2023 áprilisában lesz hetven éve, hogy megjelent a Casino Royale, amelyben először bukkant fel Bond, a brit kém. A kerek évforduló alkalmából a Bond-széria több kötete jelenik meg újra, de számos, mai szemmel rasszistának bélyegezhető utalást eltávolítanak a szövegből. Egy felhívás is figyelmezteti majd az olvasókat, hogy a könyvben előfordulhatnak olyan kifejezések, amelyeket a 21. századi olvasó sértőnek találhat.
A szerző irodalmi örökségét gondozó Ian Fleming Publications Ltd. a potenciálisan rasszista szövegekre érzékeny olvasókat alkalmazott azzal a céllal, hogy elolvassák a regényeket és változtatások javasoljanak. Eltüntetik a szövegekből az „n” betűs szavakat és a legtöbb mellékszereplő etnikai hovatartozására való utalást, illetve azokat a kifejezéseket, amelyek egy etnikai csoportot negatív színben tüntetnek fel. Történik mindez csupán hónapokkal azt követően, hogy Roald Dahl könyveit is „elfogadhatóbbá” szerkesztette a Puffin Books, a kritikusok nem kis felháborodására. A Charlie és a csokigyár Bendő Bandija „rendkívül kövérből” az új kiadásban „óriási” lett, A fantasztikus Róka úrban szereplő traktorok leírásából pedig eltávolították a „fekete” szót. A kritikusok és számos brit író is cenzúrával vádolta meg a kiadót, mire a Puffin Books (a Penguin Random House imprintje) válaszul azt közölte, hogy a frissített szövegű kiadásokkal együtt újra megjelentetik Dahl műveit azok eredeti, változatlan formájában is.
A Telegraph úgy tudja, hogy a Bond-regényekben lesz egy felelősségkorlátozó nyilatkozat is, amely megmagyarázza a változásokat, és felhívja az olvasók figyelmét arra, hogy a könyv olyan korszakban született, amikor a ma sértőnek bélyegezhető kifejezések, magatartások és viselkedések még elfogadottak voltak. A korszerűsített kiadás ezzel együtt megpróbál a lehető legnagyobb mértékben hű maradni az eredeti szöveghez és korhoz, amelyben a cselekmény játszódik.
A Telegraph által megszellőztetett változtatások a legtöbb helyen a feketebőrű karakterek leírása körül történnek. Például a Live and Let Die című regényben (magyarul Voodoo címmel jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában) Bond azt mondja a gyémántügyekbe meg aranycsempészésbe keveredett afrikai bűnözőkről, hogy “pretty law-abiding chaps I should have thought, except when they’ve drunk too much” – és ezt úgy szerkesztik át az új kiadásban, hogy elmarad a legutolsó mellékmondat, azaz csak annyi lesz: “pretty law-abiding chaps I should have thought”. Magyarra Tandori Dezső a fenti részt így fordította: „Sok néger keveredett gyémántügyekbe, aranycsempészésbe Afrikában, de ezek mindig pitiánerek maradtak. Valahogy mintha sosem szerveztek volna igazi nagy gazemberségeket. Nekem úgy tűnnek fel, hogy túlságosan is törvénytisztelők és gyávák… már ha nem isznak túl sokat.” Nos, a tervezett új angol (!) kiadásból kimarad a legutolsó utalás, és nyilván nem használják majd a néger kifejezést. Utóbbi érthető, az előbbi viszont megmásítja Bond véleményét, pedig az fontos adaléka a karakternek.
Egy másik módosítás ugyanabban a regényben ott történik, ahol Bond egy harlemi éjszakai bárba látogat, és a közönség soraiban ülve szemtanúja egy erotikus táncnak, amelyet a jelenlévők egy emberként bámulnak, s amelynek a csúcspontján valósággal vibrál a levegő a feszültségtől. (Tandori Dezső remek fordítása jól tükrözi a szexualitástól fűtött, száz fokon izzó jelenet hangulatát.) Az eredeti szövegben az szerepel, hogy: “audience panting and grunting like pigs at the trough”. Ezt így módosítják: “Bond could sense the electric tension in the room.” A Tandori-féle szövegben: „Bond hallotta, ahogy a közönség nyögdel, hörgések törtek fel, disznóröfögések mindenütt.” Nem vagyok műfordító, de a szerkesztett, „új” mondat magyarul valahogy így hangzik: „Bond érezte az elektromos feszültséget a teremben.” Nos, szerintem nemes egyszerűséggel szegényebb lett a szöveg.
Kíváncsi voltam, hogyan befolyásolhatják ilyen döntések egy magyar műfordító munkáját, illetve miként veszi figyelembe egy fordító a 21. század olvasójának ponteciális érzékenységét. A magyar nyelv van annyira gazdag, hogy minden akadály nélkül úgy fordítsunk egy szöveget magyarra, hogy az senkit ne sértsen. Ebben a hitemben Torma Péter műfordító is megerősített. Mint mondta, ha szükséges lenne, minden minőségromlás nélkül át lehetne írni a „néger”-t „feketé”-re, bár azt hozzátette: több évtizedes szövegeket emiatt felelősségre vonni felesleges. Különösen a „néger” szóval kapcsolatban az, ami akkor, amikor ezeket a regényeket először lefordították, semmilyen negatív konnotációval nem bírt a magyarban, egyszerűen így hívták a feketéket. A harlemi éjszakai bárban játszódó jelenetről megjegyezte: hogy egy vetkőzőszám közönsége illetlen hangokat hallat, semmilyen összefüggésben nincs az etnikumukkal. Ha ebből bárki azt szűrte le, hogy a könyv szereplői azért lihegnek meg röfögnek, mert feketék, annak nem ártana elgondolkodnia, hogy milyen alapon merült fel benne ez az összefüggés.