Amennyiben az év legnehezebb és legnyomasztóbb olvasnivalóját kell megjelölnöm, gondolkodás nélkül Layla Martínez Szú című regényére esik a választásom.
A könyvajánló megírására általában a könyv elolvasása után néhány nappal kerítek sort. Ez a módszer vált be nekem. Ilyenkor az élmény még friss, ugyanakkor eltelt már pár nap, ami alatt még töprengtem és elmélkedtem az olvasottakon, és számomra ezek kellenek, hogy egy letisztult, kerek beszámolót tudjak írni. A Szú esetében képtelen voltam erre, hetek teltek el, és végül újra is olvastam, mielőtt írtam róla.
Milyen jelzőkkel illetném? Nyomasztó, olykor fullasztó, félelmetes, szürreális, zseniális. És mindez belefér 171 oldalnyi olvasnivalóba. A terjedelme tehát rövid, de a tartalma velős. A vidám, rózsaszínű virágos borító szintén kontrasztban van a tartalommal (azt én feketének és méregzöldnek láttam), csupán a hátulján lévő rövid szöveg figyelmeztet arra, hogy ez nem egy rózsaszín felhős történet lesz: „…ebben a házban nincs túl sok tennivaló, csak annyi, hogy felszítsuk magunkban a haragot. Ezzel én meg is volnék.” És ez a negatív érzelem olyasmi, amit a szerzőnek nagyon jól sikerült ábrázolnia, szinte kézzel tapintható a harag, a neheztelés, a megvetés, a bosszúvágy, a düh és a gyűlölet. Talán ez teszi olyan nehéz olvasmánnyá, ez a tömény gyűlölet, amely néha elhagyja az oldalakat, és önálló életre kel. Első olvasáskor szinte egy hétbe telt, amire a végére értem, olyan keménynek találtam. Másodjára felvértezve olvastam, gyorsabban ment, de a harag ezúttal is lehúzott. A könyv végén rövid beszámoló olvasható a szerző személyes érintettségről, a fantasztikus és horror elemekkel teletűzdelt családtörténetről. A háború, a kitaszítottság, a nélkülözés, mélyszegénység és következmények nélküli rossz cselekedetek a haragból valóban dühöt tudnak formálni.
„A család nagy része is a gyűlöletbe halt bele, de nem a saját maga, hanem a mások iránt érzett gyűlöletbe. Nagyapámat ágyban érte a halál, egy évre rá, hogy a házba költözött, nem bírta a plafonról folyamatosan fejére csepegő utálatot elviselni. Mi itt nőttünk fel, de nagyapám máshonnan jött, nem viselte jól ezt a trágyadombot. Nem maradt belőle más, csak egy kis tócsa izzadság és húgy a lepedőn, meg egy satnya kislány, aki végül is az anyám lett, és aki szintén mások gyűlöletébe pusztult bele. Mindenkit ez vitt el ebben a családban, a gyűlölet: akár saját, akár idegen, de mindig, mindig a gyűlölet volt az oka.”
Legalább ugyanannyira a kísértetház (amelyik él, cselekszik, éhezik, dühöng), mint a nagymama és unoka története, ezért úgy tekintettem, hogy ekörül a három szereplő körül forog a cselekmény és megannyi negatív érzelem is. A nőkre elátkozott boszorkányokként tekintenek a falubeliek, egyszerre félnek, de a segítséget is tőlük remélik, legyen szó apró-cseprő testi bajról vagy elátkozásról. A ház is élő entitássá válik, miután félelemből, kizsákmányolásból és női vérből épült. Szomjazza a bosszút, vonzza a halottakat, az élőket pedig nem ereszti. Néhány rész horrorisztikus, és egyik jelenet emlékeztet a magyar folklórban is jelen lévő motívumra, az élő személy befalazására.
És bár a Kőműves Kelement iskolában tanítják, ezt a regényt határozottan nem ajánlom kiskorúaknak, de túlérzékeny személyeknek sem, akik aztán (rém)álmaikban dolgozzák fel az olvasottakat. Gyilkosság, csalás, prostitúció, vérbosszú – egyenként is nehéz témák, hát még ennyire töményen sűrítve. A halottak szellemei, az árnyak, a sáskaszerű angyalok és szentek is jelen vannak, leginkább utalások által, vagy epizodikus szereplőkként. Azok számára, akik szeretnek borzongani, nagyszerű választás lehet, de ez attól is függ, hogy melyik érzelem hat erősebben az olvasóra. Engem sokkal inkább megbénított a vegytiszta gyűlölet, mint amennyire borzongtam.
A szerző ügyesen bánik a szavakkal, a hosszú körmondatokkal és részletes leírásokkal eléri, hogy úgy érezzük, szinte fizikailag is jelen vagyunk a történetben, megéljük és átéljük a cselekményt. A regény címét is telitalálatnak gondolom, a transzgenerációs trauma és harag belülről furdalja és marja minden leszármazott belsejét, olyan alattomosan, akár a szú. Van valami mélységesen keserves abban, hogy ebben a családban nem az ékszerek, szokások vagy földek öröklődnek, hanem ez a szú, amely esélytelenné teszi a család női tagjait a menekülésre, kitörésre, a lánc megszakítására.
Layla Martínez madridi író, újságíró és fordító. A Szú az első regénye. Mindenképpen figyelni fogom írói pályáját, további regényekben is reménykedem, hisz nem gyakran fordul elő, hogy egy történet lefegyverez és szavak nélkül hagy. A stílusát egyedinek találtam, és kíváncsi vagyok, mire képes még.