Mathias Bröckers német újságíró (valamint összeesküvés-elméleti megfigyelő és kutató) azokban a napokban (de már az eseményeket megelőzően) éppen egy olyan könyv megírásán fáradozott, amely általános összeesküvés-elméletekkel foglalkozik. A New York-i és washingtoni események hatására aztán átírta a könyvét.
Szeptember 11-ig történelmi és elméleti példákon keresztül tanulmányozta az összeesküvések jellegét – 11-én azonban hirtelen lehetősége nyílt arra, hogy az aktuális történéseken vizsgálja ugyanazt. A mindennapi eseményekhez fűzött kommentárjait szeptember 13-ától vetette papírra, illetve publikálta a Telepolis online magazinban. Ezeknek a jegyzeteknek a nyomtatott változata az Összeesküvések, összeesküvés-elméletek és szeptember 11. titkai.
Az első része a könyvnek az általános jelenséggel foglalkozik, és teljes mértékben tudom ajánlani a konspirációs teóriák mindkét táborának. Olyan általános tételeket állít fel, vezet le, magyaráz meg és bizonyít be, amelyeken még a legszkeptikusabbak is elgondolkoznak. A bio-összeesküvés kicsit erőltetett, de a logikát nem nélkülözi. Eszerint az élet 3.5 milliárd évvel ezelőtt egy molekuláris összeesküvésnek az eredményeként jött létre. Tudom, tudom, ez már mindennek a netovábbja. Dehogyis. Bröckers nagyon frappáns magyarázatot vág hozzá, hidd el nekem, utána már megfontolod te is! A pénz összeesküvése valamint a Cion bölcsei (meg az illuminátusok és Hitler kapcsolata) közel sem ennyire képtelenség. A zsidó-összeesküvés gyökerei III. Napóleon koráig vezethetők vissza: 1864-ben egy ügyvéd írt egy pamfletet Napóleon zsarnoki uralma ellen (amelyért a szerzőt be is börtönözték), amely pamfletet később tévesen idézték, értelmezték és használták. Így született meg a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei a századforduló környékén.
A pénz összeesküvése külön bekezdést érdemel az én kis beszámolómban is. Noha a 21. századra a világ gazdasága sokat változott, és bizonyos törvények, szabályok és rendszerek már nem működhetnek úgy, mint Mózes idejében, azért Bröckers magyarázata rávilágít néhány olyan dologra, amely a harmadik évezred egymást követő gazdasági válságait idézi elő. Bröckers a levezetést a görög városállamok és a Római Birodalom idejéből kezdi. Az akkori gazdaságot egy olyan fogyasztóvédelmi rendelkezés szabályozta, amely ma nem csak hogy nem ismert, de elképzelhetetlen: a kamatszedési tilalom. (Képzeld el, minden pénzintézet lehúzhatná a rolót holnaptól.) A kamat hatalmát egy példával szemlélteti:
„egyetlen, egy fillér értékű aranydarabka, amelyet József, az ács, Jézus nevű fia születésekor, időszámításunk 0. évében 0,5 százalékos kamattal befektet, 1749-re akkora aranyrögöt érne, mint az egész Föld. 1990-re „József fillérje” 134 milliárd, Föld-nagyságú aranyrögöt érne. Ez a növekedés előbb-utóbb nemcsak a planetáris, hanem a szociális kereteket is szétfeszítené, mert behozhatatlan előnyt jelentene néhány pénztulajdonosnak a szegények többségével szemben.”
Erre tartunk. A pénz a gazdaság motorja, forognia kell. Szükség van kölcsön- és hitelügyletekre, de a kamattörvényt Mózes idejében is olyan szabályokba ágyazták bele, mint a szombat év vagy a jubileumi év. A rendszer ma már nem így működik. Egy ketyegő bombán ülünk.
A könyv második része (kb. 80%-a) 9/11–gyel foglalkozik. Kitér olyan esetekre, mint Daniel Pearl halála; vizsgálja Mohamed Atta kapcsolatait az ISI-vel (a Pakisztáni Titkosszolgálattal), pontosabban annak vezetőjével; szó esik a Kanadában bebörtönzött Delmart Vreelandről, aki 2000 augusztusában a rácsok mögött vetette papírra: let one happen, stop the rest, és lehetséges terrorista-célpontokként többek között az ikertornyokat és a Pentagont is megnevezte; kitér az olajhoz közeli korporációk és a fegyvergyárak szerepére, az ázsiai gáz- és olajlelő helyekért zajló sakkjátszmákra, a pakisztáni titkossszolgálat drog-ügyleteire és a CIA Bin-Ladenhez fűződő kapcsolatára. A szerző éleslátását igazolja az a tény is, hogy a könyvben, amelyet 2002-ben fejezett be, egyféleképp megjósolja a 2004-es madridi és a 2005-ös londoni merényleteket. Mint kifejti, szükségszerű, hogy a szeptember 11-ét követő afganisztáni hadjáratban, majd az iraki invázióban az USA legfontosabb szövetségesei a saját bőrükön tapasztalják a “gonoszt”, és ezáltal fokozottan jogosnak érezzék az ázsiai intervenciót. Mellesleg az említett két ország népe is könnyebben lenyeli, ha a vezetőség idegen ország háborúját támogatja, a fiaikat más kontinensre küldi meghalni és a költségvetés nagy részét fegyverkezésre költi. Úgy lett. Úgy van ma is.