„Nehéz egy ilyen regényről beszélni, de hallgatni is nehéz róla…” – ez áll a Túl a feketén című regény egyik értékelésében. És milyen igaz! Claire Castillon olyan regényt írt, amely nagy valószínűséggel senkit sem hagy hidegen. A téma mellbevágó, felkavaró, dühítő, és egyszersmind nagyon aktuális, mégsem lehet nyersen kimondani; maga a szerző sem mondja ki. Én mégis biztos vagyok benne, hogy minden olvasó tudni fogja, miről van szó. De hát akkor mégis: miről is van szó?
Lili tizenöt éves, látszólag pont olyan, mint minden kamaszlány. Látszólag. Belül azonban egészen más. Nem, nem is ez a legpontosabb kifejezés erre: nem egyszerűen más, hanem bizonyos dolgokban fényévekkel a többiek előtt, más tekintetben viszont mögöttük, pedig ő csak egy normális életre vágyik. Egy olyanra, amelyben Émilie, a legjobb barátnője, és Octave, a srác, aki tetszik neki, egyaránt benne vannak – és ami még fontosabb: tudnak róla, mi történt Lilivel. Amikor azonban Lili erre gondol, maga sem tudja pontosan megfogalmazni, mi is történt vele – csak azt érzi, hogy valami nagyon nincs rendben. És ennek a valaminek óriási köze van Mondjóhoz. Mondjo évek óta a család barátja: vicces, megbízható, segítőkész, Lili édesanyjának támasza, és egy ideje a társa is. Ugyanakkor borzasztó hisztis tud lenni, ha nem kapja meg, amit akar – legalábbis Lili ezt tapasztalja. Most, hogy egyre inkább úgy érzi, valami nincs a helyén az életében, egyre erősebb benne a vágy, hogy kimondja mindazt, ami a feketeségben, lelke rejtett zugaiban lappangott. Csak azt nem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Vajon milyen lesz számára az élet odakint, a fényben, túl a feketén?
Az olvasás során két erős érzés dominált bennem: a harag és az együttérzés. Végig szurkoltam Lilinek, hogy ismerje fel, legyen képes rá, lépje meg, álljon ellen, de legfőképpen: hogy kérjen segítséget. Talán ez a könyv egyik legfontosabb üzenete. A szerző nagyon érzékletesen, tapintatosan, árnyaltan tárja elénk az eseményeket – éppen úgy, ahogy egy tizenéves megéli őket. Egy olyan olvasó számára, aki többé-kevésbé egészséges kapcsolatokban él, szinte abszurdnak tűnik egy ilyen helyzet. Egyszerre próbáljuk megérteni és elítélni mind az elkövetőt, mind az áldozatot. Tanúi lehetünk egy hétéves gyermek ártatlanságból fakadó naivitásának. Lili, hogy kimenekítse magát a romboló, zavart helyzetekből, tudati szinten kettéhasítja magát, hogy valaki más legyen „jelen”, amikor „azok a dolgok” történnek vele – olyan események, amelyeket nem ért, és nem tud hová tenni. Egy idő után azonban rájön, hogy így nem menekülhet meg; az egyetlen járható út, ha végre elkezd beszélni azokkal, akik fontosak számára. Ezzel azt is eléri, hogy a külvilág – a barátok – tükörként kezdjen működni az életében, és csak remélni tudjuk, hogy kezdetét veszi a változás. Az olvasás során fokozatosan tárul fel az ilyen jellegű visszaélésekre jellemző forgatókönyv: a környezet érzéketlensége, az áldozat befelé fordulása, az elkövető elismert bizalmi helyzete.
Claire Castillon regénye állítólag tinédzserek számára íródott – elrettentő példaként, tanúságként, bátorításként. Ezen azért egy kicsit elméláztam – talán azért, mert alábecsülöm a mai tizenéveseket, vagy mert számomra rendkívül sokkoló mindaz, amivel a könyv lapjain találkoztam. Erős kétségeim támadtak, vajon hogyan és miként érzékelheti, értheti meg mindezeket a történéseket és árnyalatokat egy fiatal, aki nem érintett. Mindemellett a kamaszok lelkivilágának gazdagsága és érzékenysége valószínűleg lehetőséget nyújt az együttérzésre és a megértésre, tehát egyszerre lesz érzelmi és intellektuális tanuságtétellé ez a könyv. Az biztos, hogy a könyv kiemelkedő jelentőséggel bír, nem szórakoztató olvasmány, hanem sokkal inkább küldetés. A különböző közösségekben – leginkább azonban a családon belül – egyre gyakrabban jelen lévő visszaélések nem maradhatnak titokban, a szégyen és a meg nem értettség nyomasztó sötétjébe burkolva. Beszélnünk kell róla – akkor is, ha nem vagyunk közvetlenül érintettek. A társadalmi felelősségvállalás része, hogy közös ügyként kezeljünk a Lilihez hasonló gyermekeket és a velük megesett történeteket. Erre hívja fel a figyelmet a Túl a feketén című könyv.
Lili esete nem meglepő módon szinte rettenetet vált ki; néha meg kell állnunk az olvasásban, hogy feldolgozzuk mindazt, ami az elején csak sejtelemként, később viszont bizonyosságként tárul fel előttünk. Különösen azon a ponton, amikor rádöbbenünk, hogy itt egy teljes élet bontakozik ki: egy kislány nővé érik, ez azonban nem a megszokott forgatókönyv szerint történik. Nagyon érzékletesen jelenik meg, mennyire elmosódik a határ a normalitás és a téboly között, és bár a könyvben semmilyen formában nem szerepel az ép vagy a zavart elmeállapot fogalma, végig aggódhatunk, hogy Lili ne csavarodjon bele az önámításaiba. Claire Castillon merészen és határozottan, ugyanakkor finoman vezeti az olvasót. A könyv egy hatalmas felkiáltójel: tinédzsereknek, szüleiknek és mindazoknak szól, akik felelősséget éreznek azért, ami körülöttük történik. Tizenhárom év felettieknek ajánlott olvasmány, amely egyáltalán nem könnyű – nem mindenki lesz képes végigolvasni. Ennek ellenére azt mondanám, hogy kötelező lenne legalább egy példányt tartani belőle minden iskolában, és továbbadni mindenkinek, akinek szüksége lehet rá.
Claire Castillon francia író huszonöt éves volt, amikor megjelent első regénye; azóta számos regényt és novellát ír, felnőtteknek és fiatalabb olvasóknak egyaránt. Magánéletét meglehetősen óvja, írásaihoz pedig a csendet és a természetet részesíti előnyben. Történeteinek hősei nem hétköznapi emberek, és mindig együttérzést ébresztenek. A Túl a feketén 2022-ben jelent meg, és elnyerte a Péntek Díjat (Prix Vendredi), amelyet olyan szerzőknek ítélnek oda, akik serdülőknek szánt irodalmi művet alkotnak francia nyelven.