Három írói véna – 61 éves Ken Follett

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Ken Follett a walesi Cardiffban született 1949. június 5-én. 10 éves volt, amikor a szüleivel Londonba költöztek, itt járt egyetemre is, filozófiát tanult. Egy három hónapos újságírói tanfolyamot követően a cardiffi South Wales Echonál, majd a londoni Evening Newsnál kereste a kenyerét, a 70-es évek végére pedig az Everest Books kiadóhoz került. Az írást az elején csupán hobbyból űzte, az 1978-as Tű a szénakazalban azonban egy csapásra világhírűvé tette.


Munkásságát a regények stílusa és témája szerint négy szakaszra szokták tagolni. A Tű a szénakazalban sikerét követően öt másik thrillert írt abban a stílusban, amelyben honfitársa, Frederick Forsyth is kiemelkedő olvasnivalókat termel az utókornak. Ezek a történetek a kémek világába kalauzolnak, a helyszín pedig változatos: az Egy férfi Szentpétervárról az első világháborúban játszódik, a Teherán az 1979-es iráni forradalom idején.

A 80-as évek végén és a 90-es évek elején Follett áttért a történelmi regényekre. A sokszereplős, több szálon futó cselekmények hiteles történelmi háttereket rajzolnak meg. A katedrális például a középkori Angliában játszódik, és egy katedrális felépülését követi végig. A Veszélyes gazdagság cselekménye családi és üzleti intrikák körül forog a viktoriánus-kori Londonban; Az ígéret földje az észak-amerikai kolóniákról szól az amerikai szabadságharc idején.

Follett a 90-es évek végén váltott újra stílust. Ezeknek a regényeknek a cselekménye a jelenben játszódik, ezek amolyan high-tech thrillerek. Az Éden kalapácsában például a földrengést, mint potenciális terror-eszközt használja, A harmadik ikerben a biotechnológia bugyraiba kalauzol. A Michael Crichton-típusú regényeket sem az olvasóközönség, sem a kritikusok nem fogadták kitörő örömmel, Follett is hamar leszokott a témáról.

A 2000-ben megjelent Zérókódban a már jól bevált amerikai és szovjet kémek háborúja a téma, az első amerikai szatelit fellővésének előestéjén járunk. A Vadmacskák és a Hat nap múlva telihold újra azt a Follett-et takarja, akivel a Tű a szénakazalban megismerkedhettünk. Hősei bátor titkosügynökök, akik az ellenség vonalai mögött szabotálnak, információkat cserélnek, háborúk kimenetelét határozzák meg. Legújabb regénye, a 2007-es Az idők végezetéig A katedrális egy fejleménye, és Follett a regényhez az ihletet a spanyolországi Vitoria-Gasteiz katedrálisában kapta. A spanyol város köszönete jeléül egy egész alakos szobrot állított Ken Follettről.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •