„Aki alkot, visszafele nem tud lépni –
s ha már kinőtt minden ruhát,
meztelenül borzong a végtelen partján,
míg fölzárkózik mögé a világ.”
Ki olvas ma Szilágyi Domokost?
Szilágyi Domokos 1938-ban született Nagysomkúton (Románia), szegény, de művelt családban. A középiskolát Szatmáron végezte, majd 1955-ben a kolozsvári Babes-Bolyai 
Tudományegyetem magyar szakának hallgatója lett. Itt tanára és példaképe volt Szabédi László, akitől szemléletében és emberi tartásában is rengeteget tanult. Költői indulása is egyetemi éveire datálható, első versei 1956-ban az Utunk című folyóiratban jelentek meg. 1958-59-ben az Igaz Szó kolozsvári belső munkatársa volt.
Az egyetem elvégzése után, 1960-ban Bukarestbe került, ahol az Előre című napilap munkatársa lett. Első önálló verseskötete 1962-ben jelent meg Álom a repülőtéren címen, melyről a későbbi jóbarát, Bodor Pál írt méltatást az Utunkban. Korai költészetére József Attila, Szabó Lőrinc és Weöres Sándor volt nagy hatással, de már ekkor megmutatkozott sajátos moralizáló, groteszk látásmódja is. Az ún. Forrás-nemzedék tagja volt, egyike azon költőknek-íróknak, akik a világháború utáni erdélyi költészet alaphangját adták.
A hatvanas években egymás után jelentek meg verseskötetei: Új kenyér, Szerelmek tánca, A láz enciklopédiája, Garabonciás, Búcsú a trópusoktól. Ezekben e kötetekben felnőtt- és gyerekversek egyaránt találhatók, már ha lehet/szabad így kategorizálni alkotásait. De tény, hogy szívesen írt gyermekeknek, életének utolsó, súlyos betegséggel küzdő szakaszában is tudott játékosan, könnyedén szólni a legifjabb olvasókhoz. Kiváló műfordító is volt, elsősorban modern román költőktől és Walt Whitmantól fordított. Irodalomelméleti munkásságának csúcspontja az Arany János művészetéről írott kismonográfiája, mely 1969-ben jelent meg Kortársunk, Arany János címmel.
A hetvenes években, egyre súlyosbodó betegségével küszködve, hangja mindinkább elkomorult, költészetét lassanként gyász, kételkedés és szorongás hatotta át. Néhány kötetcím: Erdei iskola, Fagyöngy, Sajtóértekezlet, Felezőidő. Formailag is megváltozott költészete, az avantgárd nyelvi formáitól a hagyományos versszerűséghez tért vissza. Utolsó kötete, a halála előtt megjelent 699 soros Öregek könyve már egyértelműen a végső számvetés és a búcsúzás hangjait szólaltatja meg.
Magánélete is magában hordozta a tragikumot: első felesége a kiváló költőnő, Hervay Gizella volt, tőle született fia, Szilágyi Attila (becenevén Kobak). A kisfiú az 1977-es bukaresti földrengésben életét vesztette. Második felesége Nagy Mária volt.
Szilágyi Domokos 1976. november 2-án Kolozsvárott önkezével vetett véget életének. Négy nappal később itt temették el a házsongárdi temetőben, ahol sírjánál Nagy László búcsúztatta.
Néhány éve kiderült róla, hogy a hírhedt Securitate ügynöke volt. Az ügy hátterének tisztázása folyamatban van, családja közzétett egy sor dokumentumot, a spekulációkat elkerülendő. Szőcs Géza költő például így nyilatkozik.
“Akinek a szeme kék,
Takarója a nagy ég.
Akinek a szeme zöld,
Puha ágyat vet a föld.
Akinek barna,
Eledele alma.
Akinek fekete,
Liliom a tenyere!”
“Felnőtt” versből való idézettel kezdtem, gyerekversből valóval fejezem be. Kérdéssel kezdtem, határozott kijelentéssel fejezem be: az olvas ma Szilágyi Domokost, aki a modern világ káoszában lélekre, érzékenységre, gyermeki mélységekre vágyik…