Előfordul, hogy egy szerző/elbeszélő a címmel hívja fel az olvasó figyelmét a könyvére. A szóban forgó könyv esetén is igaz ez. Hogy is mehet el valaki észrevétlenül egy olyan könyv mellett, ami segítségért kiált? Amennyiben valóban megakad rajta az olvasó szeme, megfigyelheti a fedőborítón levő ábrákat, amelyek summázzák pár szóban a tartalmat: egy vörös, göndör hajú nő, sok könyvvel és egy pohár borral körülvéve. Olvasás közben derül ki, hogy milyen nagyszerűen pontos motívumok ezek. A fülszövegből kiderül, hogy az az elbeszélő terve, hogy egy éven át havi egy self-help könyvet elolvas, megfogadja annak minden tanácsát, hogy év végére az élete minden területe rendbe jöjjön és önmagából is kihozza a lehető legjobbat.
A Segítség!? nem regény, nem fikció, hanem az elbeszélő fájdalmasan őszinte önéleti története. Nem túlzás azt állítani, hogy élete kihívására vállalkozott, és ezt a nagyon mozgalmas, intenzív másfél évet osztja meg az olvasóval. Akár hisz az olvasó a self-help irodalomban, akár szkeptikus, egy ilyen kaliberű vállalkozás kíváncsivá teheti, hogy mi sülhet ki egy ilyen akcióból.
A bevezetésben kiderül, hogy az elbeszélő, Marianne, harminchat éves, egyedülálló újságíró. Huszonnégy éves korában elolvasta Susan Jeffers Alakítsd át a félelmet erővé! című könyvét, majd ennek hatására beadta a felmondását akkori munkahelyén, pedig még nem volt kilátásban egy másik opció. Néhány héten belül talált egy jobb állást, és ettől kezdve az önfejlesztő és önsegítő könyvek megszállottjává vált. Tucatszámra vásárolta és olvasta őket, variációkat egy témára, és homlokegyenesen más témakörűeket is. Harminchat éves korára kezdte úgy érezni, hogy nem ott tart az életében, ahol tartani szeretne. Pár plusz kiló, instabil anyagi helyzet, és a kasmír pulóveres férfi sincs még sehol. Ekkor született meg benne az elhatározás, hogy Újévtől minden hónapban elolvas egy-egy népszerű, sikeresnek mondott önsegítő könyvet, más-más hiányossággal foglalkozót, ától zéig betartja a bennük írt javaslatokat és tanácsokat, s így év végére – elméletileg – rendben lesz az élete összes területe. Úgy gondolta, ha betűről betűre követi a segítő guruk által mondottakat, akkor legyőzi a szorongásait, kiteljesedik a karrierben, rendbe jönnek a zűrös pénzügyei, egészséges és fitt lesz, kihagyja a másnaposságot eredményező tivornyákat és a Netflix maratonokat, valamint boldog kapcsolatot alakít ki egy – lehetőleg kasmír pulóveres – férfival. Az elhatározás kapcsán ismerjük meg a többi szereplőt, az elbeszélő édesanyját, testvéreit, lakótársát és közeli barátnőit. Ki-ki szkeptikusan, kíváncsian vagy éppen bíztatóan viszonyul a furcsa kísérlethez. A baráti kör kicsit visszafogottabban nyilatkozik, míg az édesanya fejbekólintó nyersességgel mondja ki, mit gondol erről az egészről, és ezzel egykettőre az olvasó szívébe lopja magát.
A múltban már átlendítette a holtponton Susan Jeffers könyve, ezért úgy határozott, hogy a mostani kísérletben is az Alakítsd át a félelmet erővé! könyvvel indít. Egy barátnője segítségével listát készít a félelmeiről és megkeresi a módját, hogyan győzhetné le ezeket. Így történik, hogy megmerítkezik a jeges tóban, karaokézni megy és nyilvános beszédet tart, stand-up comedy estre jelentkezik előadónak, ejtőernyőzik és aktmodell szerepet vállal egy képzőművész tanfolyamon. A hónap végén levonja a következtetést, miszerint az élet akkor kezdődik, amikor kikapcsoljuk a tévét és feltápászkodunk a kanapéról, többre vagyunk képesek, mint gondolnánk, és legfőképpen: az élet sokkal mulatságosabb, ha lazán vesszük és néha őrült dolgokat csinálunk.
Februárra kicsit földhözragadtabb témakört választott, mégpedig a pénzügyeket. Kate Northrup Pénz – egy szerelmes történet című kötete azt ígéri, hogy segít tisztán látni a jelenlegi anyagi helyzetét, felmérni a bevételeit és kiszúrni a “pénzügyi energiaszivárgásokat”. Leforrázza a valóság, amikor szembesül a bankszámlája kivonatával és tartozásának számjegyével. Ebben az esetben a self-help segített felmérni a helyzetet, de ez olyan félelmetesnek bizonyult, hogy megoldás helyett a probléma szőnyeg alá seprését választotta. Tovább romlott a helyzet, amikor felismerte, hogy a nagyszabású projekt kezdete óta nem adott le egyetlen cikket sem és nem keresett pénzt. Annyira lefoglalták a félelmei leküzdésére irányított akciók és az anyagi helyzetének áttekintése, hogy nem jutott ideje dolgozni.
A továbbiakban sem javul ez a helyzet, az önsegítés könnyed hobbiból az élet szerves részévé válik, a komfortzónából való kilépés minden energiát felemészt, az erőteljes tudatosság pedig minden mentális kapacitást kimerít. Az olvasó sem tudja pontosan megragadni a pillanatot, amikor a viccesnek tűnő projekt kezd kisiklani. A félelmeit legyőző nőből meztelenül jógázó hippi, majd potenciális szektatag lesz, csupán néhány hónap leforgása alatt. Megrendítő olvasni és látni, ahogy egyre közelebb táncol a szakadék széléhez. Mosolygunk és büszkék vagyunk, mikor a jeges tóban úszik egyet, de már aggódunk, mikor izzó parázson sétál végig. Kívülállóként látható, hogy mely döntés ront tovább az állapotán, hol kellene abbahagyni. Ő is tudja már, hogy a self-help gyökeresen megváltoztatta az életét, de nem az elvárt, jó irányba. Ahogyan egy szereplő tűpontosan megfogalmazza: Marianne egy kísérleti egér, de közben nincsen senki, aki figyeli a kísérlet alakulását.
A projekt mindeközben megy tovább. Előfordul, hogy egy-egy könyv több időt emészt fel, mint gondolta, már nem egy hónap egy könyv a mérce. Az sem könnyíti meg a dolgokat, amikor egy újabb témához kell könyvet keresni. A self-help egy komoly üzletágnak bizonyul, ahol nem kis összegek forognak kockán, és ahol néha több ezer könyvből kell kiválasztani egy témához illőt (például a párkapcsolati témához). A nehéz választási lehetőség, a komoly témák, tervek, tennivalók mind hozzájárulnak, hogy a saját magának adott határidőből kicsússzon, és az egy éves projekt másfél évesre sikerül.
A szerző amúgy újságíróként keresi a kenyerét (bár a keresi a kávéra valót pontosabb kifejezés lenne ebben az esetben), és tudja, miként szóljon az olvasóközönséghez. Nyelvezete könnyed, egyszerű, humoros, pörgős, stílusa lebilincselő. Olvasás közben úgy érezzük, mintha egy közeli jóbaráttal kávéznánk, aki a legújabb vicces, néha kínos, olykor fájdalmat okozó kalandjait meséli nekünk. Közvetlensége teljes mértékben szerethetővé teszi, főleg, hogy végig tudatában vagyunk, hogy nem egy fiktív karakterről van szó. A hangnem őszinte, közvetlen, és arra készteti az olvasót, hogy együtt gondolkodjon Marianne-nel, hogy mit is jelent kihozni a legjobbat önmagunkból, nem lett-e egy újabb teljesítendő tétel a tennivalók listáján a self-care, és miért várja el a társadalom az egyénektől, hogy mindenben remekeljenek és minden területen kihozzák magukból a legtöbbet, és ez milyen befolyással van a mentális állapotra.
Érdemes kicsit tudatosabban odafigyelni, és nem száguldani az oldalakon. Ahogy az elbeszélő is megfogalmazza, még a legrosszabb és legeszementebb kötet is tartalmazhat egy-egy bejegyzést, tanácsot, amin érdemes elgondolkodni és a saját életvitelünkre vetíteni, abban a reményben, hogy talán nyerhetünk valamit belőle.

Amennyiben az olvasó is kicsit megmerítkezne az önsegítő irodalom tengerében, jelen könyv segíthet támpontot adni, hogy mit olvasson el, vagy mit kerüljön el messziről. Konkrét szerzők, címek kerülnek megemlítésre, hogy könnyebben megtaláljuk ezeket. Jelen kötetet mindkét self-help tábornak ajánlom. A lelkes rajongókat és elkötelezetteket egy kis óvatosságra, józanságra figyelmezteti, a szkeptikusok pedig kaphatnak néhány tippet, amivel valóban kiléphetnek komfortzónájukból, vagy egyről a kettőre lendülhetnek.
Mire a könyv végére érünk, bizonyossá válik számunkra mindaz, amit végig sejtettünk: van, akin segít a self-help, van, akin nem (elvégre ha mindenkin segítene, akkor csupa milliomos, depressziótól és szorongástól mentes, boldog házasságban élő ember szaladgálna fitten a világban), egy recept nem általánosítható és alkalmazható mindenki életére, valóban megváltoztathatja az életünket, de nem biztos, hogy a jó irányba, végül pedig: néha nincs is jobb self-care, mint anyu főztjét enni pár napig, és egy kocsmában iszogatni és beszélgetni, nevetni a legjobb barátainkkal.