Utólag már nem is tudom, mi keltette fel az érdeklődésemet a könyv iránt. Azt hiszem, a borítón lévő angol cím, The wanderer; első gondolatom az volt, hogy angol nyelvű könyv. A magyar címe, A kósza csupán töredéke az angol cím betűméretének. A leírás csak tovább fokozta a kíváncsiságomat. Ritkán olvasok szerelmi történeteket, nem az a műfaj, amelyben otthonosan mozgok, vagy amelyet szeretettel olvasok. Ha mégis szerelmes regényt veszek a kezembe, az egy örök klasszikus vagy valami rendkívüli kell legyen. A kósza esetében az utóbbi igaz.
Ryder hónapok óta figyeli Maggie-t, az ügyetlen és figyelmetlen tizenöt éves lányt. Valószínű, hogy teljesen plátói szerelem maradt volna, ha Maggie nem kerül életveszélybe újbóli figyelmetlensége miatt. Ryder reakciója zsigeri: gondolkodás nélkül cselekszik, és megmenti a lányt. Ez a mentőakció mindkettejük sorsát megpecsételi. A plátói szerelem fokozatosan mindent elsöprő első kamasz szerelemmé alakul. Ez végképpen összekuszálja a helyzetet, mert kettejüknek egyáltalán nem kellene egymásba szeretniük, és Rydernek is egyre nehezebb megőriznie titkát. Ryder ugyanis öt éve halott, egy családi nyaraláson szenvedett raftingbalesetet. Halála olyannyira megdöbbentette, hogy nem lépett tovább a hívogató, meleg fény felé. Képtelen volt elszakadni a családjától, és mivel hátat fordított a fénynek, arra kárhoztatott, hogy örökkön-örökké az élők között kószáljon. „Nem tudom, létezik-e terminus arra, ami vagyok. Én kószának hívom magamat, mert nagyjából ezt teszem mindennap, egész nap: kószálok cél nélkül. A kószák azoknak a holtaknak a lelkei, akik valamilyen okból nem lépnek tovább a halál utáni életbe. Elutasították a fényt, ahogy én is tettem. Egyesek kísértetnek hívnak, vagy hazajáró szellemnek, lidércnek vagy éppen fantomnak. Az évek során sok különböző nevünk volt, de nekem a kósza a kedvencem. Valahogy nem olyan… riasztó.”
Nincsen mindentudó narrátor, Ryder és Maggie perspektívái váltják egymást, fejezetenként. Egyes szám első személyben beszélnek, kiegészítik és más-más szemszögből mesélik el olykor ugyanazt az eseményt. Mindkettejük belső monológja részletgazdag. Valójában mindketten rendkívül magányos kamaszok, akik leginkább csak a saját fejükben élnek, társaiktól elszigetelődve. Kapcsolódást keresnek, de csak egymással sikerül ezt a kapcsolatot kialakítani, miközben maga az élet áll útjukba. Rydernek megkérdőjelezhető és morálisan helytelen dolgokat kell tennie, hogy szerelmük legyőzze az akadályokat. Az olvasó a logikát és etikát egyaránt sutba vágva szívből szurkol nekik. Hogy is ne kívánná a legjobbat nekik, mikor mindketten magányos, szerethető szereplők? Többek közt pont a karakterformálást érzem a szerző egyik legnagyobb aduászának. Sikerült úgy ábrázolni a szereplőket, hogy az átlagosság tette őket rendkívülivé és mélységesen szerethetővé. Hamar a szívemhez nőttek, és úgy gondolom, hogy egy kamasznak is könnyű azonosulni velük.
Éppen ezért szeretettel ajánlom a 12 éven felüli kamaszoknak. A kamaszokat nevelőknek. Vagy az örök fiataloknak. Egyértelműen a szerelmi szál áll a középpontban, de annál jóval többet is kapunk a regénytől. A bullying, a gyász, a veszteség feldolgozása mind olyan témák, amelyekről szó esik, és kíméletesen, a szereplők kezeit fogva haladunk át rajtuk.
A nyelvezet hétköznapi és közérthető, a könnyedsége kompenzálja a nehéz témákat. A szerző nagyszerűen bánik a szavakkal, az olvasó valósággal sodródik a sorokkal. Nehéz volt letenni a regényt, mardosott a kíváncsiság, hogy mi fog történni. Balsejtelmem volt a véggel kapcsolatban, de a szerző olyan egyszerűen oldotta meg a megoldhatatlant, hogy meg tudtam békélni a megoldással. A történet kerek, van kezdete és vége, folytatásra egyáltalán nem érzek igényt, az lapos és túlmagyarázott lenne. Viszont ugyanolyan derűs nyitottsággal várom, hogy mit alkot még a szerző, mint az életemben jelen lévő kamaszokkal a mindennapi kalandokat. Az biztos, hogy ez a regény olyan sok közös beszélgetéshez ad témát, hogy valóságos kincsesbányaként tekintek rá.
Ha a szerzőt kérdezik, hogy mit érdemes tudni róla, azt válaszolja, hogy az Egyesült Királyságban él, kávéfüggő, végtelenül romantikus természetű, és imádja a kutyákat, tengerimalacokat és szamarakat. Nem csoda, hogy egyszerűségével és eredetiségével elvarázsolta olvasóit. A kósza az első ifjúsági regénye, amit Josie Williams néven adott ki, előtte álnéven publikált.