Korábban semmit sem olvastam még Cecilia Aherntől, de az Ezer- és ezerféleképp fülszövege azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Alice Kelly nyolc éves, az édesanyjával, Lilyvel, bátyjával, Hugh-val, meg öccsével, Ollie-val él. Lily képtelen ellátni akár a háztartást, akár a gyerekeit, helyette Hugh végzi a feladatokat. A diszfunkcionális család mégis tengődik valahogy, napról napra. A dolgok akkor változnak meg, amikor egy nap Alice az iskolából hazaérve arra lesz figyelmes, hogy az édesanyja szobájából kék színű, ködszerű fény szivárog, sőt Lily önmagában is kék. A szín ragályosnak bizonyul, előbb Alice-re, majd Ollie-ra is átterjed. Utóbbi színe a továbbiakban is mindig Lilyével azonos lesz. Hugh velük ellentétben rózsaszín, megbízható és meleg. Hamarosan már nem csak a családtagokat veszik körül a színek, hanem mindenkit. Hogy tulajdonképpen mi is ez a jelenség, azt csak találgatni lehet. Aurás migrén, auralátás, szinesztézia, igazából mindegy is. A lényege az, hogy Alice élete ennek következtében gyökeresen megváltozik. Folyamatosan napszemüveget, kesztyűt hord, a későbbiekben maszkot is. Nem ér hozzá az emberekhez és kerül minden társas interakciót. Az iskolában is megváltozik a viselkedése, egyhamar problémás gyerek címkét kap, és már csak a speciális nevelési igényű gyermekek iskolájában folytathatja a tanulmányait.
Kék, rozsdaszínű, zöld, rózsaarany és megannyi szín. Mindegyik ugyanakkor egy-egy fejezet címe is. A fejezetek pedig leginkább egy-egy szereplőre fókuszálnak, akinek a címbeli szín a domináns színe. Míg eleinte mindenkit egy-egy szín jellemez (Lily kék, Hugh rózsaszín), az évek elteltével egyre több szín jelenik meg az emberek körül, mintegy rétegenként rakódnak egymásra. Alice pedig megtanul olvasni ezekben a rétegekben, eligazodni a színeken, elfogadni azt a tényt, hogy mindenkiről azonnal lát mindent, a legjobbat és a legrosszabbat is, akár akarja, akár nem. Átokként éli meg ezt a jelenséget, mégis vannak hasznos oldalai. Azonnal látja a veszélyt, és azt is tudja, hogy kik szorulnak vigasztalásra. „Sokan látszólag minden erőfeszítés nélkül teszik egyik lábukat a másik elé, közben pedig belül hatalmas viharokat élnek meg.”
A regény lényege mégsem ez a furcsa jelenség, legyen bármilyen bámulatos is. A lényeg sokkal inkább egy magányos, gyerekként elhanyagolt fiatal nő mindennapi küzdelmei. Olykor olyan nehéz valós, tartalmas kapcsolatokat és párkapcsolatot kialakítani, hát még olyasvalakinek, aki előtt senkinek semmiféle titka nem lehet. Ez a rögös út méginkább nehezített pálya, Alice mégis révbe ér.
A történet vége tartalmaz egy részt, amelyet tanácsnak tekintettem, és annyira helyénvalónak éreztem, hogy ki is másoltam egy különleges füzetbe. Gondolatban – és életfilozófiaként – velem marad, remélhetőleg még nagyon sokáig: „Egyetlen házasság sem tökéletes, de keményen dolgozunk rajta. Szerencsések vagyunk, hogy a fontos pillanatokban legalább az egyikünkben megvan az elszántság, hogy életben tartsuk a kapcsolatunkat, és nincs olyan nehézség, amelynél mindketten fel akarnánk adni. Igen, a házassághoz mindenképpen szükséges, hogy mindkét fél betegye a maga részét, de nem feltétlenül egy időben. A lényeg az, hogy mindig legalább az egyik tegye a dolgát, mint ahogy a táborozásnál elég, ha az egyik ébren marad és ügyel, hogy ki ne aludjon a tűz.”
Úgy gondolom, ha egy könyvből csupán egyetlen gondolat is megmarad hosszútávon, ha csak egyetlen egy dolgot tanultunk belőle, akkor a könyv olvasására szánt idő nem elvesztegetett idő, és a szerző elérte a célját – valamilyen szinten hatott az olvasóra és annak az életére. Számomra semmiképpen nem volt elvesztegetett idő, amíg ezt a regényt olvastam. Voltak gondolatok, ötletek, amelyekkel nem értettem egyet, vagy legalábbis megkérdőjeleztem őket (akár a marihuánafogyasztással, akár a spirituális nézetekkel kapcsolatban), de ez az elzárkózás nem győzte le a kíváncsiságot, hogy mi lesz tovább, hogyan alakul Alice élete. Azt is érdekes volt megfigyelni, hogy ugyanannak a toxikus anyának a három gyereke teljesen más irányt folytat felnőttkorában, három teljesen különböző sorsuk lesz. Hugh reményt adhat, hogy igenis ki lehet törni, csak nagyon kell akarni, és sokat kell dolgozni érte.
A történet iránti lelkesedésem sem volt konstans. A nagy lendület megcsappant – amikor Alice stagnált, az érdeklődésem vele együtt stagnált. Úgy is mondhatnám, hogy Alice színei átragadtak rám, kellettek az ő apró sikerei és örömei, hogy ezen a holtponton átlendüljek.
Nagyszerű olvasmány lehet bárkinek, aki rendhagyó témáról szeretne olvasni, vagy aki érdeklődéssel fordul a különlegesebb szereplők felé. Leginkább felnőtteknek, vagy nagyobb kamaszoknak ajánlanám. Nem kíván különösebb szellemi odafigyelést, ezért gyakran magammal vittem, ha valami dolgom akadt. Jól esett olvasni, miközben eljutottam A-ból B pontba, amíg valamire vagy valakire vártam, nem okozott gondot az sem, hogy gyakori megszakítással olvastam. Pihenés, kikapcsolódás volt ez a regény, különösen egy hosszú, nehéz nap után. Az egyszerű nyelvezet és az élénk párbeszédek együttesen könnyen olvashatóvá tették a szöveget.
Cecelia Ahern a volt ír kormányfő lánya, alig huszonhárom éves korában jelent meg első regénye, az Utóirat: Szeretlek! Azóta világszerte ismert írónővé vált, közel húsz regényét harminc nyelvre fordították le. Magyarul az Athenaeum Kiadó jelentette meg műveit.