Úgy gondolom, hogy napjainkban nehéz nőnek lenni. Több téren kell helytállni, és mintha soha nem érnénk teendőink végére. Decemberben ez az érzés fokozódik, a feladatokkal együtt. Kulturális örökséggé vált az ünnepek előtti nagytakarítás és sütés-főzés, emellett nagyrészt ránk hárul az ajándékvásárlás és -csomagolás oroszlánrésze, miközben a gyerekekek év végi szerepeire is készülnünk kell, és a munkahelyünkön is megszaporodnak a határidős feladatok. Számomra szinte lehetetlen lazítani és az ünnepekre hangolódni, amikor megbénít a tennivalók súlya. A folyamatos pörgésből alig tudok lassítani, így viszont elsuhannak felettem a december napjai. Idén viszont nagy segítségemre volt a Karácsonyi fények című könyv.
Gyakran előfordul, hogy egy könyvre és egy történetre támaszkodom a nehezebb időszakokban, és ez különösen így volt ezzel a kötettel. A Karácsonyi fények a szabadidőm volt, a mentsváram, a szusszanásnyi énidőm. Harmincnégy rövid karácsonyi elbeszélést tartalmaz, magyar írók tollából. Az ehhez hasonló gyűjtemények különösen kedvesek nekem, a diverzitás ellenére mégis van bennük valami közös, ráadásul egy helyen megfér a kortárs és a klasszikus.
Manapság eláraszt minket a karácsony kommersz, tolakodó jellege, Santa Claus és kandalló mellett függő zoknik motívuma. Ezért szerettem olyannyira ezt a válogatást, sokkal inkább magamra találtam, és békét leltem ezekben a hagyományosabb, ismerősebb történetekben. Együttes erővel, fokozatosan, diszkréten ébresztették fel a karácsonyi hangulatot, a várakozás örömét. Mindenhová magammal vittem ezt a kötetet, de szinte egyszer sem vettem elő, amikor sorban álltam, várakoztam valahol; úgy éreztem, méltánytalan dolog néhány megállónyi idő alatt olvasni, hangzavarban és zsúfoltságban. Mégis magammal vittem, jól esett a közelsége, szerettem az igényes, békés borítóját nézni, és tartotta bennem a reményt, hogy hamarosan lesz egy kis szünet az olvasásra.
És volt is. Olykor egy történetre, máskor hétre, de arra nagyon tudatosan törekedtem, hogy minden nap legyen egy kis szünet, amikor csak olvasok. Nem sietve, kapkodva, kipipálni való feladatként, hanem pusztán az olvasás és a megpihenés öröméért. Azokban a percekben igazán jelen voltam, nem pedig egy tevékenységet végeztem, miközben másikra gondoltam.
Természetesen van kedvencem is: Zsigray Julianna Régi karácsony című elbeszélését gyakran újraolvastam. Talán a gyermekek őszinte naivitása és a szülők gondoskodása varázsolt el, és nem tudtam betelni vele. A tény, hogy a szülők inkább elviselik a gyermek dühét, csak hogy kicsit tovább higgyen a varázslatban, számomra összegzi mindazt, amit a szülők a gyermekeikért tesznek. „Jobb így. Hadd haragudjék inkább ránk. Kár lett volna csalódnia. Amíg lehet, bármilyen módon is, hadd higgyen a mesékben. Ne vegyük el tőle a mesét.” Anyaként ezt teljes szívből átéreztem, azonosulni tudtam ezzel a gondolattal, és nosztalgiával emlékszem azokra az évekre, amikor a varázslat, a mese még a mi életünkben is jelen volt. Azt hiszem minden anya nevében beszélek, mikor azt mondom, hogy a legszebb karácsonyok a kisgyermekes karácsonyok.
A kedvenc történetem mellett voltak egyéb kedvencek is. Például, egyik kedvenc gondolatom Tömörkény Istvántól származik, A szent hét a homokon című elbeszélésből. Ő világosan különbséget tesz a tavasz és tél között (valamint a tavaszi ünnep és téli ünnep között is). Ez sokat foglalkoztatott az utóbbi hónapokban, ez a modern, városi ember átka, hogy egész évben tavasznak kell lennie, avagy produktívnak, tevékenynek, pörgősnek és fiatalnak. A telelés mintha már csak a régi idők vidéki luxusa lenne, mintha már nem lenne szükség télen hosszabb pihenésre, több alvásra, kisebb intenzitású munkára. Ez az elbeszélés megerősített abban hitemben, hogy rendben van, ha ebben a hideg, sötétebb időszakban egy kicsit lazábbra akarjuk venni a tempót.
Gyűjtemények esetén nehéz nyelvezetről, stílusról és cselekményről írni. Ebben az esetben segítségemre van, hogy tematikus gyűjtemény. Bár előfordulnak a visszatérő motívumok, szokások, ez az ismétlés nem válik sem unalmassá, sem elcsépeltté, inkább az otthonosság érzetét ébresztik az olvasóban. A nyelvezet változó, viszont akár régies és dialektussal tűzdelt, akár modern, végig igényes, ünnepélyes, fennkölt. A leírások különösen életteliek és gazdagok, hatnak vizuális és auditív szinten is, no de a szaglásra, ízlelésre is hatással vannak. Azt hiszem ezek bősége segített valójában ráhangolódni az ünnepekre.
Bármi egyebet is írnék erről a könyvről, semmi nem fogja felülmúlni azt, ami az idei karácsonyi készülődés egyik kulcsepizódja volt. Édesapámmal sütöttünk, főztünk, csomagoltunk, és erre az időre a nyolcvannégy éves nagymamámnak adtam ezt a kötetet, hogy olvassa, amíg pihen. Egyik elbeszélést a másik után olvasta, elmélyülve, betakarózva. Már nem számított sem a húsgombóc, sem az ajándék, csak az a melegség, a varázslat és az emberi jóság, amit ez a könyv olyan sűrítve tartalmaz. Legyen ez a végső érv arra, hogy ez a könyv egy tökéletes karácsonyi ajándék. Ezért szívből ajánlom mindenkinek: nagyobb gyereknek, elfoglalt felnőttnek, idős nagyszülőnek. Van benne minden, karácsonyi éj, karácsonyi fények és karácsonyi ének, mindenki talál benne a kedvére valót. A mi lakásunkban különleges helyet fog elfoglalni ez a könyv, és biztosra tudom, hogy a hátralevő decemberekben mindig újra elővesszük, és újra megpihenünk benne.