1942 tavaszán Roosevelt elnök elrendelte az amerikai japánok erőszakos áttelepítését. Julie Otsuka nagyapját az FBI kémkedés vádjával letartóztatta, az édesanyját, a nagybátyját és a nagyanyját pedig egy utah-i fogolytáborba szállították, ahol éveket töltöttek. Az Amikor isten volt a császár című kisregényében részben a saját családja múltját dolgozza fel.
A regény főszereplői egy meg nem nevezett amerikai japán család tagjai. A szerző mindvégig úgy emlegeti őket, mint a nő, a fiú, a lány és az apa. Azzal, hogy nem ad nekik nevet azt sugallja, hogy ez a történet általános, és rengeteg családdal megtörtént vagy megtörténhetett azokban az időkben. A férfit 1941 decemberében letartóztatták és Texasba szállították, ahonnan néha levelet írt a családjának. A család többi része otthon maradt a kaliforniai Berkeley-ben; innen telepítették át őket Utah-ba.
Otsuka a kisregényt öt részre osztotta. Az első részben a berkeley-i amerikai japánok tudomást szereznek az áttelepítési rendeletről; a nő felkészül az utazásra. A második rész maga az utazás, mindvégig a vonaton játszódik, ahogy a utah-i Nagy-sóstó-sivatag felé tartanak. A harmadik rész a szögesdróttal határolt táborban töltött időről szól. A negyedik a hazatérést örökíti meg. Az ötödik egy rövid, ámde nagyon intenzív vallomás (a címe is ez: Vallomás), amelyben az apa egyes szám első személyben szól – tulajdonképpen az őt vádlókhoz. Az első részben a nő szemszögéből látjuk az eseményeket. A második rész főszereplője a lány, a harmadiké a fiú. A negyedik többes szám első személyű narrátora egy különleges “mi” perspektívából mesél, ez a két gyereket takarja.
A szerző stílusa egyedi. A letisztult, melankolikus és lírai próza nem elmeséli, hanem megmutatja a történteket. Nincsenek drámai képsorok, amelyek a család szenvedését ecsetelnék, és a váltogatott nézőpont lehetővé teszi, hogy minden szemszögből megismerjük a kitelepítettek megpróbáltatásait. Mindegyik más. A nő nézőpontjára leheletvékony lepelként borul rá valami megfoghatatlan misztikum, ami az idegenek között kisebbségben élők sajátossága. Az amerikaiakkal szemben egyszerre tisztelettudó és zárkózott. A saját sorsát illetően egyszerre reménykedő, az utolsókig kitartó és bizonyos fokig beletörődő. A lány szemével láttatott vonatút ezzel szemben pont olyan, mint amilyennek egy tizenegy éves láthatja, aki egyébként nincs igazán tudatában a helyzet súlyosságának. Csak elejtett szavak utalnak arra, hogy mi történik az utazás során: hogy lakott településeken leengedett rolókkal halad a vonat (mert “mikor legutóbb felhúzott rolókkal mentek át egy városon, valaki követ dobott az egyik ablakra”), hogy időnként fülledt forróság telepedett a szerelvényre (“izzadt, és kiszáradt a szája”), meg hogy egyáltalán nagyon hosszú ideig tart az út. A fiú perspektívája ezzel szemben többet felfed a drámából. A fiút jobban megviselik az események. Az apja hiánya erőteljes, az emlékek által ebben a részben tudunk meg a legtöbbet a férfiról (a múltjáról, a letartóztatása körülményeiről – de mindig szigorúan a fiú prizmáján, az ő emlékein keresztül). A szerző ebben a részben is nagyon visszafogottan, hatásvadász jelenetek nélkül bontja ki a cselekményt, mégis itt jut leginkább kifejezésre az átélt trauma. A fiú néha éjszakánként kiabálva ébredt, és azt hitte, hogy azért van a sivatagban, mert “valami borzalmasan, rettenetesen rossz dolgot tett.” Megtanulta, milyen szavakat nem szabad használni: kantin (helyette: étterem), áttelepítettek (helyette: lakók), belső rendőrség (helyette: biztonsági tanács). Megtanulta, milyen szabályok mentén kell élni a táborban: ne nyúlj a szögesdróthoz, ne nézz a napba, soha ne mondd ki hangosan a Császár nevét!
Az Amikor isten volt a császár nem egyszerű olvasmány. Noha a szerző látszólag egyszerű mondatokat használ, valójában sokrétű mondanivalót sűrít bele minden sorába. Megmutatja, milyen súlyos nyomot hagy az ember életén az előítélet, az elutasítás, a megbélyegzés. A nyomasztó hangulat könnyedén átragad az olvasóra. Mégis fontos olvasmány. A második világháború egy olyan fejezetét mutatja meg, amelyről nagyon kevés szó esik.
Julie Otsuka (1962) japán származású amerikai író, a kaliforniai Palo Altóban született egy űrhajózási mérnök és egy labortechnikus gyerekeként. A tanulmányait a Yale-en és a Columbia Egyetemen végezte, és néhány évig festőművészként alkotott, mielőtt az írás felé fordult volna. Az Amikor isten volt a császár az első regénye, amely elnyerte az Ázsiai-Amerikai Irodalmi Díjat és az Amerikai Könyvtáros Szövetség díját.