogy nem száraz sztorizgatásban van részünk, hanem nagyon is élénk, párbeszédekkel tarkított elbeszélésben. (Utóbbiak többnyire rekonstruált beszélgetések, amelyekkel nem feltétlenül a szószerinti pontosságra, hanem az elhangzottak lényegének visszaadására törekedett a szerző.)
A fenti sajátosságok ellenére a könyvben állítottak hitelességét nehéz megkérdőjelezni, mivel azonban Mary közvetlenül érintett az események többségében, mégsem olyan, mint amikor valaki egy tőle független témában ír, megpróbálva azt az összes (vagy a lehető legtöbb) érintett szemszögéből bemutatni. Ez egy memoár, amiben nem kevés szubjektivitás is van, és ebből adódóan óhatatlanul is előfordul, hogy az olvasónak néha hiányérzete támad. (Nekem elsősorban akkor volt ilyen, amikor a szerző sokadszorra is úgy állította be áldozatként az apját, hogy annak személyes felelősségét igyekezett minél jobban tompítani, vagy amikor ő maga hozott olyan döntéseket, amelyek a család tagjainak hozzá való viszonyulása alapján nem tűntek észszerűnek.) Emellett a szerzőnek az elfogultságra és a sértődöttségre, sőt a Donalddal szembeni bosszúra is minden oka megvan – hiszen testvérével együtt tulajdonképpen kitagadták a családi örökségéből, így kénytelenek voltak pereskedni a nagynénikkel/nagybácsikkal –, tehát nem könnyű védeni azt az álláspontot, hogy valójában nem ezek késztették a könyv megírására. Ugyanakkor a könyv stílusa, a szerző hangneme – amelyben jól fogyaszthatóan keveredik az írói véna a szaknyelvi megfogalmazásokkal – ennél sokkal kifinomultabb, egyértelműen nem a pitiáner botránykeltés a célja. És ami talán még fontosabb: azon túlmenően, hogy többek között megpróbálja bemutatni, milyen ember is valójában Donald Trump, a könyvből egy végtelenül szomorú családi dráma bontakozik ki, amelyben – az üzleti, szakmai és politikai sikerek ellenére – az összes érintett szereplő sérült valamilyen mértékben, és rendkívül sokat veszített – mondjuk ahhoz képest, mintha egy normális családi légkörben lett volna részük.
Bárhogy is viszonyulunk a szerző indítékaihoz, Mary L. Trumpnak van egy erős szövetségese az általa leírtak hitelesítésében: ez pedig maga Donald Trump. Ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk négyéves elnökségének botrányait és baklövéseit, akkor is mindaz, amit az Egyesült Államok (jelen sorok írásakor) hivatalban levő 45. elnökeként a 2020. november eleji elnökválasztás során és az eredmények ismeretében azóta tanúsított, egyértelművé teszi – legalábbis azok számára, akik hajlandóak az amerikai helyzetet elfogultság nélkül szemlélni –, hogy ez az ember nagyon komoly személyiségzavarral küzd. Hogy ennek ellenére képes 71 millió ember szavazatát besöpörni, vagy egyáltalán eljutni oda, hogy jelöltként esélye lehessen egy ilyen nagy súllyal bíró tisztség elnyerésére, bármennyire is a demokrácia diadalának tűnik, sokkal inkább egy komoly válságban vergődő, a végletekig megosztott társadalom és egy egészen meghaladott, napjaink realitásaival köszönőviszonyban nem lévő politikai rendszer súlyos következménye vagy tünete. Ez hosszabb távon valószínűleg sokkal nagyobb veszélyeket rejteget a világra nézve, mint maga Donald Trump, akit könyve alcímében a világ legveszélyesebb emberének titulál a szerző.