1620. május 1-jén született a horvátországi Ozalyban vagy Csáktornyán a Muraközben. Édesanyja, Széchy Magdolna korán meghalt, apja, Zrínyi György 1626. december 26-án halt meg. Dédapja Zrínyi Miklós volt, a szigetvári hős. Apja halála után II. Ferdinánd gondoskodott róla és Péter öccséről, öt gyámot jelölve ki melléjük. Az árvavagyont azonban a gyámok kezdték széthordani, így a király egy év után a neveléssel Pázmány Pétert bízta meg. A grazi jezsuita kollégiumban, majd Bécsben és Nagyszombatban tanult. Pázmány hatására kezdte el érdekelni a magyar nyelv és irodalom, nagy hatással volt rá az 1635-1637 közötti itáliai tanulmányút, amelyet Szenkvicy esztergomi kanonokkal tett meg. Itáliai tanulmányútján a gyakorlatban is megismerkedett a korszerű politika fortélyaival, elméleti aspektusait Machiavelli műveiből tanulmányozta. Minden tehetsége és a törökellenes hadjáratokban szerzett hírneve sem volt elegendő nádorrá választásához, így nem valósíthatta meg célját, a független magyar királyság megteremtését.
Hazatérése után birtoka védelme érdekében állandó harcokat folytatott a törökök ellen, felszabadította Muraközt, védte Magyarországot, Erdélyt, Karintiát és Stájerországot. A családi birtok megosztotta öccsével: ő maga Muraközben maradt, Péter a tengermelléki földeket kapta. Miklós magyar, Péter pedig horvát nyelvű költővé vált. Nyelvismerete sokak csodálatát kivívta, magyarul, horvátul, olaszul, latinul, törökül anyanyelvi szinten beszélt. Egyre-másra halmozta a katonai sikereket és miután 1664 januárjában 240 kilométerre hatolt be az ellenséges vonalak mögé, ahol felégette a török utánpótlást szolgáló eszéki Dráva-hídat, előkészítve ezzel a tavaszi hadjáratot, Európa-szerte Magyar Marsnak kezdték el aposztrofálni. Miután látta, hogy a Habsburgok nem támogatják a törökök elleni háborút és a törökökhöz hasonlóan garázdálkodnak az országban, nemzeti pártot igyekezett szervezni, amellyel kivívta a bécsi udvar rosszallását.
Zrínyi elsősorban katonának tartotta magát, s csak másodsorban költőnek. Ennek ellenére a 17. századi magyar barokk irodalom legkiemelkedőbb alakjává vált, írói-költői munkássága a legnemesebb értelemben vett nemzetszolgálat. Írói munkássága összegezte mindazt, amit a 17. század közepére Magyarországon az udvari kultúra, politikai és katonai műveltség, történetírás és államelmélet, poétika és retorika, etika és teológia felmutatott. Főművében, a Szigeti veszedelem ajánlásában a következőt írja: „Fabulákkal keverem az históriát”, amelyből kiviláglik, hogy tisztában volt az irodalmi fikció szerepével. Dédapja hősi történetét úgy dolgozta fel eposzában, hogy közben tanítani, nevelni kívánta a magyar politikai vezetőket. Bemutatta az összefogás (concordia christiana) szükségességét a török hódítóval szemben, hangoztatta a morális megújulás szükségességét. Mindezt a korabeli poétikák legnemesebb műfajának tartott eposz (carmen heroicum) teljes formai kelléktárának alkalmazásával, Tasso elméleti fejtegetései szerint öntötte nyelvi formába. Az égi és földi szféra együttes szerepeltetése, a csatajelenetek képszerűsége, a leírások dinamizmusa mind a barokk ízlés, mentalitás, gondolkodásmód jellegzetessége. A műben a magyarság sorskérdései fogalmazódnak meg magas művészi fokon, s ez jelzi, hogy a magyar irodalomban már ebben az időszakban is az átlagosnál erősebb volt a közéleti és eszmei inspiráció, a közösségi (vallási és nemzeti) létkérdések iránti vonzódás. Megírásának körülményeiről 9. ének első négy versszakában számol be, hivatkozva arra, hogy a műalkotáshoz szükséges nyugalmat állandóan megzavarja a kanizsai török. Zrínyi 15 énekben, 1566 versszakban adja elő dédapja 1566-os helytállását, a szigeti ostrom, a vármegszállás történetét. Az eposz műfaját a Scaligerig visszanyúló barokk esztétikai értékítélet a legmagasabb rendűnek tartja. Dédapja emlékének, az elérendő esztétikai, poétikai és morális célnak a nagyformátumú műfaj felelt meg. Zrínyinek a műben több paradoxont kellett hitelesítenie. Egy küzdelemnek csak akkor van tétje, ha a szembenálló felek közel azonos nagyságrendűek. Itt hatalmas a túlerő, 100 ezer törökkel szemben 2500 magyar, másrészt a magyar vereségnek erkölcsi győzelemmé kellett válnia. Az ellentmondást erkölcsi, eszmei szinten úgy oldja fel az elbeszélő, hogy Zrínyi és a magyarság összeforrott, erkölcsös közösség; a mű végére széthúzóvá váló török sereg ellentéte. De ellentétei az író Zrínyi korának magyarságának is, és megvalósítói is azoknak az eszméknek, melyeket a költő-hadvezér prózai munkáiban kifejt. Tartalmilag, szerkezetileg kisebb epizódokra bontja a történetet, ahol a szembenálló felek létszáma megegyezik. Az első ostromot csak a tizedik énekben írja le. A mű legnagyobb értéke a rendkívül tudatos kompozíció. A Szigeti veszedelem személyes hitelű eposz, hiszen szerzője tárgyához értő hadvezér volt, aki „nem iszonyodásból ismerte az embervért, mint az udvari költők”, és „aki maga is benne van az eposzban, maga is epikus hős”. Szerb Antal szerint ezt úgy kell elképzelni, mintha az Iliászt Akhilleusz írta volna meg, vagy „az Aeneist a gyermek Ascanius, akit kézen fogva vezet ki atyja az égő Trójából”
Egyéb művei: A Tábori kis tracta egy átfogó katonai kézikönyv egyetlen elkészült fejezete. A Vitéz hadnagy katonai elmélkedések laza gyűjteménye; középpontjában az ideális hadvezér tulajdonságainak megrajzolásával. A Mátyás király életéről való elmélkedések című munkájában Mátyást ideális uralkodónak tartja, s megrajzolásánál Zrínyi sokat merít Machiavelli A fejedelem című művéből. A Ne bántsd a magyart! Az török áfium ellen való orvosság című nagyhatású tanulmányának első részében a helyzetképet rajzolja föl. Zrínyi európai-, sőt világtörténelmi kontextusban vizsgálja az ország helyzetét, s rámutat arra, hogy egyetlen hatalomnak sem áll érdekében a magyarság segítése (elsősorban a török elleni harcban). A belső helyzetet az önzés, a széthúzás gyengíti. A 2. részben az önálló és állandó hadsereg felállításának igényét fejti ki; a hadsereg parasztokból állna, a nemesség anyagi támogatásával. A zárógondolat –
„Elfussunk? nincs hová, sohun másutt Magyarországot meg nem találjuk, senki a maga országából barátságunkért ki nem mégyen, hogy minket helyheztessen belé. A mi nemes szabadságunk ez ég alatt sohun nincs, hanem Pannóniában. Hic nobis vel vincendum, vel moriendum est” – majd Vörösmarty Szózatában teljesedik ki: „Itt élned, halnod kell!”
1651-ben Bécsben jelent meg az Adriai tengernek syrenaia. A cím emblematikus és enigmatikus. A szirén a barokk esztétikában a költő jelképe (Tasso és Marino is használja); az Adriai-tenger pedig a Zrínyi birtok és Magyarország határa. A cím jelentése: Zrínyi Miklós magyar költő. Tudatosan felépített kötet: tartalmazza első feleségéhez írt szerelmes verseit, az ún. idilliumokat, epigrammákat, a Feszületre című ódát, a Szigeti veszedelmet, s a kötetet a Peroratio zárja.
Prózai művei ugyancsak ezt a komplexitást mutatják: európai szintű tájékozottsággal, a barokk retorika színvonalas alkalmazásával s a magyarság sorsáért érzett felelőséggel írt politikáról, honvédelemről, katonai fegyelemről, társadalmi morálról. Mátyást királyt tekintette példaképnek, az ő centralizált állama szolgált követendő mintául az anarchiába fulladó, magát a töröktől megvédeni képtelen 17. századi magyar államnak és politikai vezetésnek. Saját korát éles kritikával igyekezett rábeszélni a feladatokra, felvázolta a lehetséges jövőképeket és a megmaradás esélyeit is. Mindezek egyértelműen jelzik, hogy Zrínyi írói munkássága a magyarországi barokk műveltség legértékesebb teljesítményei közé tartozik.
1664. november 18-án több magyar és horvát főúrral vadászni ment Csáktornya környéki kursaneczi erdőbe. A vadászat végeztével már indultak volna hazafelé, amikor Póka István aki horvát nyelven közölte Zrínyivel: „Én egy kant sebesítettem, mentem a vérén: ha utána mennénk, elveszthetnők.” Zrínyi fogta a rövid puskáját, lóra kapott, és egyedül a vadász után nyargalt. Nem sokkal ezután Guzics kapitány öccse, egy Majláni (Maglani, Magliani) nevű savoyai fiatalember, Angelo nevű olasz inasa és a lovásza is követték őt. Közülük Guzics tért vissza a riasztó hírrel, hogy Zrínyit baj érte. A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült. A közvéleményt sokkolta a halálhír, a halálesetnek közvetlen szemtanúja nem volt. A baleset után sokan összeesküvésre, gyilkosságra gyanakodtak. Különösen a bécsi udvar számára jött jól az egyre kényelmetlenebbé váló Zrínyi halála.
Forrás:
Kósa László (szerk.): Magyar művelődéstörténet, Osiris, Budapest, 2003.
Nemeskürty István: Kis magyar művelődéstörténet, Szent István Társulat, Budapest, 2003.
http://enciklopedia.fazekas.hu/
Wikipédia