Lenyűgöző, mennyiféleképpen lehet a ma emberének történetét megírni – így, általánosságban. Méhes Károly az epikus road movie műfaját választja. Az út, mint válaszút, az utazás, mint az élet szimbóluma ezúttal sem okoz csalódást az olvasónak. A főszereplő egy középkorú vidéki értelmiségi: tán elég értelmes ahhoz, hogy ne ragadjon bele végleg a maga pocsolyájába, de elég földhözragadt ahhoz, hogy ne különbözzön lényegesen az átlagembertől… Így aztán aggódva-kíváncsian szemléljük, ahogy Porr Benedek mindannyiunk helyett szembenéz önmagával.
Középiskolai tanárként hősünk meg van áldva a szakmája gyakorlásához szükséges összes erénnyel és hiányossággal. Mint mindenki, aki értelmet akar találni a napoknak, kicsit szűknek érzi az életét, de azért konformizálódik – mi mást tehetne? Ilyen helyzetben, persze, tudjuk, hogy egyetlenegy lökés kell csak ahhoz, hogy az ember elinduljon valamerre, és ez a lökés Porr Benedeket egy iskolai kiránduláson éri utol egy telefonhívás formájában: egykori osztálytársa váratlan haláláról értesítik.
Valami folyton véget ér: az ember türelme, a tanév, egy régi osztálytárs élete… S ha ezek egymásra tolulnak, nem lehet mát tenni, mint elindulni, és valami újat keresni. Ha az ember középkorú és a halál bekacsint az ablakán, leltározni kezd. Porr Benedek csupa középszerűséget, csupa megalkuvást,, csupa kényelmes félmegoldást, és csupa magányt talál – így hát elhatározza, hogy „netovább!”
A regény egy szimbólumokkal teli, már-már a romantika korát idézően misztikus mű. Sokrétű szimbólumait első olvasásra talán nem is lehet felgöngyölíteni. Nekem mindenesetre a Csongor és Tünde ugrott be legelőször, mint rokon alkotás. Az életút, a választás, a látszólagos véletlenek ereje, a terek-helységek szimbolikája, az utunkba kerülő figurák… Később Faust figurájával rokonítottam hősünket, amennyiben nyomorult életét kész odaadni valamiért, ami önmagán kívül található. És végül én is oda lyukadtam ki, ami Vörösmarty és Goethe műveiben is közös: a mesék legkisebb királyfiához, aki holtából feltámadva megérdemli az értelmes életet.
No, de térjünk vissza tanárunkhoz, aki a „netovább” után magyarázatokat akar találni, és keresni kezdi a furcsa helyzeteket, olyasmit, ami addig nem volt. És megtalálja az immár társ nélkül maradt Bartolomei Ágotát, hogy virtuális társává váljon, valamiféle megmagyarázhatatlan kötődés okán. Ágota által viszont megtalálja Marát, hogy az apaságot is átélhesse, és részt vegyen egy szomorú rituáléban, mely során Mara kislánya harmadszor is meghal. (Itt hosszasan lehetne reflektálni a hetes és a hármas szám misztikus jelentésére…)
Nem tudom, miféle húrok pengnek mindezek után/közben hősünk lelkében. Látni, hogy özvegyen-árván is teljesebb lehet mások élete a magunkénál, elég nagy megrázkódtatás lehet. Ahhoz mindenképpen elég nagy, hogy Porr Benedek, egy véletlenül útjába kerülő autót lestoppolva céltalan útra induljon. És azon sem csodálkozom, hogy útja során a bűbájos felszín mögött (mintegy az elhagyott értelmes életek ellenpontozásaként) bűnök búvópatakára talál. Egy krimi kellős közepén érti meg, mibe is csöppent, és – miközben a leselkedő halál elől bujkálva próbál valamiféle értelmet találni a mindennapokban – maga is majdnem egy gyilkosság áldozatává válik. Itt válik olyanná a helyzete, mint valamiféle modern Fausté: úgy tűnik, értelmetlennek tűnő élete mások szolgálatában fejeződik be, amikor megakadályozza a kiszemelt műkincsek elrablását. És itt Porr Benedek középiskolai tanár története véget is ér. Az a Porr Benedek akit eddig ismertünk, nincs többé. Mint a mesebeli királyfi, hamvaiból kel új életre Bartolomei Ágota hűséges ápolásának köszönhetően. Megérett valamiféle új életre, amiben örökli a királyságot a szépséges királykisasszony oldalán.
Természetesen az egész utazás valamiféle beavatási szertartásként értelmezhető, melynek végén Porr Benedek megérti az egyetlen fontos dolgot: hogy az élet csak jelkép, amit a női princípium felemel és megtölt értelemmel. Éppen ezért a férfi számára semmi nem lehet fontosabb, mint annak szolgálatában felmagasztosulni (Társként, apaként). Persze, boncolgathatnánk itt a nő életének értelmét is a regényből visszaköszönő motívumok alapján: Bartolomei Ágota a gondoskodás, Mara pedig az anyaság jelképe, és haj, de sokat mond az is, hogy egyik társ, másik gyermek nélkül maradva is folytatni képes, amibe belekezdett!
Magyarázatra szorulhat talán a mű címe: A Néma galambok utcája mitikus helyszín, érthetetlen módon ide járnak meghalni a galambok. Tehát egyfajta átjáró az öröklétbe, vagy – az archaikus szemlélet szerint, ami a létezést körforgásként értelmezi – egy másik életbe. Ugyanakkor ez az a helyszín, ahol a rablásra sor kerül, és ahol hősünket egy aprócska női pisztollyal lelövik. Mindezek után talán nem meglepetés, ha azt mondom, ezzel a halállal, amiből végül szinte hihetetlen módon visszatér, Porr Benedek jogot szerzett magának az életre. Úgy értem, egy értelmes életre, amiben a szolgálat, a segítés természetes – nemcsak módszer, hanem cél is.
A könyv tehát ilyenformán a valóságba rejtett mítosz, a tárgyakba, helyszínekbe rejtett jelképiség, az elmúlásba rejtett újjászületés, egyszóval a végtelen lehetőségek hirdetője, olyan végtelenül optimista, ugyanakkor az élet tényeibe kapaszkodó mű, amilyent mostanság keveset olvasni. Egyféle útmutatás a modern ember számára: merre keressen ajtót, ha – Porr Benedekhez hasonlóan – úgy érzi, bezárult előtte minden. Talán egyféle próbálkozás, hogy visszahelyezze az embert elfelejtett, megtagadott helyére a természet és az élet örök körforgásában.