A legyek ura: hogyan legyek ura?

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Az írótól származó fenti idézet szorosan kapcsolódik a regény mondanivalójához. Azt gondolhatnánk, hogy a józanész, az emberi értelem segít abban, hogy elkerüljük az ösztönlét szintjére való süllyedést. Pedig ehhez, nem is kell olyan sok minden. Az a legnagyobb dolog, ha emberségesnek tudunk maradni.


Golding 1954-ben megjelent regénye, egy csapatnyi különböző korú angol fiú történetén keresztül mutatja be, milyen is az, amikor az egymásra utaltság, az akarat érvényesítésének szándéka, és a hatalomvágy, fokozatosan demoralizálja és elvadítja az emberi természetet.

A regény szereplői egy szerencsétlen baleset következtében egy lakatlan szigeten rekednek, felnőtt kísérőik mind meghalnak. Az idilli hangulatú szigeten, úgy tűnik, együtt tudnak működni. Fontos döntéseket hoznak meg, például, hogy túlélésük érdekében tüzet kell gyújtaniuk.  A kalandregénynek induló történet azonban, csakhamar átvált a hatalom megszerzéséért folyó küzdelembe. A kezdetben aranyos, szimpatikus fiúkként megismert szereplők, olyan változásokon mennek keresztül, amely minden várakozást felülmúl. A csapat két törzsre oszlik. Míg egyik törzs az életben maradásért harcol, egységben próbálja tartani a csapatot, addig a többiek csak vadászni és szórakozni szeretnének.

Egyre többen csatlakoznak (ki önszántából, ki kényszerből) a vadászó, vad, féktelen társasághoz. A történet végére, már csak Ralph, a kezdetben megválasztott vezér és Röfi, a dundi és okos dolgokat mondó fiú maradnak, akiket nem kap el a hév, és ellen próbálnak állni a kegyetlenkedő, eltorzult társaknak. A regényben fokozatosan érezhető a feszültség, érezni, hogy valami megállíthatatlanul rossz fog bekövetkezni. A történet egyik tetőpontja, amikor egy este a tábortűznél a saját magukat felbőszítő gyerekek, egy vadászatot imitálva, hatalmas energiákat generálva, megölik Simon-t, aki a sötétben szaladt feléjük riadtan az erdőből.

Bár a Harry Hook rendezésű filmben, a regényhez képest, a karakterek kevésbé vannak kibontva, mégis mélyen érintőek az egyes szituációk. A fentebb említett ominózus gyilkosság meg olyan megrendítőre sikerült, egy ideig csak pislog az ember. A történtek után, valahogy sejteni lehet, hogy ennyivel még nem lesz vége a sztorinak. Ezek után még több rossz következhet. Ami nemsokára be is következik. Maradék emberségüket is elveszítve, szemernyi jóindulatot sem mutatva, megölik Röfit, Ralph egyetlen támaszát. Innentől a már amúgy is elszabadult, féktelen indulatok a tetőfokukra hágnak és hajtóvadászat indul Ralph ellen. Ralph menekülni kényszerül, bár hamar belátja, hogy a szigetről nem szabadulhat. Azonban mégis elég hatékonyan rejtőzködik, mert a többiek nem bukkannak a nyomára, ezért felgyújtják a szigetet. A végső megmenekülést egy arra járó csatahajó (a filmen harci helikopter) jelenti, amelyről észrevették a tüzet.

[youtube width=”560″ height=”345″]http://www.youtube.com/watch?v=vw5VqjtZkys[/youtube]

A film több mozzanatában is eltér a regénytől, nem annyira részletes. Mégis a hangulata magával ragadó, állandó szorongásérzetet kelt, még a vidámabb pillanatokban is. Phillipe Sarde zenéje magával ragadó, nagyon tetszett. Bár a regényt nem pótolhatja film, úgy gondolom érdemes megnézni.

A film és a regény végén is levonhatjuk a fájó következtetéseket. Fájó belegondolni, hogy hogyan változhat az emberi természet, hogyan veszíthetjük el önmagunkat, hogyan változik meg az értékítélet egy csapásra bizonyos körülmények között.

A regényből készült még egy korábbi filmes feldolgozás (1963) Peter Brook rendezésében.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •