Silentium! A Brenner nyomoz!

Írta : Wolf Haas
Eredeti cím : Silentium!
Eredeti kiadás : 2006
Magyar cím : Silentium!
Fordította : Bán Zoltán András
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 229
79
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Brenner ismét nyomoz. Ezúttal a híres salzburgi katolikus fiúinternátusba kell beköltözzön, hogy a sok szag között (a növendékek kipárolgása, ami „hát nem az a kimondott rúzsalugas”; a segédprefektusi szoba szaga, ami Brennert a rendőrkaszárnyára emlékeztette; a savanykás ételszag, ami a földszintről egészen a padlástéri kápolnáig felszivárgott), szóval a sok szag között kiszimatolja azt, hogy vajon igaz-e Gottlieb vádaskodása, miszerint őt a jelenleg püspöki kinevezés előtt álló Schorn atya huszonnyolc évvel korábban az intézet alagsori zuhanyzójában egy kicsit …khm… megbibézte. Gottlieb persze csak fokozatosan volt képes felidézni gyerekkori emlékeit a pszichológusnál. Előbb csak arra emlékezett, hogy mise alatt tartott neki az atya egyszemélyes higiénia-tanfolyamot a zuhanyzóban, amikor mindenki más a padlástéri kápolnában volt; aztán majd egy év kellett elteljen ahhoz, hogy visszaemlékezzen arra, hogy már az öltözőben levetette a ruháit, amire addig nem volt példa; és csak egy újabb év múlva emlékezett arra, hogy bizony a lelkiatya is kicsit nekivetkőzött a higiénia oktatásnak.


Előre úgy tűnik, hogy Brennernek nem túl nehéz a feladata. Csak fel kell keresse ezt a Gottliebet, és elbeszélgessen egy kicsit vele. Gottlieb viszont nem egészen olyan formában kerül a színe elé, hogy beszélgetni lehessen vele. A kezét például a vasárnapi szentmise alatt az alagsorban csocsózó kamaszok találják meg a csocsóasztalban. Valaki a réteges memóriával rendelkező Gottliebet szó szerint feldarabolta. Brenner nem is sejti, hogy Salzburgban mibe tenyerelt bele. Gottlieb ugyanis nem az utolsó áldozat, lesz itt még olyan darabolás, hogy „ne tudd meg, a mészárszék egy rokon értelemű szó ehhez képest.” A történet annál csavarosabb, hogy itt egy bekezdésben a lényeget minden spoiler nélkül kifejtsem, és nem vagyok teljesen biztos benne, hogy pontosan idézni tudnám a történtek menetét – de Wolf Haasnál soha nem ez a legfontosabb. A lényeg, hogy felbukkan a híres Salzburgi Ünnepi Játékok alelnöke, aki történetesen az elhunyt apósa, a fesztivált rendező iroda titkárnője (Brenner régi ismerőse), egy gyanús házasságközvetítő iroda, ahol a fiúinternátusbeli prefektus az igazgató, az asszisztense pedig annak a pszichiáternek a felesége, akihez Gottlieb az évek során gyónni járt. Az olvasó egyre jobban eltéved a részletek között, de Brennernek lassan összeáll a kép, és a maga módján kérdezgetni (értsd: szaglászni) kezd.

Ahogy azt már Wolf Haastól korábban is megszokhattuk, nem a cselekményé a főszerep a regényben. Valljuk be őszintén, a Silentium!-ból az olvasók többségének annyi marad meg, hogy Salzburgban játszódik, az Ünnepi Játékok is a képbe kerülnek, van egy katolikus fiúinternátus, feldrabolt hullák és egy házasságközvetítő iroda. Na meg az, hogy az olvasó végigröhögte a könyvet. Amivel Wolf Haas engem megfogott, az a hihetetlenül egyedi stílusa, a humora meg az utánozhatatlan mellébeszélései – és ez utóbbit a legnagyobb jó szándékkal írtam. A stílusáról a korábbi könyvek kapcsán már szóltam: attól annyira jó, hogy egyedi. Az olvasót tegezi, a történetet úgy adja elő, mintha a legközelebbi barátjának mesélné két sör között, egy sült kolbász mellett, egy grillező teraszán. Ebből fakadóan azon se lepődj meg, ha találsz a szövegben nem éppen irodalmi kifejezéseket, írásmódokat, például az izé, vagy a határozott névelők használata a személynevek előtt: a Gottlieb, a Brenner, stb. Ezeket Wolf Haas (és a magyar fordító) nem azért használja így, hogy Balázs Géza felsikoltson, ha olvassa; sokkal inkább az a szándéka a szerzőnek ezzel, hogy úgy érezd: ez egy hihetetlen sztori, amit valaki teljesen kötetlenül, szabályoktól mentesen, hangulatosan elmesél. „Miért, mire számítottál?”

Ezért van az a sok mellébeszélés is. Egy-egy hasonlatra nem sajnál két-három bekezdést, ha arról van szó, hogy azt meg is magyarázza. Gottlieb fokozatos visszaemlékezését például egy orosz rúdugró teljesítményéhez hasonlítja, majd meg is magyarázza ezt, tulajdonképpen leírja a rúdugró esetét is. Máshol meg egy tárgy „segíti” az elkalandozásban: amikor Schuh kisasszony egy operára szóló jegyet nyom Brenner markába, akkor elmeséli azt is, hogy Brenner „egy fél emberemlékezettel ezelőtt” hogyan szökött át a bécsi Staatsoper egyik előadásának szünetében a szomszédos sztriptízbárba. A zuhanyzóban talált öngyilkos meteorológus története egyszerűen fenomenális – pedig a cselekményhez annál több köze, minthogy ott találták meg az internátus zuhanyzójába, egyáltalán nincs.

A Silentium! Brenner negyedik története, és jön még több is. Az olvasóterem is jelentkezik hamarosan az ötödik Wolf Haas krimivel, de a szerző rajongóinak jó hír, hogy 2009-ben, a korábbi ígéretekkel ellentétben, megszületett a hetedik Brenner-sztori is, szóval lesz még folytatása az osztrák magánnyomozó eseteinek.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •