A fülszöveg vagy a cselekmény egy felületes ismertetője alapján valaki még azt hiheti, hogy Noah Hawley új regénye, a Himnusz egy átlagos történet szuperhős tinikkel. Tévedés! A cselekmény valójában egyáltalán nem számít. Nem állítom, hogy egy felejtős történet, de a lényeg a mondanivalója. Az pedig sokrétű, elgondolkodtató, provokatív, mellbevágó.
A regény alaphangulatát az a McCarthy-féle premissza határozza meg, miszerint “van egy rosszul lefojtott borzalom a világ felszíne alatt”, és “a valóság mélyén örök démonium rejlik.” Nincs remény, nincs ígérete a szebb jövőnek, a világ önmagában borzalom, és az egyetlen védelem az, ha az ember elmélkedik rajta. McCarthy szereplői is elmélkednek rajta – a filozófia, a matematika és a kvantumfizika prizmáján keresztül, rengeteg irodalmi, bibliai és kulturális hivatkozással tűzdelve.
A ‘Himnusz’ az őszi szezon egyik legkülönlegesebb könyve nemcsak az Agave-felhozatalban, de az egész magyar könyvpiacon. Noah Hawley provokatív regénye a dolgok mélyére néz, és a szerző nézetét és véleményét tükrözi olyan témákban, mint a világjárvány, a politikai válságok, a klímaváltozás, a fegyverviselés, és azt kérdezi, hogy mi van, ha az előttünk álló problémák olyan méretűek és jellegűek, amelyeket az emberiség egyáltalán nem is képes megoldani.
A regény nyomokban noir stílusjegyeket tartalmaz, de a legjobb indulattal sem nevezném kriminek vagy thrillernek, hiába kapta ezt a besorolást külföldön is. Azok az elemek, amelyek azt sugallják, hogy az Emlékezet egy thrillerbe hajlik, végül mind ködbe vesznek, és a szerző több olyan szálat is egyszerűen elenged, amelyikben ott van annak a lehetősége, hogy a regényt más irányba vezesse.
John le Carré rajongói az író 2020-ban bekövetkezett halálakor minden bizonnyal azt hitték, hogy soha többé nem olvashatnak kedvenc kémükről, George Smiley-ról. Ahogyan arra minden le Carré-rajongó emlékszik, Smiley-t utoljára A kémek örökségében láthattuk. 2024 őszén visszatér egy új regényben, ezúttal le Carré fiának tollából.
Az 1920-as években viszonylag rövid idő alatt több vagyonos oszázs indián is gyilkosság áldozata lett Oklahomában. A helyi hatóságok és az érintettek által felbérelt magánnyomozók eredménytelen kutakodását követően 1925-ben a Nyomozó Iroda (a későbbi Szövetségi Nyomozó Iroda, vagyis az FBI) vette kézbe az ügyet. David Grann könyve az amerikai bűnüldözés legsötétebb fejezetébe enged bepillantást.
Fosse a negyedik norvég író, aki megkapta az irodalmi Nobel-díjat. A kortárs norvég és a világirodalom egyik legjelentősebb alakját sokan a mai Ibsenként emlegetik.
„Az élet erőpróbái” a zoológia egyik legizgalmasabb területével, az állatok viselkedésével foglalkozik. Angolul 1990-ben jelent meg, a tévésorozattal egyidőben. A könyv fejezetei címükben és tematikájukban is hűen követik a tévésorozat epizódjait. Attenborough a legfontosabb életszakaszokban figyeli meg az állatokat, és mintegy kronológiai sorrendben halad. Az első fejezet az Érkezés címet kapta, és a születéssel foglalkozik. Innen a Felcseperedés következik, majd a Táplálékkeresés, és így tovább.
A színes fotókkal gazdagon illusztrált „Az élő bolygó” a mostani világot tanulmányozza. Azt vizsgálja, hogy az ősi csoportok leszármazottai és az új fajok hogyan foglalták el a mai Föld változatos élettereit, illetve hogy a környezeti hatások miként befolyásolják az állatok testének alakulását. Attenborough végigvezeti az olvasót a Föld életterein, és megmutatja, hogy mindenhol, még a leglehetetlenebb helyeken is van élet.
Leila Mottley éppen tizenhét éves volt, amikor írni kezdte ezt a regényt, részben Celeste Guap esetétől ihletve. Ugyanannyi idős volt, mint a regénye főszereplője, ugyanúgy fekete, és azt mondja, hogy abban az időben az foglalkoztatta, “mit jelent sebezhetőnek, védtelennek, láthatatlannak lenni.” Nem lesz túl népszerű a véleményem, de szerintem középiskolásként kevés élettapasztalattal rendelkezett ahhoz, hogy egy ilyen kaliberű történetet hitelesen elmeséljen.
