Edgar Allan Poe, a „detektívregény atyja”

Edgar Allan Poe (1809-1849)
Vidd hírét!
 
 

A tragikus életű író 1809-ben született Baltimore-ban. Szüleit – Elizabeth Arnold és David Poe – korán elveszítette, két éves korára árván maradt, miután apja 1810-ben elhagyta a családot, anyja pedig egy évre rá tuberkulózisban meghalt. Ezt követően nevelőszülőkhöz került, nevelőapja, John Allan egy skót kereskedő volt, aki dohánnyal, szövettel, búzával, sírkövekkel és rabszolgákkal kereskedett. Habár nem fogadták örökbe, megkapta az Allan nevet is.

Általános iskoláit Skóciában és Angliában végezte, 1820-ban visszatértek az Egyesült Államokba, Richmondba. 1826-ban beiratkozott a Virginiai Egyetemre, ahol – jóllehet szigorú szabályok működtek, a hallgatók körében igen elterjedtek a szerencsejátékok – Poe is a kártya rabjává vált, magas kártyaadósságai miatt elhidegült kapcsolata nevelőapjával. Egy év után otthagyta az egyetemet és Bostonba költözött, ahol tisztviselőként és újságíróként dolgozott.

1827-ben jelentkezett a hadseregbe. Ugyanabban az évben első verseskötete is megjelent, amit később több kötet is követett. Költőként leghíresebb alkotása A Holló, amely viszont jóval később, 1845-ben jelent meg, és nagy népszerűséget hozott számára. A hadseregből 1829-ben leszerelt, egy évvel később beiratkozott a West Point-i katonai akadémiára, innen azonban kirúgatta magát és New Yorkba ment. Itt jelent meg harmadik verseskötete, amelyet katonatársai adományaiból sikerült kiadnia.

A próza felé való fordulása 1833-ban kezdődött. Elsősorban rövidebb történteket írt, egyetlen regényét 1838-ban írta meg, Arthur Gordon Pym nantucketi tengerész elbeszélése címmel. 1835-ben megnősült, feleségül vette unokatestvérét, Virginia Clemmet, amikor a lány még csak 13 éves volt. Kicsapongó életét továbbra is folytatta, az alkohol rabjává vált, emiatt sokszor állását is elveszítette, így állandóan megélhetési problémákkal küzdött. Jóllehet ő volt az első ismert amerikai író, aki kizárólag az írásból szeretett volna megélni, ezt az amerikai irodalom egyik legnehezebb korszakában szerette volna tenni, emiatt ez soha sem sikerült számára. Helyzetét súlyosbította, hogy felesége 1842-ben tuberkulózisban megbetegedett és 1847-ben meghalt, ami Poe-t nagyon megviselte, és műveinek hangulatára is rányomta bélyegét. Attól kezdve, két év múlva bekövetkező haláláig, Poe élete gyakorlatilag egy öngyilkos tántorgás volt kocsmából kocsmába, nőtől nőig.

Edgar Allan Poe 1849. október 7-én, Baltimore-ban halt meg, halálának okát azonban sohasem sikerült pontosan megállapítani. Négy nappal korábban az utcán találtak rá, rendkívül kimerült volt és félrebeszélt, a kórházban sem sikerült olyan állapotba hozni, hogy elmondhassa, mi történt vele valójában. Később orvosi kartonja és halotti bizonyítványa is eltűnt. Tehát halálát is, akárcsak műveinek jelentős részét is, a misztikum hatotta át.

Poe történeteinek leggyakrabban visszatérő motívuma a halál, annak fizikai jellemzői, az élve temetés, a holtak életre keltése, a gyász; gyakran foglalkozik a klinikai halál állapotával, ezt sokszor tudományos pontossággal ábrázolta. Dosztojevszkij rámutatott, hogy Poe művei jelentősen különböznek az európai fantasztikus irodalom mesterének, E.T.A. Hoffmann-nak a műveitől, hiszen míg utóbbi a természet erőit személyesíti meg, szellemek és boszorkányok szerepelnek írásaiban, sokszor pedig a földi világon kívüli világot magasabb rendűnek tekinti, és abban keresi eszményeit, Poe csupán feltételezi egy nem természetes esemény lehetőségét, ezt sokszor ravaszul bizonyítja is, viszont minden egyébben hű marad a valósághoz. A természetfelettit viszont olyan részletességgel képes ábrázolni, hogy ezáltal szinte meggyőz annak lehetséges, való voltáról. Történeteinek rendkívüli hangulatot kölcsönöz az, hogy jelentős részüket egyes szám első személyben meséli el.

Poe az akkori amerikai élet központjának számító magazinok világában élte le élete utolsó 15 évét, prózai művei is ennek a világnak a sajátos termékei, hiszen az akkor új és igencsak népszerű műfaj, a novella művelője volt. Az általa képviselt látás- és írásmód később olyan szerzőket ihletett meg, mint Rudyard Kipling, Guy de Maupassant, Jules Verne és H. G. Wells, A Morgue utcai kettős gyilkosság című novellájában pedig Auguste Dupin személye olyan nagy utódok megihletője, mint Sherlock Holmes, Columbo vagy akár Hercule Poirot. Maga Sir Arthur Conan Doyle nyilatkozta: „Poe összes detektívtörténete egy gyökeret alkot, melyből egy új irodalom született… Hol voltak a detektívtörténetek, míg Poe nem lehelt beléjük életet?”

Az Mystery Writers of America nevű New York-i szervezet díjat nevezett el róla, amelyet a legjobb bűnügyi regénynek, ismertető irodalomi műnek, színpadi műnek, valamint televíziós és filmes munkának ítélnek oda évente. A legjobb regénynek járó díjat, amelyet 1954 óta ítélnek oda, többek között olyan szerzők kapták meg az évek során mint Raymond Chandler (Elkéstél, Terry! című regényéért), John le Carré (A kém, aki bejött a hidegről című kémregényéért), Frederick Forsyth (A Sakál napjáért), Ken Follett (A tű fokáért), Elmore Leonard (a La Braváért) vagy Michael Crichton (az A Case of Need c. regényéért).

Fontosabb művei:
Novellák: Az Usher-ház vége (1839), A Morgue-utcai kettős gyilkosság (1841), A vörös halál álarca (1842), A kút és az inga (1842), Az ovális arckép (1842), Az aranybogár (1843), Az áruló szív (1843), A fekete macska (1843), Az ellopott levél (1844).
Versek: Város a tengerben (1845), A holló (1845), Leonóra (1843), Álom az álomban (1849), Lee Annácska (1849).

Források: wikipédia;  Deák Tamás: Utószó. In: Edgar Allan Poe: Az elveszett lélegzet. Kriterion Könyvkiadó, 1976, Bukarest; Dr. Lackó Géza: Utószó. In: Edgar Allan Poe: Túl életen és halálon. Népszava Könyvkiadó, 1989, Budapest.


Vidd hírét!