Dennis Lehane humora a Kenzie-Gennaro-sorozat második részére szinte egészen elfogyott, de ez nem von le semmit a mű értékéből. Sőt, kicsit megnyugodtam: ez az az író, aki annyira megtetszett a Viharsziget és a Titokzatos folyó olvasásakor. Itt már közel járunk ahhoz a szinthez, pedig ez még csak a második regénye. Talán nem annyira kiforrott, mint Teddy Daniels szövetségi rendőrbíró története, de a címben is szereplő Sötétség (így, nagy kezdőbetűvel) közös. Egy része mindenképp.
A regény témája az emberi élet és az emberi tett erkölcsi szempontból vizsgált kétértelműsége, de mindez egy olyan véres sztoriba burkolva, amelybe szinte belefullad a morális mondanivaló. Ez persze egy krimi esetében soha nem negatívum! Lehane főhőse adott pillanatban arra keresi a választ, hogy vajon az áldozat, a gyilkos vagy a gyilkos gyilkosának élete ér-e többet; az író mindeközben szakértőként járja be a pszichológia és az elmekutatás egyes területeit (a szakszavak használata, a leírások mélysége arra enged következtetni, hogy alaposan utánajárt a témának), az elme szakadásának lehetséges okait is sejteti, és egy brutális történettel szemlélteti azt, amikor a romlottság, a Sötétség feltör a mélyből, és kitölti az emberben az ürességet. Ne szaladjunk el az mellett, hogy egy krimihez képest mennyire jól idézi Shakespeare-t.
A második kötetben Patrick Kenzie és Angela Gennaro egy neves psztichiáter fiának a védelmére vállalkoznak, s ezzel a nyitójelenettel a Sötétség, fogd meg a kezem annyira ártatlannak tűnik, mint egy ékszerlopás Poirot repertoárjában. A pszichiáter úgy véli, hogy a fiára veszély leselkedik, s a fenyegetés mögött a két magándetektív a bostoni ír maffiát gyanítja. A kegyetlen ír maffiózók viszont bocsánatos bűnbe esett szerzetesek ahhoz képest, ami hamarosan a felszínre kerül Dél-Boston többségében írek lakta munkásnegyedében, és volt olyan pontja a regénynek, ahol azt hittem, hogy ebbe még Thomas Harris, a Hannibal atyja is belepirulna. Az kétségtelenül mesteri, ahogy Lehane fogja a szétgurult szálakat, lassan összeszedi őket, és a különböző irányból ugyanazon pontba tartó fonalakat addig követi, míg az olvasó előtt fel nem bukkan a gombolyag. Ez a gombolyag viszont irtózatosan bűzlik, és a munkásnegyed múltjába is bele kell túrni, hogy végül minden a helyére kerüljön. Kiderül, hogy az előző generáció téves cselekedetei képesek veszélybe sodorni gyerekeik életét. Miközben az ír maffiózókról tovább száll a gyanú árnyéka, egy rejtélyes sorozatgyilkos szedni kezdi áldozatait. Képbe kerül az FBI is, és kiderül: a megcsonkított, megkínzott áldozatok nem újkeletűek. Az FBI két évtizede nyomoz az ügyben, és sokkal több gyilkosságról van szó, mint amiről a közvélemény valaha is tudomást szerzett. Egy gond van csupán: a sorozatgyilkos a rácsok mögött ül már a hetvenes évek óta. Valaki tehát átvette a módszerét. Ennél rosszabb a helyzet. Nem valaki. Valakik. Többen vannak. A legújabb célpontok pedig Patrick Kenzie szerettei. Üzenetet is kap: nem mentheti meg az összeset.
Kenzie és Gennaro karaktere finoman fejlődik tovább a második történetben. Kapunk némi utalást az első kötetben lezajlott cselekményekre, de semmi olyan nem történik, ami miatt az első nélkül a második rész olvashatatlan vagy követhetetlen lenne. Magánéletük ugyanúgy része marad a történetnek, és szorosan kapcsolódik a regény cselekményéhez, ahogy a múltjuk is. A két magándetektív kapcsolata egy következő szintre ér – mondhatjuk úgy is, hogy közelebb kerülnek egymáshoz -, Patrick (vagy inkább Lehane) humora pedig kissé megkopik. Ettől olyan az egész, mintha Patrick (és Angela) egy kicsit felnőttebbé válna. A régi szereplők közül felbukkannak Devin és Oscar nyomozók, valamint Bubba, Patrick barátja is.
A regény magyarul az Agave Kiadó gondozásában jelent meg. A sorozat negyedik kötete nálunk 2011-ben várható (ez szolgált a 2007-es Hideg nyomon c. film alapjául), míg a tengeren túlon 2010 végén jelent meg a hatodik Kenzie-Gennaro darab.