Amerikából nézve Zell parányi pont csupán. Valahol Európa közepén. De pinzgaui szemmel Pinzgau fővárosa. Tízezer lakos, harminc háromezres hegycsúcs, ötvennyolc sílift, egy tó. Na meg két amerikai a legkeményebb télben, belefagyva a síliftbe. Akár hiszed, akár nem.
Simon Brenner nemrég lépett ki a rendőrségtől, tizenkilenc éves szolgálattal a háta mögött, most meg a Meierling Nyomozóirodának dolgozik. Zellben, ebben a kis nyugat-ausztriai városkában kapja első munkáját: egy idős amerikai házaspár rejtélyes halála ügyében nyomoz, akik múlt télen szószerint belefagytak a síliftbe. Az amerikaiakat valaki, feltehetően csellel, beültette a síliftbe, majd megállította a szerelvényt, amikor az már kellőképpen eltávolodott a talajtól. Brenner már decemberben is dolgozott az ügyön, igaz akkor még hivatásos rendőrként. Most viszont magánnyomozóként van jelen Zellben.
A rendőrség december óta nem haladt egy lépést sem előrébb a nyomozással, így Brennerre marad a rejtély megfejtése. Mi sem természetesebb. Az első számú gyanusítottnak tökéletes alibije van. Legalábbis úgy tűnik. Brenner úgy dönt, hogy az eddigieknél is alaposabban utánajár ennek az alibinek – az neki jobban megy, mint jelentést írni a Meierling Nyomozóirodának.
Ha lecsupaszítjuk, Wolf Haas története csak halkan pukkan, durranásról szó sem lehet. Az alapsztori gyenge, a bűntény motivációi átlátszóak, a gyanúsítottak a szokásosak, nincs csavar és nincs meglepetés. Felöltöztetve viszont (majdnem) csillagos ötöst érdemel Brenner nyomozó első esete. Vajon mivel öltöztette fel ennyire jól Wolf Haas a történetet, ha nincs benne szuperzsaru, nincs száguldozós üldözés, nincs véres jelenet, rettegés, és semmi olyan, amitől más regények (esetenként) annyira ütősek tudnak lenni?
Wolf Haas elsősorban a stílusával alkotott nagyot. Újszerű, friss, szórakoztató. Az olvasót tegezve szólítja meg, ezt a hangnemet már az első sorokban megüti, és így folytatja végig. Olyan, mintha a legközelebbi haverod mesélné el egy kocsmában két sör között Brenner nyomozó történetét. A gondolatokat nagyon lazán fűzi egymáshoz, gyakran el is kalandozik, eltér a tárgytól, aztán egy ugrással ismét Brennernél és a nyomozásnál tart, hogy alig két-három bekezdéssel később ismét valahol teljesen máshol járjon. Más esetben dühösen átszaladtam volna a sorokat, magamban fortyogva, hogy ez csak rizsa, mellébeszélés, blá-blá-blá, valamiből csak fel kell építeni azt a 190 oldalas regényt, különben novellának is rövid lenne – de nem így Wolf Haas esetében. A mondatait betűnként szívtam magamba, egy-egy sort újraolvastam, hangosan felnevettem, ismét újraolvastam (mert minden nap nem lát ilyent a szemem), aztán a feleségemnek hangosan is felolvastam (mert minden nap ő sem olvas/hall ilyent).
Wolf Haas Salzburg tartományban született, pszichológiát, németet és nyelvészetet tanult. Ez utóbbi érződik is az írásán: nagyon könnyedén és furfangosan bánik a nyelvvel. (Tegyük hozzá, a fordító is nagyszerű munkát végzett!) Reklámszövegíróként kereste a kenyerét, mielőtt a regényíráshoz hozzákezdett volna. Brenner nyomozó történeteiből hetet írt, aztán 2003-ban kijelentette, több krimit nem ír, és a nyomozóját is nyugdíjba küldi. A hírek szerint 2009-ben visszatért a műfajhoz, és Brennert is visszahozta. Ha így van, reméljük, hogy a Scolar Kiadónak köszönhetően a folytatás magyarul is olvasható lesz.