Örkény István : návtsI ynékrÖ

Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Fontos, hogy a nevekre ügyeljünk. A szerző a lényeg kiemelésére törekedett, nem mutathatott be semmitmondó egyéneket. Ez persze nem azt jelenti, hogy elég a neveken átfutni. Ki, de mikor, hogyan és hol? Ez az egyetlen helyes használati mód. Figyelem! Aki valamely ideológiával vagy cselekedettel nem ért egyet, lapozzon tovább. Nincsenek érthetetlen portrék, csupán meg nem értett nevek.


Örkény István 1912. április 5-én született Budapesten. A budapesti Piarista Gimnáziumban érettségizett le és édesapja hatására, aki több gyógyszertár tulajdonosa volt, a Műegyetem vegyészmérnöki karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait. Később átiratkozott a gyógyszerészeti karra, ahol 1934-ben végzett, majd vegyész diplomát is szerzett. 1938-39 között Londonban és Párizsban élt, de a háború kitörésének hírére, 1939. szeptember 1-jén az utolsó vonattal még haza tudott jönni. ’41-ben Tengertánc címmel megjelent első novelláskötete, de nem sokkal ezután a doni harctérre hívták be munkásszolgálatra. 1943-ban hadifogolytáborba került és egészen ’46 karácsonyáig nem engedték haza. Itt jegyezte le a hazatérése után kiadott, a háború viszontagságait dokumentarista módon bemutató életsors szociográfiákat (Emlékezők – Amíg idejutottunk, Lágerek népe, Voronyezs). A háború hatására, mely életének leggroteszkebb és legabszurdabb élménye volt, kis időre elfordult a fiatalkori műveiben felbukkanó groteszk szemlélettől. Ez az időszak nem tartott sokáig és az 1956-ban megjelent Ezüstpisztráng írásai már az egypercesek felé mutatnak.

’56-ban részt vett a tüntetésen, a reformkommunisták tagja volt, így 1962-ig nem közölték írásait. Ez idő alatt polgári végzettségének megfelelően az Egyesült Gyógyszergyárban dolgozott. Szabad idejét továbbra is az írás töltötte ki. ’62 után ismét megjelenhettek a novellái, majd 1966-ben a Tóték kisregény változata, melyet ’67-ben bemutattak a Thália Színházban, és később Fábri Zoltán rendezésében vászonra is vittek (Isten hozta, őrnagyúr!). Ez meghozta számára a várt sikert.

’68-ban jelentek meg először egyperces novellái. Ez a műfaj és stílus addig a világirodalom számára is ismeretlen volt, nevét is maga Örkény fogalmazta meg. Az egyperces a mű terjedelmére utal, egy perc alatt elolvasható, néhány soros, vagy legfeljebb 2-3 oldalas írás. Tömör írás, jellemzője a szövegszerűség, néhol minden egyes szónak többletjelentése van, de akár egy üres lap is jelentéssel bírhat. A közlés minimuma a képzelet maximumát követeli meg az olvasó részéről. Az író egyenlő partnerként tekint az olvasóra, mint olyan „íróra”, aki jelentéseket társít művéhez, továbbgondolja, önmagában leképezi és újrateremti, átülteti hétköznapjaiba. Ezeket a miniatűr remekműveket áthatja a groteszk és az abszurd, így műveiben nem tekinthetjük a világot egyértelműen jónak vagy rossznak; szélsőségesen össze nem illő képzeteket, szituációkat társít a legtermészetesebb módon, így egyszerre nevetséges és borzongató. „A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik végérvényest a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít.” Az egypercesek metsző, olykor nyomasztó hangulatán át egy röhejes, szánalmas, ijesztő, összefüggéstelen világkép leledzik, a körülöttünk zajló élet. Gyakran dokumentumelemek, valóságos vagy fiktív dokumentumok képezik irodalmát. Egésze apró módosításokkal rávilágít azok elképesztően őrült mivoltára.

”Vigyázat! A kapu harap!” Vigyázat! Nem közlekedhetünk az utakon örkényi fordulatokba való botlás nélkül. Életművére a háború abszurditása nyomta rá bélyegét, és tette képessé arra, hogy egyszerre kívülről és belülről szemlélje mindazt, amit életnek nevezünk. Valahogy minden eszme, cselekedet, embertípus és szó eltávolítható önmagától, relativizálódik, olyan visszacsattanó értelmet nyer melyben a világ szisztematikusan felépített rendszere elemeire hullik és megcáfolja önmagát.

Egyperceseinek listáját 1979-ben bekövetkező haláláig bővítette, ezen kívül több színművet is írt (Macskajáték, Vérrokonok, Pisti a vérzivatarban). Munkásságáért kétszer József Attila-díjban részesítették (1955-ben és 1967-ben), valamint Kossuth-díjjal (1973) és Párizsban a Fekete Humor Nagydíjával (1969) is jutalmazták.

Örkényt olvasva, sokszor csak úgy magam elé nézek, sokszor csak úgy magad elé nézel, sokszor csak maga elé néz, sokszor csak úgy magunk elé nézünk – zsebünkben a holnapi újsággal.

Forrás: Mohácsy Károly, Vasy Géza – Irodalom (Krónika Nova, 2003),  Örkény István honlap és Wikipédia


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •