Van a tizenegy éves lányommal egy játékunk: havonta-kéthavonta ajánlunk egymásnak egy könyvet olvasásra, majd megbeszéljük, leírjuk az élményt és a kiváltott érzéseket. Így olvastam már több Ropi- és Zizi naplót, ismertem meg a Szent Johanna gimi srácait, de ezáltal szerette meg a lányom Bálint Ágnes világát vagy Janikovszky Éva történeteit. A legutóbbi könyvvásárláskor én ajánlottam neki egy könyvet, Mucha Dorka Nincs idő naplóregényét, mivel olvastam az író felnőtteknek szóló kiadványait, és megérzéseim szerint a fiatalokhoz is úgy ír, hogy lenyűgözze őket. Nem csalódtam a könyvben, sem én sem a lányom.
Párkapcsolati bántalmazással, legyen az verbális, érzelmi vagy fizikai, a felnőtt kortárs és szakirodalom egyre többet foglalkozik, ami fontos, de eddig nem gondoltam bele a fiatalok, tinédzserek életének ezen aspektusába. Édesanyja vagyok egy kiskamasznak, aki nemsokára ismerkedik az élet romantikus és bonyolult szerelmi oldalával, de eddig egyetlen könyvet sem olvastam arról, hogy miként válhatnak érzelmi bántalmazás áldozataivá a mai fiatalok, hogyan élik meg a zsarnok játszmákat, a lelki és fizikai bántást egy párkapcsolaton belül. Kitűnő és ajánlott írás ez minden szülőnek és kis/nagy kamasznak, mert rávilágít olyan élethelyzetekre, amikor nincs hangos ordítás, erős fizikai bántalmazás, de van bűntudat, megalázottság, félelem, elszigetelés egy amúgy normálisnak, szépnek remélt kapcsolatban.
A könyv tulajdonképpen napló, egy elsős gimnazista lány titkos vágyainak, mindennapjainak kronológiája, barátságok, játékok, közös élmények könyve, a második fejezetig. Ahogy a lányom mondta: onnantól kezdve gyomorgörccsel olvasta tovább, félve, hogy mi történhet még, felháborodva, hogy hogyan lehet így bánni valakivel. Az idillinek induló kapcsolat gyorsan átváltozik fojtogató, megalázó, bántalmazó kapcsolattá. A nehéz témát úgy írja meg az író, hogy teljesen beleérezzük magunkat, az olvasó tinédzser is érzi, hogy ez nagyon nincs rendjén. Nincs rendben az, ha a párunk elszakít barátainktól, megszabja, mit vegyünk fel, beosztja az időnket, elolvassa az üzeneteinket és így tovább. Szülőként mindannyian igyekszünk megóvni gyerekeinket az ilyen helyzetektől, de úgy gondolom, ha egy ugyanolyan korú lány megéléseit olvassák, hitelesebb. Ettől erős ez a könyv, mert olyat mutat meg, amire szülői szavakkal nem lehet felhívni a figyelmet. Bemutatja, hogy a megnyerő, a suli legmenőbb és legokosabb fiúja is lehet agresszív, bántalmazhat érzelmileg és nem csak, és lerombolhatja az amúgy is éppen épülő önbizalmadat.
Ami mégis a legfontosabb a könyvben: a szülők, barátok éber figyelme, ami felvértezi a főhőst még azokban a helyzetekben is, amikor nincs öntudatánál, és döntései – bár érzi, hogy rosszak – megfordíthatatlanok. Számomra a könyv tanulsága – amellett, hogy figyeljünk gyermekeinkre – az volt, hogy vegyük komolyan őket, a legkisebb rezdüléseiket is, és bár teret hagyva nekik, hallgassuk meg, ha el akarnak mesélni valamit. A 11 éves lányom számára a legfontosabb tanulság az volt, hogy a szeretetet nem kell kiérdemelni, főleg nem olyan tettekkel, amelyek által nem mi vagyunk, és szégyelljük őket.
Mucha Dorka könyve ajánlott minden lánynak és fiúnak, szülőnek és tanítónak, mert a kamasz kérdéseire a felnőtt élet válaszait találjuk benne.