Krimi, történelem és görög mitológia

100
Vidd hírét!
 
 

Delphoi az ókori Görögország legkedveltebb és legismertebb jóshelye volt. A görögök nem kezdtek háborúba anélkül, hogy a Püthiát, a jósda papnőjét meg ne kérdezték volna. Egyszerű emberek is gyakran fordultak a jósdához személyes problémáikkal, mint például azzal a kérdéssel, hogy az ijfú legény a szépséges ámde szegény lányt, vagy rút gazdagot vegye feleségül. Népszerűsége és nagy tekintélye miatt távoli népek uralkodói is gyakran fordultak Püthiához. Időszámításunk előtt 336-ban a makedón király, Nagy Sándor is megfordult Delphoiban, az ókori Görögország történelmének ezt a mozzanatát örökíti meg és láttatja hősei szemével Fabian Lenk az Idődetektívek sorozatának hatodik kötetében.

A három jóbarát – Kim, Leon és Julian -, valamint titokzatos macskájuk, Kija ismét belépnek a Szent Bertalan bencés kolostor régi könyvtárának különös termébe, a Tempuszba, ahonnan az idő-tér segítségével a múltba utazhatnak. Egy vásári gyülekezeten botlanak egy lakókocsiba, amelynek oldalára kristálygömböt festettek, s amelynek belsejében egy jósnő pillant az ügyfelei jövőjébe. A gyerekek ennek apropóján repülnek vissza az időszámításunk előtti Delphoiba, ahol nagy a készülődés, hiszen napokon belül tiszteletét teszi a városban a makedón király, Nagy Sándor. A húszéves király azért jön a görög városba, hogy a jósnőt kérdezze, mielőtt Théba és Athén ellen indulna. Nagy Sándor érkezése előtt azonban eltűnik a jósnő, aztán az egyik pap és még egy pásztor is. Vajon Apollón átka sújtott le a jósdára, vagy valaki csalni próbál? A gyerekek ez utóbbit sejtik, és nyomozni kezdenek. Vérnyomokat találnak a forrásnál, fekete gyapjú maradványait a forrás közelében egy bozót ágain, szemtanúi lesznek egy furcsa levélváltásnak, és folyton az az érzésük, hogy valaki követi őket. Vajon sikerül megoldani a rejtélyt még a király érkezése előtt?

A jósda rejtélye az Idődetektívek sorozat hatodik része. A gyerekek korábban az ókori Egyiptomban, Marco Polo korában, a vikingek birodalmában, az ókori Rómában és a középkori kalózok korában is felgöngyölítettek már egy-egy bűnügyet. Most az ókori Görögországba vezet az útjuk, s a kisregény több egyszerű ókori kriminél vagy kalandregénynél: a könyv végén található történelmi háttérnek és a szószedetnek köszönhetően ez egyféle történelmi lecke is, kevés görög mitológiával fűszerezve. Karácsonyra ideális ajándék a gyerekeknek. Én személy szerint ennyire izgalmas gyerekkönyvvel utoljára akkor találkoztam, amikor a A kísértet kastélyt olvastam. A gyerekek egyszerűen imádni fogják Kim, Leon és Julian kalandjait.


Vidd hírét!