Valószínűleg kevés olyan írás van a második világháborúról, amely egy idillikus, toszkán villát idéz meg, ahol többgenerációs történetek keresztezik egymást, miközben pontos és érdekes részletekkel egészítik ki a frontvonalban zajló eseményeket. A kerti útvesztő éppen ilyen, ennek a regénynek a segítségével bepillantást nyerhetünk Olaszország háborús jelenlétének némely aspektusába, miközben három nő sorsa rajzolódik ki előttünk, akik különböző korokban éltek ugyan, mégis kapcsolódnak egymáshoz.
Tess, aki nemrég veszítette el férjét, nagyanyja biztatására Olaszországba utazik, ahol a tervek szerint egy idős hölgy, Beatrice Crane vendége lesz pár hónapig, amíg újra magára nem talál. Beatrice már nagyon idős, de minden idejét a csodálatos kertjében tölti. Míg kertészkedik, mesélni kezdi az élete történetét, amely egyre inkább felkelti Tess érdeklődését. Egy idő után mindkettőjükben megfogalmazódik, hogy a történet annyira érdekes, hogy talán jó lenne lejegyezni. Így Tess, miközben a saját gyászával küszködik, jelentős szerepet kap abban, hogy a Galamb villa és idős lakója, Beatrice történetét megörökítse. Ebben persze Marcónak, a villa tulajdonosának a felbukkanása is közrejátszik, akinek egyáltalán nincs értékmentő terve a villával és a birtokkal kapcsolatban. Beatrice abban reménykedik, hogy ha Marco megtudja mindazt, ami a villában történt a háború alatt, megváltoztatja a tervét, és megtartja a villát.
Beatrice fiatal lányként került Olaszországba, aztán a háború kitörése miatt ott ragadt. Egy kedves olasz párnál, Francescánál és Edoardónál talált menedéket, és lassan a Galamb villa állandó lakója lett, több árva gyermekkel együtt, akik a nyomor és az éhezés elől menekültek. Akkoriban még úgy tűnt, hogy a vidéki birtokot elkerüli a háború szele. Az idő előrehaladtával azonban az eldugott falvakban is minden a feje tetejére állt, már nem lehetett tudni, hogy ki a barát, és ki az áruló. Még mielőtt a hadköteles férfiak bevonultak vagy elmenekültek volna, Edoardo egy ciprusokból álló labirintust építtetett, amelynek szerepe csak az idő múlásával vált igazán fontossá. A birtok lakói szörnyű dolgoknak voltak tanúi, a labirintust pedig a természet erőire hagyták. A fák és bokrok sűrű szövevénye teljesen elzárta a labirintus közepét, azzal a titokkal együtt, amelyet őrzött.
Míg egyik fejezetben Tess jelenébe csöppenünk, a másikban Beatrice visszaemlékezéseit olvashatjuk. Így épül fel a történet, váltogatva az idősíkokat, összekapcsolva az eseményeket és a személyeket, a jelent és a múltat. Úgy tűnik, Tess nagymamájának a terve sikerrel jár, a fiatal nő ugyanis napról napra jobban érzi magát a csodálatos környezetben. A táj leírása egyébként rendkívül részletgazdag és magával ragadó. Szinte látjuk magunk előtt a gondosan ápolt angol kertet, a rózsákat, liliomokat, citromfákat, érezzük az ételek ízeit és a fűszerek illatát. Erre a jelenre azonban egyszerre borul rá a múlt megfejthetetlen árnyéka és a bizonytalan jövő képe. Tess minden igyekezetével azon van, hogy Marco szándékát befolyásolja. A komor és távolságtartó tulajdonos azonban hajthatatlan, és arra hivatkozik, hogy az apja, akitől a birtokot örökölte, nem szívesen emlékszik vissza arra az időre, amikor a villa lakója volt. Közben Beatrice mesél, és valahogy egészen másképp emlékszik a történtekre, mint amit Marco apja a fián keresztül közvetít. A jelen és múlt szálai egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg egy napon feltárul a labirintus féltve őrzött titka, ezzel együtt pedig mindenki életében gyökeres változás áll be.
Ebben a meglehetősen emberi történetben minden szereplőnek jelentőségteljes szerep jut, nincs fontos és kevésbé fontos személy. A kocsis és a ló ugyanolyan lényeges, mint a gyermekek sokasága és a közösen főzött cseresznyelekvár az asztal közepén. Fiona Valpy olyan környezetet teremt a regény lapjain, amely az összetartozás, bajtársiasság, könyörület, bátorság, szeretet érzését közvetíti az olvasó felé. A kalandos életút bemutatása, amelynek során egy skót lányból egy toszkán villa lakója lesz, miközben a világot feldúlja a háború, magával ragadó, akkor is, ha a szerző nem különösebben törekszik arra, hogy erőteljes hatásokat váltson ki az olvasóból. A történet kellőképpen fordulatos, bár bizonyos helyzetek kicsit előrevetítik a (főként pozitív és idillikus) következményeket. Ezzel együtt A kerti útvesztő egy izgalmas olvasmány, amely az emberség és a helyes döntések témája köré épül. A végső kérdés ugyanis az, hogy mennyire képes az igazság megváltoztatni a merev, begyakorolt, megszokott útvonalat mind a fizikai mind a lelki életben. Nem elég ugyanis felismerni a helyes utat, rá is kell lépni. Ebben a regényben még egy érdekesség lelhető fel, ami szorosan kapcsolódik az előzőekhez: igen gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, ahol a cél szentesíti az eszközt, de valamiért ez nem ad morális tépelődésre okot.
Fiona Valpy tizenhárom bestseller kötet szerzője, könyveit több mint húsz nyelvre lefordították. Köteteinek főszereplői nagyrészt olyan nők, akik példamutatóan álltak helyt a második világháború vészterhes időszakában. Fiona hét évig élt Franciaországban, mielőtt visszatért Skóciába. A két ország és azok népe iránti szeretete visszatükröződik regényeinek lapjain, akárcsak a gondos kutatómunka, amely a történeteinek lejegyzéseit megelőzi. Stílusa egyszerű, írása elbeszélő jellegű, sok belső reflexióval és érzelmi színezettel. A kerti útvesztő ideális olvasmány lehet egy nyaralásra, hétvégére, és inkább lesz megnyugtató, mint felkavaró.