Várhatóan akár 40 000 fontért is elkelhet a Harry Potter és a bölcsek köve egy igen ritka, kidobásra szánt első kiadása. A hibák segítettek egy aukciósháznak azonosítani egy keménykötésű példányt, amely az első kiadás 500 példányának egyike, adta hírül a BBC.
A kötetre Daniel Pearce, az NLB Auctions vezetője talált rá egy elhunyt brixhami férfi holmijai között. Ez az eddigi legnagyobb felfedezésünk, mondta Pearce. A család nagyon örül, egyáltalán nem számítottak rá. Ez fontos bevételt jelent számukra, és ezt egy olyan könyvtől remélhetik, amelyik húsz évig állt a polcon. Ez tényleg egy olyan dolog, amiről mindenki csak álmodik, tette hozzá az aukciósház vezetője, aki a ritka példányt a szemétbe szánt tárgyak halmának tetején találta.
Pearce elmondta, hogy a Harry Potter és a bölcsek köve legelső kiadásából összesen 500 példányt nyomtattak. Ebből 200 példányt küldtek a könyvesboltoknak, 300-at pedig a közkönyvtáraknak. A brixhami férfi holmijai között talált kötet egyike a 300 könyvtári példánynak. Ezt onnan tudják, hogy az első oldalra ceruzával írták rá az árát: 2 font, ennyiért értékesítette a könyvtár a könyvet. A könyv nagyon jó állapotban van.
A könyv hátoldalán lévő elírás (egy hiányzó “o” betű) volt az egyik támpont, amely alapján első kiadásként azonosították, de a kötet belsejében is van néhány olyan hiba, amelyek egyértelműen segítik a kiadás beazonosítását. Egy hasonló állapotban lévő könyvet tavaly novemberben 42 000 fontért adtak el, ez alapján tudta Pearce megállapítani, hogy körülbelül mennyit ér a most talált példány. Azt mondja, hogy jelenleg ezek a legértékesebb kortárs művek első kiadásai, amelyek jelenleg elérhetők.
FRISSÍTÉS! A kötet végül 21 000 fontért kelt el február 15-én.