Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés

Grecsó úgy mesél, mint a nagy mesélők. Bár időben és térben, stílusban és átélt élményben is messze esnek egymástól, nekem Tamási Áron jutott róla eszembe..

hirdetés

A Harminc év napsütés egy kötetnyi rövid írás, egy sor friss szemmel, érző lélekkel, szerető bájjal megírt karcolat az életről. A fülszöveg alapján valahogy nem tűnt a kötet számára adekvát címnek ez a Harminc év napsütés, inkább hatásvadásznak éreztem, de mire az olvasás felénél jártam – a kérdéses történetig még nem érkezve el –, már tudtam. Ez a könyv valóban tartalmaz harminc évnyi napsütést.

Mindig is szerettem Grecsó könyveit, már azt a kettőt-hármat, amit kézbe vehettem. Valahogy úgy tud megragadni egy-egy eseményt, mintha azokból nőne ki a világ, mintha köréjük csoportosulhatna minden egyéb, és együtt, egymásra hatva hozzák létre nemcsak azt a fiktív valóságot, amit műnek nevezünk, hanem annál sokkal többet. Ezernyi apró csápot, tapogatót, amivel az olvasóba belenyúl a szöveg, s ott megtapadva gyökeret ereszt, kivirágzik, terem. A különleges kapcsolat alapja pedig a cinizmustól mentes, őszinte, lélekből jövő nyelv, amiről mintha lekopna az egész posztmodern máz, hogy a szavak, eredeti frissességüket visszakapva, üdén jelezzék azt, amire eredetileg hivatva voltak.

Olyan valódi békével, be-bepárásodó szemmel olvastam, mintha a magamé lenne minden írás. Mintha a magam kisvárosi botladozását, munkás szüleimet, paraszt őseimet láttam volna a lapokon. Mintha nekik kellene bólogatnom, amiért minden gond és baj, és szégyenletesnek érzett esemény ellenére végül, lám, mégis minden rendben van. Grecsó úgy mesél, mint a nagy mesélők. Bár időben és térben, stílusban és átélt élményben is messze esnek egymástól, nekem Tamási Áron jutott róla eszembe annak a mélyen átérzett szeretetnek az okán, amellyel mindkét szerző a világot, benne a családja sorsát, abban pedig önmagát szemléli.

Benne van ezekben a szövegekben, a karcolatok végén levő csattanókban a gyerek kíváncsisága, a kamasz ügyetlen nyeglesége, a fiatal férfi önmutogató, csak azért is büszkesége, és benne van a tévelygő vagy éppen nyugodt, letisztult értékrendű felmenők odavágása is, az orra koppintás tanító gesztusa s a cinkos összekacsintás is. Ami pedig hiányzik belőle, az a békétlenség, a szemrehányás, az éles szó, a bizonytalan tapogatózás, a bántó szándék. Én ezért szeretem Grecsót: mert úgy tud mesélni magáról, mintha rólam mesélne. S mintha az ember útja valahogy önmagából simulna bele abba a végtelen, furcsa mintázatú szövevénybe, ami ismeretlen ősöktől nyúlik ismeretlen unokák felé. S mintha az embernek semmi más dolga nem lenne, mint tovább menni ezen az úton, onnan, ahol éppen találja magát. S ha így nézzük, megbocsáthatóvá, sőt: szerethetővé válik a szülők összes rossz döntése, a bosszantó viselkedésminták, a gyerekkort megkeserítő ezer tévedés. Az alcím szerint a könyv “Egy csendes kalendárium”, amibe a szerző azt gyűjti össze, amit fontosnak talál, csakúgy, mint a nagyapja a magáéba.

Békés és léleksimogató alkotás a Harminc év napsütés mindarról, ami az embert elszomorítja, őrületbe kergeti, kudarcra ítéli, hiszen végül kiderül, hogy éppen ezek a pillanatok lettek azok a létrafokok, amiken felkapaszkodva nézhetjük végül csendes, bölcs mosollyal a kibontakozó, sajátos mintázatot, amit kéretlenül kezdtek el az őseink, és amit mi magunk viszünk tovább a világba. És ki tudja: az is lehet, hogy az egész nem ilyen egyszerű. Az is lehet, hogy a feloldozás nemcsak egyirányú, hanem oda-vissza működik: a feláldozott életekért nemcsak valamiféle elégtételt nyújt az unoka sorsa, hanem igazolja is a legféltettebb, soha ki nem mondott reményeket.

Grecsó szeretettel nézi a szülőváros kopott utcáit, megértéssel gondol a múlt összes szereplőjére, büszkeséggel meséli az átélt idők történéseit. És ettől minden, ami volt, mintha még egy esélyt kapna az életre. Mintha ez legitimálná a létezését, s ezáltal valamiféle személyes mitológiát teremtene. Egyszerűen lenyűgöző a mesélésbe bújtatott (újra)értékelés nyugalma, biztonsága, természetes bája.

Megveszem Grecsó Krisztián: Harminc év napsütés | Magvető Kiadó | 235 oldal

Te is írtál már erről? Klikk!

Linkparnereink: miner.hu | konyvkukac.freeblog.hu | Amadea blogja | Olvasokkk! | zakkant olvas | Keményfedél | *DuDuS* olvas | Könyvélmény-beszámoló | Könyvgalaxis | Bibliotéka | Csillagpor könyvsarok | Könyvesem | jeges-varga | Juharfa | Annamarie irkál | Nani & Zitus | Könyvekkel suttogó | Bridge olvas | könyvmoly blog | FFG BooK | Könyvek az életemből | Könyvkritikák | picurka olvasmányai | memoir könyvei | Gigi olvasmányai | Rita olvas | Zenka szerint a könyvek | Freeblog Könyv | Footer.hu - Kulturális magazin | PillowBook | Olvasószoba | Könyvvizsgálók | Könyvespolc | Kortárs irodalom | Világirodalom | eMBé virtuális könyvespolca | Agave Könyvek | Mindenki hajtogatja a magáét... | Filmtrailer - Film, mozi, DVD