Wolf Haas: Mint az állatok

Írta : Wolf Haas
Eredeti cím : Wie die Tiere
Eredeti kiadás : 2001
Magyar cím : Mint az állatok
Fordította : Bán Zoltán András
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 228
65
Vidd hírét!
  •  
  •  

Brenner csak azért fogadja el Schmalzl ajánlatát, hogy még egy ideig Bécsben maradhasson. Mert – legyünk őszinték – különben melyik magánnyomozó vágyna arra, hogy kiderítse, Bécsben kik szórnak gombostűvel telepakolt kutyakekszet az Augarten ösvényeire, amitől szerencsétlen állatok sorra pusztulnak. Miközben Brenner nyomozó a kutyagyilkost keresi, megismer pár lehetséges gyanusítottat: egy kamaszlányt, kit a kutya megharapott gyerekkorában; a kamaszlány édesanyját, aki joggal gyűlöli az incidens miatt a négylábúakat; egy állati vagyonkezelőt, aki a Babi kutya vagyonát kezeli – miért, ilyen is van. Ám a Babi kutya a minap halálra mart egy nőszemélyt a parkban, és ez miatt megeshet, hogy elaltatják a közveszélyes ebet. Már ha bebizonyul, hogy Babi volt a támadó és kiadja a hatóságoknak a tulajdonosa. De ha elaltatják, oda a vagyon, és nem marad pénz sem egy hiper-szuper állatmenhely felépítésére. De akkor ki szórja a gombostűs kutyakekszet Bécs leghíresebb barokk parkjában? Na ez az, ami mind mellékes egy Wolf Haas krimi esetében.


Az ötödik Brenner-történetnél ugyanúgy kusza és homályos a cselekmény, mint az előző krimik esetében (bár itt szinte végig követni tudtam, és a sok mellébeszélés ellenére sem veszítettem el a fonalat), és itt is az egyszerű, hétköznapi nyelvezet lendít nagyot az egészen. Azt már két hét alatt el fogod felejteni, hogy ki volt a bűnös, milyen indítéka volt gombostűt rejteni a kutyakekszbe, és hogyan jött rá Brenner a megoldásra – legfeljebb annyi ha megmarad, hogy Bécsben Brenner kutyagyilkost keresett, és időközben előkerült még valami más is. A nyelvezet, az elbeszélés stílusa – az előzőekhez hasonlóan – maradandóbb élményt szerez. De az ötödiknél már nem működik olyan intenzitással, mint korábban. Vajon miért?

Talán azért, mert nem változott szinte semmi. Lehet, hogy én vagyok a hibás, amiért pár hónap leforgása alatt bedaráltam Wolf Haas négy-öt krimijét, és az amúgy friss és irodalmi művekben szokatlan humora már nem hatott üdítően az ötödiknél. Talán ha beosztom, hogy egy félévre egy jusson Brenner történeteiből, akkor jobban hat. Így azonban az ötödik esetnél már nem vihogtam olyan intenzitással, mint korábban, és a poénok többsége kicsit fakónak, kopottnak tűnt.

A második részben ott a nyitójelent a grillezőben, ahol a megbízó sült csirkét eszik, miközben Brennerrel beszélget – felejthetetlen. A negyedik epizódra ott volt az a kényes ügy a püspökjelölttel, akit az egykori diákja azzal vádolt, hogy huszonvalahány évvel korábban az intézet zuhanyzójában (Wolf Haas kifejezésével élve) megbibézte őt. Maga a feltételezett szituáció megidézése és Haas roppant jól megválasztott kifejezése (megbibézte) megadta az alaphangulatát a műnek, és újat nyújtott az előző részekhez képest. Ehhez még hozzájött az a jelenet, amikor Brenner elaludt az operában – tiszta kabaré. Az ötödikre sajnos nem futott már valami hasonlóan jól működő dolog, bár a kutya-sztorihoz Haas nagyon jól válogatta össze a közmondásokat és népies kifejezéseket: köti az ebet a karóhoz, kutya jó dolga van, kutyagumi, kutyául érzi magát, stb. Hozzáteszem: ez nagy mértékben a fordító érdeme is, hiszen könnyen lehet, hogy élt a magyar nyelv adta széles lehetőségekkel.

 


Vidd hírét!
  •  
  •