Pauline Mai Karácsonyi kívánság című könyve azért került hozzám, mert az én karácsonyi kívánságom az volt, hogy a decemberi fergeteges felfordulásban, eseményekkel teletűzdelt időszakban mégis maradjon időm megpihenni egy kedves, könnyed olvasmányban.
A romantikus történetek nem kimondottan illeszkednek az általam kedvelt és szándékosan választott regények közé. Talán a Karácsonyi kívánság nem is hívta volna fel a figyelmemet, ha a címe nem tartalmazza a karácsonyt. Mégis úgy éreztem, hogy nemcsak el akarom olvasni, de egyenesen szükségem is van erre könyvre.
A borítója hangulatos, téli tájat ábrázol, egy füstölgő kéményű házikót, amelyet hófödte hegyek vesznek körül, és még a puha hóesést is esztésztikusan ábrázolta az illusztrátor. Élfestett kiadás, a lapok éle élénk piros, ez csak tovább fokozza a karácsonyi hangulatot. Amennyiben nincs szerencsénk a borítóhoz hasonló környezetben élni advent idején, abba kell kapaszkodnunk, amibe csak lehet. Én, többek között, ebbe a könyvbe kapaszkodtam, ettől a történettől vártam, hogy segítsen az ünnepekre hangolódni. Küldetését teljesítette.
A prológusban megismerjük Maditát és Viktort, a fiatal szerelmespárt. A karácsonyi vásárban próbálják végigenni az összes fellelhető édességet. Szeretetteljes civódásuk láttán óhatatlanul arra gondol az olvasó, hogy ha egy történet ilyen boldogsággal kezdődik, annak nem lesz jó vége.
Három évet ugrunk előre a prológus után. Újból advent időszaka van, de Madita számára teljesen másként zajlik, mint szeretné. Megtudjuk, hogy az a bizonyos nap a karácsonyi vásárban tragédiába torkollott, és az azóta eltelt idő nem volt elég ahhoz, hogy tovább tudjon lépni, hogy fel tudja dolgozni a veszteséget. Ez volt a fő ok, amiért annyira kedveltem a szereplőt és a történetet. Hiszen mindannyian elveszítettünk már valakit, és a szerző hitelesen ábrázolja a gyásszal járó érzéseket, többek közt a bűntudatot, amit akkor érzünk, ha valaminek a gyász közepette is örülni tudunk. Mintha az öröm, remény tiltott érzések lennének azok számára, akik elvesztettek valaki fontosat. Különösen nehéz a gyász feldolgozása, ha a veszteség tragikus és váratlan volt. A karácsonyi időszak pedig fokozza a fájdalmat, hiszen minden az örömre és szeretetre emlékeztet. Madita számára kegyetlenül nehéz az advent. A díszek, a zene, az ételek – minden az örömről és szeretetteli várakozásról szól, de ő képtelen befogadni, megélni, átérezni ezeket. Amikor az unokahúga és unokaöccse óvóbácsija, Emil azt a házi feladatot adja a gyerekeknek, hogy írjanak a Télapónak a kívánságaikról, és a gyerekek ráveszik, hogy Madita is írjon levelet, ő csak arra vágyik, hogy minél hamarabb véget érjen ez az időszak.
A levél a kukában landol, mégis a Télapóhoz kerül. Vagy annak a segédjéhez, aki elhatározza, hogy segít a lánynak abban, hogy továbblépjen és újra szívből mosolyogjon. Az olvasó számára egyértelmű, hogy Emil, az óvóbácsi a Télapó, aki választ ír Madita levelére. De az is világos, hogy személyazonosságának titkolása szükséges ahhoz, hogy a lány elinduljon a gyász feldolgozásának útján. Madita és a Télapó levelezése egyre bensőségesebbé válik, és a lány, észrevétlenül, apró lépésekben hatalmas változáson megy keresztül.
Nincsen mindentudó narrátor, a történet Madita és Emil szemszögéből bontakozik ki, így ugyanazt az eseményt két nézőpontból ismerhetjük meg. Ezek kiegészítik egymást. Mindkét szereplő szerethető, végtelenül jóindulatú és a köztük kialakuló kapcsolat természetes és helyénvaló.
A nyelvezet egyszerű, hétköznapi, a cselekmény pedig az apró fordulatok ellenére előrelátható. És ez így van rendjén. Nőtársaim biztosan egyetértenek velem abban, hogy a decemberi napok hosszabbak, mint egy átlagos nap. Abban is, hogy akármennyire próbálunk egyszerűsíteni, mégis kénytelenek vagyunk többet kihozni magunkból és az időnkből. Emiatt éreztem szükségét valami megnyugtatóan könnyednek, komplikációktól mentesnek, amiben rejlik ugyan izgalom, de mértékkel, és nem kell rajta sokat gondolkodni, hanem lazán sodródhatok a történettel, mert az inkább a szívhez szól.
Azt kaptam ettől a könyvtől, amire vártam. Nálam is kell ablakokat pucolni. Zserbót sütni. Nagytakarítani, gyerekek szereplésére menni és focicsapat tagjainak szüleivel karácsonyozni, céges évzáróra készülni. Bevásárolni és gondoskodni arról, hogy mindenki a számára megfelelő ajándékot kapja, szépen becsomagolva. Mindezt meg is valósítom, de előbb szükségem van kis én-időre, olvasásra, ami melegít, ami segít lelassítani, feltöltődni, hogy utána teljes erőbedobással folytassam a készülődést. Néha húsz percem volt olvasni. Ez a cseppnyi idő mégis elegendőnek bizonyult, hogy újult erővel vessem bele magam a tengernyi feladatba. Azt szeretném, ha több nőtársamhoz eljutna ez a könyv. Vagy ha nem is ez, de ez a szemlélet, hogy engedjük meg magunknak a pihenést is.
Ez egyértelműen egy nők számára írott karácsonyi köny. Hozzáadott értéke abból származik, hogy segítséget és erőt meríthetnek belőle azok az olvasók, akik szintén gyászfolyamat során próbálnak ünnepelni, mindenki a saját módján. Megnyugtató, reményteljes és az ünnepekre hangoló történet, pont erre vágytam egy karácsonyi könyvtől. Kívánom, hogy az olvasók szintén azt találják meg benne, amire szükségük van.
A szerzőtől a következő köteteket is olvashatjuk, az Athenaeum Kiadó jóvoltából: Levendulakék boldogság (2023), Az élet napsárga (2023), A szerelem almazöld (2024).