Vissza a gyökerekhez: Doppler

100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Mark Boyle, a Freeconomy közösség alapítója, 2008-ban eredetileg egy évre mondott le a pénz használatáról, de aztán úgy hozta a sors, hogy a mai napig megtartotta ezt az életformát, és mára elég sokan csatlakoztak a mozgalmához. Szinte teljesen függetlenül él a fogyasztói társadalom minden elemétől. Kommunikációs célokból ugyan számítógépet és telefont használ, de semmi mást nem. Egy biofarmon él, ahol önkéntesként gyerekeket tanít hagyományos foglalkozásokra: mezőgazdaságra, kovácsmesterségekre, asztalosságra. – Ehhez némiképp hasonlít Erlend Loe főszereplője is, Andreas Doppler.


Doppler 2003-ban úgy döntött, hogy elege lett az emberekből, elege lett a fogyasztói társadalomból és a családját a városban hagyva kiköltözött Oslo fölé, a hegyekbe, alig három kilóméterre a várostól. (Konkrétan nem írja, hogy 2003, de van egy utalás a könyvben egy novemberi focimeccsre, amelynek a hangjai feljutnak hozzá is az Ullevaal Stadionból, és ezen Norvégia Spanyolországgal küzd a portugáliai Európa Bajnokságon való részvételért. A meccs 0-3-ra végződik, ezt Doppler a hangokból ítéli meg, és levonja a következtetést: „Norvégia nem jut ki a portugáliai EB-re. Ez van.” – erre a találkozóra pedig 2003 november 19-én került sor.)

Doppler egy kerékpáros baleset következtében dönt úgy, hogy elege lett az emberekből. Megüti a fejét, bizony. Ez persze nem azt jelenti, hogy megbolondul – az ítéletet a szerző nem mondja ki a feje felett, az olvasókra bízza. Az egész történetet Doppler meséli el egyes szám első személyben. A balesetet követően elgondolkozik, és úgy dönt, hogy elmenekül az emberektől. Kiköltözik tehát az erdőbe, ősemberként beveszi magát egy sátorba, leöl egy jávorszarvast (a borját pedig maga mellé veszi), és éli a mindennapjait. Neki is vannak persze olyan szükségletei, amelyek beszerzéséhez elengedhetetlen az emberekkel való érintkezés. Nagyon kívánja például a sovány tejet és az édességet. Előbbit egy bevásárlóközpontból szerzi be füstölt szarvashúsért cserében, az édességet (és egyéb élelmiszert) pedig Düsseldorf úr házából cseni el. Míg rá nem jön Düsseldorf úr, és rajta nem kapja a tolvajt.

Doppler teljesen normálisan viselkedik – vagy mégsem? Mark Boyle-hoz hasonlóan ő is érzi a változás szükségességét. Elege lett a fogyasztói társadalomból, az anyagi javak hajszolásából, a szupermarketekből, a karácsony előtti szédületes forgatagból, a város zajából, a karrierből, és úgy érzi, vissza kell térnie a természethez, le kell térnie arról az útról, amely elkerülhetetlenül a vég felé viszi az emberiséget – eddig stimmel. Doppler azonban már az embereket sem bírja, nem akar senkivel sem találkozni. Még a családjával sem. (Noha szereti őket, szereti a feleségét, a lányát, a kisfiát…) És ez kicsit túlmutat azon, amit mi, emberek között élő, karácsony előtt vásárló, karriert építgető, szupermarketben (is) vásárló halandó lények normálisnak tekintünk. Az ember felelősséget kell vállaljon a családja iránt, nem lehet csak úgy egyik napról a másikra, minden ésszerű ok nélkül hátat fordítani a családnak, az anyjával hagyni a két gyereket, és felvonulni a hegyekbe. Vagy lehet? Mely pontig fogadható el Doppler érvelése? Hol van az a pont, ahol azt mondjuk: ennyi volt? Szerinted, kedves olvasó, hol lépte át Doppler az ép ész határát? Amikor elesett a kerékpárral? Vagy amikor felköltözött a hegyekbe? Vagy amikor a kisfiát is maga mellé vette?…

Erlend Loe Norvégia legnépszerűbb kortárs írója. A 41 éves férfi Oslóban él, forgatókönyvíróként is tevékenykedik. Stílusa különleges, egyes kritikusok a naiv művészethez is szokták sorolni műveit. Mondanivalójának kihangsúlyozásához – ahogy a Dopplerben is – gyakran használ ironikus hangnemet, figurái viccesek, nem tartózkodik a túlzásoktól sem. Magyarországon a Scolar Kiadó figyelt fel a norvég íróra, nekik köszönhetően lapozhatja a magyar olvasóközönség Erlend Loe könyveit.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •