Képeslapos gyilkosok világhírű szerzőpárostól

Írta : Liza Marklund – James Patterson
Eredeti cím : The Postcard Killers
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : Üdvözlet a gyilkostól
Fordította : Torma Péter
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 224
70
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

A cikk címében van egy aprócska ferdítés: valójában nem az Üdvözlet a gyilkostól című krimi svéd-amerikai szerzőpárosa – mint olyan – világhírű, hanem egyenként maguk a szerzők. Liza Marklund az egyik legnépszerűbb svéd írónő, aki 1998-ban elnyerte a legjobb svéd krimiírónő díját, 1999-ben pedig az év szerzője volt, emellett 2004-ben a 4. legnépszerűbb nőnek választották Svédországban.  James Patterson az egyik legtermékenyebb amerikai krimiszerző, 63 könyvével szerepelt eddig a New York Times sikerlistáin, mi több, a Forbes 2010. augusztusban összeállított ranglistája szerint a 2009. június – 2010. június időszak legjobban kereső írója volt.  Nos, egy ilyen párosítás mellett az ember joggal veheti magas elvárással kezébe a könyvet. Habár, azt sohasem voltam képes teljesen megérteni, hogy miképpen tud két személy együtt könyvet írni úgy, hogy az ne legyen hátrányára a történetnek.


Az Animus Kiadó gondozásban 2011-ben megjelent, Üdvözlet a gyilkostól rögtön egy gyilkossággal indít – és a klasszikus krimiktől kissé szokatlan módon – az olvasó is megismerkedhet a gyilkosokkal. (Ez amúgy végigvonul az egész regényen, több későbbi gyilkosság során – sőt más kontextusban is – találkozunk velük.)  A cselekmény röviden: különböző európai nagyvárosok szállodáiban fiatal párokat találnak átvágott torokkal, különös pózba rendezve. Jacob Kannon New York-i gyilkossági nyomozó már több hónapja üldözi a különös gyilkosokat, személyes bosszúvágytól fűtve: a Rómában meggyilkolt pár női tagja a lánya volt. A nyomozást nehezíti, hogy a gyilkosok után nem sok nyom marad, mindössze azt jelzik, hogy hol tervezik a következő gyilkosságot: egy-egy helyi újság valamelyik újságírójának küldenek képeslapot az illető városról, majd – ha nem sikerül időben megakadályozni a gyilkosságot – a meggyilkolt párok holttestéről. Stockholmban egy bűnügyi újságírónő, Dessi Larsson kap képeslapot. A svéd fővárosba is eljutó Kannon nyomozó kissé nehezen veszi rá a nőt – és a svéd nyomozó hatóságokat –, hogy együttműködjenek vele, de miután világossá válik számukra, hogy a férfi mindenkinél többet tud ezekről a gyilkossági esetekről, belemennek a közös munkába. Habár a nehézfejű, kissé agresszív és ápolatlan nyomozóval nem könnyű megférni egy helyen. És ahogy az a legtöbb gyilkosság esetében lenni szokott, a gyilkosok itt is hibáznak, így Jacob és Dessi egyre közelebb kerülnek hozzájuk, rájönnek a gyilkosságokat összekapcsoló közös motívumra, és – ami szinte alapvető feltétele egy bűnügy felderítésének – az indítékok is egyre világosabbá válnak számukra.

Alapvetően egy nagyon jó bűnügyi regény… lehetett volna az Üdvözlet a gyilkostól, hiszen érdekes a témája és helyenként kellőképpen izgalmas és pörgős is. Számomra a nagy gondot azonban az jelentette, hogy csak helyenként, sajnos ugyanis elég sokszor leült, ellaposodott a cselekmény, és a szerzőpáros által bevetett váratlan csavarok – jóllehet voltak közöttük igencsak meglepő fordulatok is –, nem mindig voltak képesek ezt felrázni. Ezt tetézte az, hogy nem éreztem kellőképpen kidolgozottnak a szereplőket, a két – amúgy teljesen ellentétes jellemű – főszereplő karakterei is csak a regény végére állnak úgy-ahogy össze, a többi szereplő – beleértve a gyilkosokat is, akiknek a premier plánban való szerepeltetéséből is többet ki lehetett volna hozni szerintem – pedig szinte jelentéktelen mellékszereplővé válik. Ez feltehetően részben abból fakad, hogy viszonylag kevés a leíró rész a regényben, szinte minden a párbeszédekből derül ki, így szinte az volt az érzésem, mintha filmet néznék, és nem könyvet olvasnék. Jómagam egyébként nem vagyok a többoldalas leíró részek híve, és szeretem a pörgős, párbeszédekkel tarkított regényeket, ezt azonban soknak éreztem. Egyszóval, számomra csalódást okozott a könyv, túlságosan felületesnek éreztem, pedig néhány mellékszál esetében érdemes lett volna sokkal mélyebben merülni a részletekben.

Az Üdvözlet a gyilkostól tipikus példája annak, hogy amiért valamit két világhírű szerző alkot, attól az még nem feltétlenül lesz nagy siker. Liza Marklundtól még nem olvastam, viszont skandináv krimit és James Patterson-könyvet igen, és azok esetében nem volt az az érzésem, hogy csak azért futottak volna be, mert szerzőik korábban hírnevet szereztek maguknak. Viszont az, hogy az Üdvözlet a gyilkostól világsiker lett – amint azt a borítója is hirdeti – feltehetően a szerzőpáros ismertségének köszönheti elsősorban, és nem magának a regénynek.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •