Stanisław Lem: Solaris

Írta : Stanisław Lem
Eredeti cím : Solaris
Eredeti kiadás : 1963
Magyar cím : Solaris
Fordította : Murányi Beatrix
Kiadó : Kriterion Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 1977
Terjedelme (oldalszám) : 214
80
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Kris Kelvin a Solaris bolygó körül keringő űrállomásra érkezve kész tényekkel találja szemben magát. Dr. Gibarian, a pszichológus Kelvin régi ismerőse halott; dr. Snaut, a kibernetikus furcsán viselkedik, a kezét gézkötés borítja, néhol vérnyomok látszanak; dr. Sartorius, a fizikus bezárkózott, szintén furcsán viselkedik, nem hajlandó senkit beengedni a laboratóriumába. Dr. Kelvin kérdéseire senki nem ad egyértelmű válaszokat, csak dr. Snaut is annyit vet oda: megérti, ha majd neki is lesznek vendégei. Ha vendégei – így, többes számban – nem is, de vendége hamarosan lesz dr. Kelvinnek is: Harey, a rég elhunyt felesége jelenik meg a szobában, az űrállomáson, miközben ő kipiheni az út fáradalmait. Dr. Kelvin elsőre azt hiszi, hogy álmodik, majd azt, hogy hallucinál. Pedig nem; Harey, ha nem is ember, de azért hús-vér teremtés, az egykori Harey pontos mása.


A Solaris – mint az a tudományos leírásokból menetközben kiderül – egy messzi csillagrendszerben található bolygó, felületét egyetlen, összefüggő, kocsonyaszerű óceán borítja, s a bolygó körül két nap kering: egy vörös meg egy kék, felváltva hol vörös-, hol meg kék színbe borítva a Solaris-féle világot. Az emberek, a földi tudósok évtizedek óta keresik a módját annak, hogy kapcsolatot teremtsenek egy távoli civilizációval, egy élőlénnyel, és sokan úgy vélték, hogy a Solarist borító plazmaóceán reagál a különböző jelekre, érzékeli a körülötte történteket, talán értelmes lény is – csak éppen a kapcsolatfelvétel módját nem találták még meg.

Dr. Kelvin érkezése előtt azonban furcsa dolgok történtek. Az óceán teremtett kapcsolatot az űrállomáson tartózkodókkal, és nem fordítva; tette mindezt a lehető legfurcsább módon: szubatomi anyagból embereket alkotott újra az űrállomáson élők emlékképei alapján. Ha úgy tetszik: az óceán beletúrt az emlékezetük legmélyére, mondhatnánk úgy is, hogy beszkennelte az agyukat, és létrehozta azt, amit az elméjük legmélyén elrejtve talált, amivel senki sem büszkélkedik. Ezért rejtőzködik Sartorius is a laborban; dr. Kelvin egykori szerelme, Harey is egy ilyen emlékkép csupán – de tökéletes mása az egykori földi Harey-nek. Ezek az idegenek egy dologban különböznek az eredetiektől: nem lehet őket elpusztítani. Már dr. Snaut is megpróbálta, és dr. Kelvin is megpróbálja. Visszatérnek.

Önmagukban ártatlanok, de vajon mennyire veszélyes az, ha dr. Kelvin újra beleszeret a néhai felesége pontos másába? Mire vezet ez? Hol a határ? Elfogadja-e az ember ezt a fajta kapcsolatot egy idegen civilizációval? Egyáltalán: idegen civilizációval teremtett kapcsolatot az emberiség, vagy saját emlékeinek a tükörképével? Ezeket a kérdéseket boncolgatja Stanisław Lem a Solarisban, s a kérdések egy részét lebegni hagyja, hadd rágódjunk mi rajta.

A Solaris nem egy hagyományos sci-fi, ahogy arra Kánai András, a SF Magazin irodalmi szerkesztője is felhívta a figyelmet. Az Édenhez hasonlóan ez sem egy könnyű olvasmány, hiszen Lem nem az akcióra fekteti a hangsúlyt, hanem a filozofikus mondanivalóra. Helyenként érezhetően arra törekszik, hogy az olvasóval is minél jobban megismertesse azt az elképzelt világot, amely az ő képzeletében született meg. Bevezet a szolarisztikába, elméleti leckét tart az általa kitalált bolygóról – a szöveg ezeken a részeken olvasmányos, de a sok idegen kifejezés miatt gyakran nehezen érthető. A párbeszédek pörgősek, a jellemábrázolást is leginkább ezekre a beszélgetésekre építi, dr. Snaut-ot is főleg az alapján ismerjük meg, ahogyan beszél, amit mond. Mint már említettem, teljesen nélkülözi az akciót, nincs alien-típusú, nyálkás-szörcsögő idegen lény, nincs véres leszámolás, sem lézerfegyver. A befejezés, ha nem is meglepő, de mindenképp rendhagyó: a történetet lezárja, a felszínre hozott kérdésekre valamelyest választ is ad, de a kérdések által hordozott problémára nem kínál megoldást.

Lem a Solarisban azt a megismerhetetlent tárja a hősei elé, amelyet az ember soha nem lesz képes megérteni. Azért nem, mert rossz helyen és rossz eszközökkel keresi. A Solarison a tudósoknak végre sikerül egy idegen civilizációval találkozni, s a kapcsolfelvétel is megtörténik, bár ez nem olyan értelemben, ahogyan azt bárki is képzelte. A lényeget dr. Snaut szavaival adja át: „Nyavalyát kellenek nekünk másfajta világok! Tükröket akarunk! Mihez kezdenénk msáfajta világokkal? Elég nekünk a magunké, az is a torkunkon akadt. Saját eszményített képünket keressük: az egyik bolygón legyen a miénknél fejlettebb civilizáció, a másikon a mi primitív múltunk hasonmása. Csakhogy a tükörből olyasmi néz vissza, amit nem fogadunk el, amit kikérünk magunknak.”


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •