1962 nyarán Joachim Rudolf, alig egy évvel azután, hogy Kelet-Berlinből sikeresen átszökött Nyugat-Berlinbe, néhány társával együtt úgy döntött, hogy alagutat ás a berlini fal alatt, át a keleti oldalra. A túloldalon férfiak, nők és gyerekek tucatjai várták, akik hajlandók voltak az életüket is kockára tenni a menekülésért. Az Alagút 29 ennek az elképesztő hidegháborús szökésnek az igaz története.
Joachim hatéves volt, amikor a családjával először menekülni kényszerült. 1945 februárjában a Vörös Hadsereg elől menekültek el, hátrahagyva az addigi életüket. Édesapját a menekülés másnapján elveszítette: szovjet katonák hurcolták el, és soha többé nem látta. A háború után anyjával és húgával a porig bombázott Berlinbe költöztek. Tizenöt évesen Kelet-Európa első szovjetellenes tüntetésén vonult az utcára a tömeggel; huszonegy évesen még szabadon átjárhatott Nyugat-Berlinbe Chesterfield cigarettáért és Coca-Coláért, és hogy barátaival rock’n’rollozzon – mígnem 1961. augusztus 13-án több mint egymillió kelet-berlinivel együtt arra ébredt, hogy szögesdrót szeli ketté a várost, a lezárt határt pedig fegyveres katonák és harckocsik őrzik. Öt nappal az úgynevezett “szöges vasárnap” után megépült a fal is. Alig másfél hónappal később, szeptember 28-án Joachim egy barátjával sikeresen átszökött a határon.
A falon túli Berlinben azonban nehezen találta a helyét. Hirtelen túl nagy szabadság szakadt rá, amivel nem tudott megbirkózni, az egyetemen kívülállónak érezte magát, és hiányzott neki az anyja és a húga. Amikor a Girrmann-csoport – amelyet azon az éjszakán hoztak létre, amikor Kelet-Berlinben felhúzták a szögesdrót kerítést, és amelynek célja az volt, hogy keletnémeteknek segítsen a menekülésben – felkérte Joachimot, hogy segítsen alagutat ásni a fal alatt, Joachim igent mondott.
Helena Merriman ennek az alagútnak és az azon keresztül történt szökésnek a történetét meséli el. (Az alagúton 29 ember menekült Nyugatra, innen ered az alagút neve és a könyv címe.) A szerző temérdek munkát fektetett a kötetbe, személyesen beszélt a túlélőkkel, és beleásta magát a Stasi-aktákba. Nemcsak az alagút építésének a folyamatát mutatja be, hanem nagy hangsúlyt fektet a történelmi háttérre, és a szereplők életét is feltárja, különös tekintettel a történelmi eseményekre. Joachim történetét hatéves korától kezdi (természetesen a berlini eseményekig tartó időszakot nagyobb vonalakban vázolva), és néhány más szereplő esetében is kitér a múltra vagy olyan körülményekre, amelyek a személyiségüket és a politikai rendszerhez való hozzáállásukat alakították. Így meglehetősen pontos képet kapunk az egyik, a Girrmann-csoportba beépült Stasi-ügynökről. Ezek a részletek elengedhetetlenek döntéseik megértéséhez. Nemcsak a szereplőkkel foglalkozik részletesen, hanem alaposan feltárja a második világháború utáni politikai helyzetet is. Ezenkívül bemutatja a két szemben álló nagyhatalom közötti incidenseket (például az 1961. október 27-i esetet, amikor a hidegháborúban először fordult elő, hogy amerikai és szovjet katonák néztek farkasszemet egymással éles fegyverekkel), a Kennedy és Hruscsov közötti tárgyalásokat, valamint a falnál történt konfrontációkat (külön fejezetekben meséli el Hans Conrad Schumann szökését és Peter Fechter tragédiáját, akinek haláltusáját több fotóriporter is megörökítette). Mindezekre szükség van ahhoz, hogy az olvasó átérezze, mekkora volt a tétje egy, a fal alatt ásott alagútnak abban az időben, amikor a fal mentén egyetlen puskalövés atomháborúba taszíthatta volna a világot.
A Bernauer Straße a Ruppiner Straße találkozásánál napjainkban. Valahol ez alatt a kereszteződés alatt ástak át Joachimék. Akkor a Bernauer Straßét a fal szelte ketté hosszában.
Merriman mesterien bánik a szavakkal. Az Alagút 29 izgalmas, mint egy kémregény és szórakoztatóan informatív, mint egy lenyűgöző történelemóra. Ennél érzékletesebben aligha lehetne megmutatni azt, hogy az emberek szabadságvágya kiolthatatlan. A könyvet olvasva együtt izgulunk az alagútásókkal, dühöngünk a politikai rendszer igazságtalanságai miatt, összeszorult szívvel ismerünk rá a keleten ragadtak sorsára, és arra a korszakra, amikor a falnak is füle volt, és ezt minden polgár jól tudta. A szerző remek érzékkel idézi meg azoknak az időknek a légkörét, a kelet-berlini élet mindennapjait, az üres boltokat, a sorban állást, az elsuttogott panaszokat, a besúgóktól és a karhatalomtól való félelmet, a csapból is folyó állami propagandát, mely azt hirdette, hogy a fentiek ellenére Kelet-Berlinben sokkal jobb az élet, mint a falon túli Nyugaton.
Az ásásról az amerikai NBC készített dokumentumfilmet, így az akció egyben a tévés újságírást is forradalmasította. A tévétársaság egy kis stábja szinte a kezdetektől tudott a folyamatról, és a helyszínen forgatott, rögzítve a hosszas munka minden fázisát. A filmet hosszas huzavona után végül 1962. december 10-én mutatták be az Egyesült Államokban, és aznap este tizennyolcmillió amerikai háztartásban láthatták a nézők az alagút történetét. Ez azért is fontos mozzanata Merriman könyvének, mert jól szemlélteti, hogy a Vasfüggönytől keletre élők mennyivel később értesülhettek egy ilyen nagyszabású akcióról és annak részleteiről. Míg az amerikaiak még abban az évben megismerhették az Alagút 29 történetét, hozzánk a teljes történet évtizedekkel a berlini fal lebontása után jutott el. A Vasfüggönytől keletre valószínűleg mindenki hallott sikeres és sikertelen szökésekről; számos olyan család volt, ahonnan egy rokon vagy barát sikeresen átszökött Nyugatra, de számos olyan eset is előfordult, ahol a kísérlet sikertelennek bizonyult. Egy ilyen nagymértékű művelet azonban ilyen részletességgel nem volt ismert a keleti blokkban. Az akció sikere számos állampolgárnak feltehetően a reményt jelentette volna (és valószínűleg még többen kíséreltek volna meg szökést), ezért az állam igyekezett ezt még csírájában elfojtani.
A szerző a kötet prológusában az 1989-es eseményekkel, a fal lebontásáig vezető úttal és a határ megnyitásával zárja a történetet. A prológust a “Mi lett velük?” című fejezet követi, amely néhány sorban bemutatja a szereplők későbbi életét. A kötet végén fényképek, a helyszínek leírása, gazdag jegyzet és irodalomjegyzék található. Sajnos a könyvben nincs egyetlen térkép sem (én a fotók számát is kevésnek találtam), de a szerző saját weboldalán és a BBC oldalán további anyagok (fényképek és egy térkép) érhetők el.
Helena Merriman többszörösen díjazott műsorvezető és újságíró. A világ számos pontján dolgozott tudósítóként, többek között Líbiában, Kairóban és Sierra Leonéban. Jelenleg Londonban él a férjével és két gyermekükkel. Az Alagút 29 történetéből podcastsorozatot is készített.